Tizenharmadik fejezet

Maya                 Nem éreztem kínosnak a helyzetet délután, pedig egész végig a kertet gondoztuk ketten. A szomszédból folyamatosan éreztem a figyelő tekinteteket, de ez is elmúlt egy idő után. Harryvel ugyanúgy szórakoztunk, mint azelőtt, és este hat óra környékére sikerült végeznünk mindennel. A vacsorát szó nélkül elfogyasztottuk, majd külön-külön elmentünk zuhanyozni. Nyolc óra környékén lépett be a szobába, mikor a nagyszülei már aludtak.
 - Fáradt vagy? - kérdezte egyből.
 - Annyira nem, miért? - néztem rá.
 - Elvihetlek sétálni?
 - Várd meg kint, amíg átöltözöm. - Erre csak bólintott.
Az estére egy farmert választottam, egyszerű, vajszínű trikóval és egy világosbarna rövid kabáttal. A hajamat kontyba tettem a fejem tetejére, és már ott sem voltam. Harry lent várt az ajtóban.
 - Amúgy merre szeretnél vinni?
 - Csak sétálgassunk, aztán valahová üljünk le ezt meginni. - És elővett egy bort. - Tudod, ez ilyen romantikus randi-féleség.
 - Megint elfelejtetted közölni, hogy ez egy randi - ráztam meg mosolyogva a fejemet.
 - Nap közben nem azt vettem rajtad észre, hogy annyira zavar.
 - Egyáltalán nem igazságos ilyenekkel visszavágni - néztem a szemébe, miközben megfogta a kezemet, és így mentünk tovább.
 - Próbáld meg nem elrontani a pillanatot, Maya. Csak egyszerűen élvezd.
 - Megpróbálom - mosolyodtam el, és leszegett fejjel sétáltam mellette.
 - Remélem, hogy szereted az édes-vörös bort.
 - Az az egyik kedvencem.
 - Akkor jól választottam, egyébként az enyém is. - Hümmögni kezdett, ujjainkat pedig összekulcsolta, ahogy róttuk a métereket. - Szeretnéd, ha megmutatnám a kilátót? Az egész kis várost belátni róla.
 - Mehetünk - feleltem.
                 Alig kellett negyed órát sétálnunk, mire felértünk a kilátóhoz. A hosszú lépcsősorok megtétele után sóhajjal ültünk le az egyik padra, a szenvedéseimet pedig mosolyogva nézte végig.
 - Kinyithatom? - lebegtette meg előttem az üveg bort.
 - Remélem, hogy hoztál nyitót.
 - Nem, de megoldom. - Elővette a kulcsát, és elkezdte nyomkodni befelé a dugót.
 - Hoznod kellett volna - szólaltam meg halkan, miután hosszú másodpercek óta szerencsétlenkedett vele. - Nem túl jó ötlet belenyomni, mert akármi...
 - Már félig sikerült, ne aggodalmaskodj! - szólt rám vigyorogva, és tekintetét visszavezette a palackra.- Egyébként, szerintem a nagyiék bírnak téged.
 - Azért a mai elég kellemetlen volt.
 - Jé - nézett fel rám -, nem hittem volna, hogy felhozod a témát, nagyon kerülted a dolgot utána.
 - Ez nem igaz, nem kerültem! - Felnevetett, miközben próbálta a kulcsával belenyomni a dugót az üvegbe. Mosolyogva nézegettem ahogy továbbra is bénázott a bor kinyitásával, majd a következő pillanatban kisebb csörömpölés lepte be a környékünket, a bor pedig "felrobbant" Harry kezében.
 - Mondtam, hogy nem fog sikerülni - szólaltam meg halkan, mire kiejtette a kezéből az üveg megmaradt nyakát, és vigyorogva fordult felém.
 - Te zavartál meg, azért nem sikerült!
 - Persze, nem is a nyomás miatt... - ironizáltam felvont szemöldökkel, mire közelebb hajolt hozzám, kezeivel pedig a derekamnál karolt át. Így ültünk egymás mellett, homlokát az enyémhez tartotta. - Te most belém törölted a bort?
 - Ne rontsd el a pillanatot - lehelte halkan.
 - Nem rontanám el, hogyha nem a kedvenc pólómba törölnéd a vörösbort - néztem rá. A pólóm oldala, ahol az előbb megérintett, foltokban boros volt, és a nadrágom szára is, melyre cseppekben ömlött az ital. Felsóhajtottam, és ránéztem.
 - Most mi van? - vigyorgott továbbra is.
 - Olyan szerencsétlen vagy - csóváltam meg a fejemet.
  - Egyébként, sokkal lazább vagy most, hogy nem vagyunk Londonban. - Ezt olyan nemes egyszerűséggel állapította meg, hogy jó volt nézni. Kényelmesen elhelyezkedett a padon, miközben egy zsebkendővel törölgette le magáról a bort.
 - Levegőváltozás - rántottam meg lazán a vállamat. - Nem akarok hazamenni, itt annyira nyugis minden.
 - Lejöhetünk többször is - mondta halkan, mire bólintottam.
 - Talán néha visszatérhetünk - egyeztem bele.
 - Merre szeretnél menni? Most, hogy annyi a borunknak.
 - Haza?
 - Oké - bólintott.

Tommy
                  - Szeretnék veled találkozni - mondtam neki a telefonban.
Vonakodva bár, de megegyeztünk a részletekben. Kilencre mentem át hozzá. Jenna nagyon ódzkodott attól a gondolattól/ötlettől, hogy ő jöjjön ide, még úgy is, hogy üres a ház, szóval felajánlotta, hogy találkozzunk nála.
                 Furcsa, a már rég érzett izgalom lett úrrá rajtam, ahogy az ismerős utcákon végighajtottam, hogy még időben odaérjek hozzá.  A verandán állt, és úgy kémlelte a tájat, ami kivetült elé a kora esti órákban. Amikor meglátott, szemeit levette a tájról, és a cipőjét kezdte fixírozni, közben kezeivel összébb húzta szürke kardigánját magán. Akkor nézett csak újra fel, mikor már előtte álltam.
 - Gyere be - nézett fel rám. - Kinyitotta háta mögött az ajtót, és betessékelt a házba. - Ülj csak le, csináljak egy teát? - Levettük mindketten a kardigánunkat, és beljebb mentünk.
 - Megköszönném - mosolyogtam rá.
                 Ugyanaz a látvány fogadott, mint mikor legutóbb voltam itt, jó néhány hónapja. A nappali ugyanolyan otthonosnak tűnt, sőt, az is volt. A barna falak remek összhangban voltak a fából készült bútorokkal és a homokszínű dívánnyal. Percekkel később a konyhaajtó nyikorgása ébresztett rá, hogy visszajött, majd mikor hátrafordultam, két csésze teával a kezében közeledett felém. Letette őket a kis asztalra, és leült mellém, köszönetképpen pedig csak ráemeltem a tekintetemet és elmosolyodtam.
 - Miért szerettél volna velem találkozni? - kérdezte halkan, és a füle mögé tűrte az arcába hulló hajtincsét. Már nagyon-nagyon rég nem láttam ilyen zavartnak őt, ami rám is nyugtalanítóan hatott. Megköszörültem a torkomat, és próbáltam elfojtani a feltörő széles mosolyomat, ahogy megkóstoltam a teát.
 - Még mindig összekevered az 1:3 cukor:citrom arányt.
 - Megint túl édes lett? - nézett rám félve, ajkain neki is ott bujkált a mosoly.
 - Igen - válaszoltam neki bólintva -, de megiszom, már egészen megszoktam ezt az egyedi ízt.
 - Még mindig gonosz vagy - sóhajtott fel, és ő is beleivott a teájába. Felnevettem egy picit, letettem a csészét a dohányzóasztalra és hátradőltem.
                 Hosszú percekig ültünk így, Jenna kezeit a csészén tartva, előredőlve meredt ki a szemben lévő ablakon. Hátán picit felhúzódott pólója, ahogy ült ott. Tekintetem hosszasan elidőzött meztelen bőrén, közben folyamatosan ugrottak be az emlékek az együtt töltött időről...
 - Iszonyatosan hiányzol - vallottam be.
 - Ha ez igaz lenne nem ennyi idő után mondanád csak.
 - Úgy éreztem, hogy kezdek helyrejönni, miután szakítottunk, de egyáltalán nem. Minden, amit elfojtottam most tört fel.
 - Egy fellángolás miatt, most komolyan? - vonta fel a szemöldökét.
 - Ne sérts meg olyanokkal, minthogy valaha is csak fellángolást éreztem irántad. - Nagy levegőt vett, és letette az üres csészéjét az asztalra. - Megpróbálhatnánk újra.
 - Régen sem ment.
 - De már nincs Styles, hogy elrontson mindent, menni fog most már.
 - Én ebben nem lennék olyan biztos - állt fel lassan a díványról, és szembefordult velem. - Ha csak ezért jöttél, akár már mehetsz is.
 - Nem értem hogy mit tettem ellened. Én könyörgök neked, miközben nem is az én hibámból szakítottunk. - Széttártam karjaimat előtte, ahogy én is felálltam. - Talán tényleg mennem kéne.
 - Nem jó most az időpont erre a veszekedésre - bólogatott aprókat.
Megindultam a bejárati ajtó felé, út közben pedig felkaptam a kardigánomat. - Szép napot - köszöntem el tőle, majd becsuktam magam után az ajtót. Az ablakból figyelt, ahogy beszállok a kocsimba majd elhajtok.

                 Hajnali három lehetett, és épp, hogy eltudtam aludni, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Nem lepődtem meg, mikor láttam a képernyőn David nevét, szokása volt hihetetlen időben hívni az embert, majd úgy beszélni, mintha ez teljesen normális lenne. Morogtam egyet, mielőtt felvettem a telefont.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Szevasz, cimbi! - Ez már rosszul kezdődik, csak akkor haverkodik, ha szívességet akar kérni. - Hogy ityeg?
 - Remekül vagyok.
 - Ugye nem ébresztettelek fel?
 - Hajnali háromkor? Dehogy, épp olvastam. - Hallottam, ahogy felnevet a vonal túlsó felén, majd rátér a tárgyra.
 - Szívességet szeretnék kérni.
 - Ó, csakugyan? - ironizáltam.
 - A helyzet az, hogy apámmal összebalhéztam és kidobott otthonról. Nem tudnál pár napra elszállásolni? - Mélyen felsóhajtottam, és gondolkodni kezdtem. Vajon hogy jövök ki jobban ebből a kérdésből?
 - Mégis hány napra?
 - Úgy kettő-három, míg lenyugszik. Utána egy hónapos üzleti útra megy és akkor már hazamehetek, csak mostanra kéne.
 - Gyere - mentem bele, ám csak nehézkesen. - A vendégszobát megkapod. Mikor akarsz jönni?
 - Tíz perc múlva megfelel? - kérdezte bizakodva.
 - Siess. - És letettem a telefont.

Tizenkettedik fejezet

Jó estét mindenkinek!
Remélem, hogy fantasztikusan telik a nyári szünetetek, mert nekem eddig jó volt. :) Bár már itt a vége, de próbáljátok meg a furcsa időjárás ellenére kiélvezni a megmaradt napokat. 
Bocsánatkéréssel tartozom, amiért figyelmetlen voltam veletek, és nem hoztam semmi újat az elmúlt időszakban. Sokat dolgoztam és vagy három hetet voltam Balatonon, fesztiváloznom is sikerült, szóval minden összejött úgymond. Nem tudom, hogy ezentúl hogy fogok majd frissíteni, de mindent megpróbálok!

Dóri


Maya
                 Lassan közeledett felénk a júliusi hónap, és már minden érettségit letudtam. Az elmúlt napjaim heverészéssel teltek, élveztem, hogy nem robban szét a fejem a tanulástól. Az időjárás kezdett huszonöt-harminc fok között mozogni, ami Londonban is nagy szó, így végre előpakolhattam a nyáriasabb ruháimat. Viszont, ahogy telt az idő, olyan gyorsan jött el a mai nap is, a péntek, mikor Harryt elkísérem a nagyszüleihez Holmes Chapelbe segíteni valamit a ház körül.
                 Olyannyira közel jött, hogy már a teraszunkon álltam a kisebb sporttáskámmal a kezemben, és vártam, hogy Harry beguruljon a ház elé, hogy elvigyen. Tommy alig fél órája indult el valamerre, de fél órás kiselőadást tartott nekem arról, hogy vigyázzak Stylesal, mert nem ismerem és furcsa alak. Kedves. Ott álltam a kedvenc új felsőmben, ami virágos volt és szív alakú dekoltázsú, egy fekete cicanadrágban és topánkában. A fejemre egy kalapot tettem, hogy ne süljek meg, az arcomra pedig enyhe sminket... Egy percembe sem telt, s Harry már ott is állt előttem.
 - Szia - köszönt mosolyogva, és kezét nyújtotta, hogy adjam oda a táskámat. Így is tettem.
 - Köszönöm.
 - Mehetünk? - kérdezte.
 - Persze.
Beültünk a kocsiba, elfoglaltam a helyemet, ő pedig elindította a kocsit. - Csendes vagy, minden rendben? - Mikor megálltunk a pirosban levette a fejemről a kalapomat, és áttette a sajátjára, majd vigyorogva vezetett tovább.
 - Az az enyém - mondtam mosolyogva, de nem figyelt rám. Bekapcsolta a rádiót, és tetszőleges adóra tekerte, majd felkurjantott.
 - Ez az egyik legjobb szám a világon! - És feljebb tekerte.
 - Komolyan? Katy Perry? - néztem rá, mire bólintott és elkezdte énekelni a dalszöveget.
 - Let's go all the way tonight, no regrets, just love...
 - We can dance, until we die - szálltam be én is, mire még szélesebben kezdett mosolyogni, majd ő folytatta.
 - You and I, will be young forever! - Itt megköszörülte a torkát és megigazította a kalapot a fején.
  - Milyenek a nagyszüleid? Sosem meséltél róluk.
 - Aranyosak, eszméletlenül szeretem őket. A nagypapám néha érdekes tud lenni, de annyi baj legyen - nevetett fel.
 - Minden lányt elviszel hozzájuk kertészkedni? - vontam fel a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
 - Csak azokat, akik megérdemlik.
 - Micsoda érdem, ha elvisznek dolgozni...
 - Jó buli lesz, meglátod.
                 A további fél órát-órát utat csendben töltöttük, a rádiót hangosabbra vette, és néha énekelt, ha olyan számok következtek. Jenna felhívott, hogy megkérdezhesse, mit csinálok a hétvégén, de mivel nem voltam otthon, hanem épp Holmes Chapelbe tartottam Harryvel. A hangjából arra következtettem, hogy nagyon meglepődött, majd sejtelmesen nevetgélni kezdett és elköszönt.
 - Meg is érkeztünk, itt laknak a nagyszüleim - szólalt meg hosszú idő után.
                 A kocsi ablakából kinézve egy egyszerű, külvárosi családi házat láttam, bézs színű falakkal. A ház egy földszintű volt, hátul kerttel. Harry kisegített a kocsiból, és a táskáink már a kezében volt. Egyszereűen beriasztotta a kocsiját, majd kézenfogott és bevezetett a bokrokkal szegélyezett úton, egészen a bejárati ajtóig. Csengetni sem csengettünk, csupán beléptünk. Hosszú folyósó tárult elénk, én pedig körbenéztem. Balról, a konyhából visszanézett rám Harry nagymamája, éppen főzött valamit.
 - Drágáim! - szólalt meg a néni, mire elmosolyodtam. Tényleg aranyosnak tűnt. Először Harryt ölelgette meg, utána pedig felém fordult. - Catherine vagyok, de hívj csak nagyinak.
 - A nevem Maya, örvendek. - Én is kaptam egy nagy ölelést, amit Harry mosolyogva nézett végig.
 - Charles! - kiáltott fel "nagyi", mire pár másodperc múlva megjelent ő is. - Megérkeztek.
 - Harry, ki ez a szép hölgy, akit hoztál? - nézett rám a nagypapa.
 - Egy barátnőm - válaszolt neki.
 - Maya vagyok.
 - Én pedig Charles. - Harryre pillantott. - A régi szobádat megcsináltuk, tudtok ott aludni.
 - Köszönjük. Akkor most felmegyünk és berendezkedünk.
 - Utána gyertek le enni - szólt utánunk a nagyi, és mindketten bólintottunk.
                 Nem szóltam hozzá, míg nem értünk oda. A szoba közepére letette a cuccainkat, a franciaágyának lábához. A szobát bevilágította a kintről beszökő fény a nagy ablakoknak köszönhetően. A falakat beborították a sporttal kapcsolatos, régi poszterek, és néhány családi fotó, az éjjeliszekrényen pedig újságok hevertek. Az egyik komódon egy kicsi TV állt, mellette DVD lejátszóval és egy PlayStation-nel, amin játékok voltak. Míg én nézelődtem, a göndör levetette magát az ágyra és elterpeszkedve bámulta a plafont.
 - Sokat voltál itt?
 - Kéthetente pár napot biztos itt töltöttünk Gemmával - válaszolt. - Szeretek itt lenni, annyival nyugodtabb hely, mint London.
 - A szüleid is itt laknak, nem? - Leültem mellé az ágyra, és figyeltem ahogy csukott szemmel beszél hozzám.
 - Igen, de ők most nyaralni mentek - mondta. Az ajtónkon halkan kopogtak, és a nagyi lépett be.
 - Kész van a vacsora, gyertek le.
 - Megyünk, nagyi - válaszolt neki a göndör, majd kézen fogott és lesétáltunk mindketten.

 - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy veled alszom? - néztem rá felvont szemöldökkel, és a franciaágyra mutattam.
 - Nem hiszem, hogy megbánnád - vonogatta ő is a szemöldökét, és perverzen rám vigyorgott.
 - Akkor sem - ráztam meg a fejemet egyszerűen.
 - Akkor alszom a földön. - Megfogta a takaróját és párnáját, majd lecuccolt a padlóra.
 - Remek - vigyorogtam rá, majd elvonultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak. Mikor visszaértem, Harry váltott le.
                 A telefonommal kezdtem szórakozni, míg a fürdőben volt. Válaszoltam Tommy kérdésére, miszerint jól vagyok-e, és Jennának is írtam, hogy egyelőre minden rendben van. Mindkettőt sikerült megnyugtatnom. Az elkövetkező percekben csendben feküdtem az ágyon, és én is a plafont kezdtem kémlelni, míg nem Harry lépett be az ajtón egy alsógatyában. Nem látszott rajta, hogy szégyenlős lenne, egyszerűen ledobta a cuccait a kinyitott táskájára, és lefeküdt mellém, csak a földre.
 - Tetszik a látvány? - kérdezte vigyorogva, mikor észrevette, hogy őt nézem.
 - Felvehetnél valamit...
 - Így alszom - felelte.- Sőt, meztelenül szoktam, de próbálok rád tekintettel lenni.
 - Milyen rendes vagy - horkantam fel, mire csak elvigyorodott és az oldalára fordult.
 - Jó éjszakát - mormolta.
 - Neked is.

                 Mikor másnap reggel felkeltem, még egy darabig csukott szemmel próbáltam kilépni az álomvilágból, és teljesen magamhoz térni. Viszont mikor végre sikerült rávennem magamat, hogy kinyissam a szemeimet, erőből oldalra fordultam, a kezemmel pedig megcsaptam valamit. Mikor a fájdalmas felszisszenést meghallottam, sikerült realizálnom, hogy valakit ütöttem meg. Elém tárult Harry eltorzult arca, ahogy az arcát fogta a kezével, és rám meredt.
 - Egy "jó reggelt" jobban esett volna - ironizált, miközben a fájdalmas területet fogta még mindig.
 - Mit keresel itt?
 - Ez az én szobám - válaszolta, és felült. Hálát adtam az égnek, hogy még mindig volt rajta egy alsógatya, nem meztelenül feküdt be mellém.
 - Úgy volt, hogy a földön fogsz aludni - emlékeztettem kedvesen, miközben a szemeimet dörzsöltem.
 - Kényelmetlen volt, szóval hajnalban visszajöttem az ágyra - vonta meg egyszerűen a vállait. Nem reagáltam erre semmit, csupán felálltam és kisétáltam a szobából. Több sem kellett, Harry szinte egyből jött utánam, bár már egy póló is volt rajta.
 - Jó reggelt - köszöntem Harry papájának, aki a konyhában ült.
 - Jó reggelt, gyerekek. - Letette az újságot, amit éppen olvasott és ránk nézett. - Harry, akkor megtudnád csinálni, amire kértelek?
 - Mit? - néztem rá.
 - A kertet kéne kigyomlálni, és elültetni a nagyinak pár dolgot. - Papájához fordulva bólintott. - De előbb reggelizünk.
 - Rendben, köszönöm - mondta az öreg, majd kiment a konyhából.
 - Harry, a hűtőben megtaláltok mindent. Átmegyünk teázni Maryékhez, később, ha gondoljátok csatlakozhattok.
 - Majd meglátjuk, nagyi - mondta neki mosolyogva. - Érezzétek jól magatokat.
 - Sziasztok - köszöntek el mindketten.

                 Reggeli után kértem tőle egy pólót, hogy ne a sajátjaimat sározzam össze, miközben kertészkedünk, és hozzá felvettem egy rövidnadrágot. A nap hét ágra sütött, én pedig egy kiültem a teraszra, hogy nézhessem, ahogy Harry nagyban dolgozik. Fél óra után viszont elkezdett felém közeledni, könyékig sárosan, kinyújtott kezekkel. Túl későn pattantam fel az elfoglalt helyemről, és kezdtem el futni, mert egyből elkapott, kezeit pedig a derekam köré csavarta hátulról.
 - Most megvagy! - suttogta a fülembe.
 - Tiszta sár lettem - mondtam nevetve.
 - Leveheted - mormolta, még mindig közel hajolva hozzám. Kihasználva, hogy nem figyelt, kiszabadultam a karmai közül és kert hátsó felében lévő sártengerhez siettem. Belenyomtam a kezemet, majd én léptem oda hozzá. Az arcának két oldalára egy-egy csíkot húztam az ujjaimmal, s mikor befejeztem, ezt ő is megcsinálta.
 - Indiánok vagyunk - lehelte halkan, és arcomat a tenyerébe vette.
 - Azok vagyunk - bólintottam lassan.
                 Nem volt visszaút már innen, egyre közelebb jött hozzám, és nekem semmi ellenvetésem volt az ellen, hogy ajkait az enyémre tapassza - láss csodát, meg is tette. Lassan ízlelgettük egymást, majd ő mélyítette el csókunkat azzal, hogy nyelvével megkereste az enyémet. Kezei fel-alá jártak a derekamon, közben szorosabban magához ölelt.
 - Harry, így sosem lesz kész a kert! - hallottuk meg nagyija ismerős hangját mellőlünk. Ahogy oldalra kaptuk a fejünket, megpillantottuk őket a szomszéd kertjében ülve, ahogy mosolyogva, teával a kezünkben néztek minket.

Tizenegyedik fejezet

Helló mindenkinek, aki erre tévedt. :)
Kicsit fáradtan a múltheti sűrű eseményektől, de közzéteszem ezt a fejezetet. Bár kicsit tartok attól, hogy az egész kezd laposodni, és nincs is konkrét célom a végével kapcsolatban, de megpróbálom ezt a félelmemet leküzdeni. Jó olvasást!

Dóri


Maya
                 Örültem, mikor hallottam az ajtóm csukódását, ami azt jelentette, hogy Harry végre egyedül hagyott és nem próbál befűzni. Elkezdtem zenét hallgatni a rádiómból, miközben úgy döntöttem, hogy picit összerámolom a szobámat. Beágyaztam, felporszívóztam, összehajtogattam a szekrényemet és legvégül az asztalomat is kicsit elrendeztem. Ekkor sétált be Tommy, kezében egy sörrel.
 - Gyere le - mondta egyszerűen -, de előbb öltözz fel.
 - Egyáltalán nem akarok ott bájologni a haverjaiddal.
 - Egyszer kibírod - rántotta meg a vállát. - Kérlek.
 - De tényleg semmi kedvem - nyújtózkodtam.
 - Tedd meg nekem ezt a szívességet, jövök neked eggyel...

 - Oké... mindjárt megyek - néztem rá megadóan, mire ő is kiment és elkezdhettem öltözni.
                 A szokásosnál kicsit melegebb idő volt délután, így egy egyszerű farmert vettem fel, egy rózsaszín toppal és fehér trikóval. Cipőnek felkaptam az egyik új, világoskék tornacipőmet és lesétáltam a kertbe.
                 A bátyámék kivittek egy házimozirendszert a teraszra, mely pont a hátsókertre nézett, és betettek valami régi Daft Punk számot. Harry a bátyámmal sörözött, míg Louis, Zayn és Jenna a húsokat sütögették és a műanyag asztalon próbálták elhelyezni ízlésesen a tányérokat. A legmeglepőbb az volt, hogy Styles és Tommy haláli nyugalommal cseverésztek, néha felröhögtek valamin. Elővettem a doboz cigimet, kiszedtem belőle egy szálat, majd a számba rakva meggyújtottam. Picit gondolkodtam, hogy mit is kezdjek magammal most itt lent, aztán odamentem a két beszélgető srác mellé és vettem magamnak egy dobozos sört az asztalról. Hallottam, ahogy Zayn elhívja Tommyt, hogy segítsen valamit a tűz körül, így ketten maradtunk a göndörrel.
 - Miért jöttél le? - kérdezte tőlem mosolyogva, miközben intett, hogy üljek le vele a hintaágyba.Csendesen követtem, és leültünk a puha párnákra. Lassan kezdett minket lökni, kezét pedig átvetette a vállam felett -bár nem ölelt át, csupán megtámasztotta a hintaágy háttámláján-. - Szóval? - kérdezte újból.
 - Tommy jól csinálja a kiskutya szemeket - vallottam be, mire csak felröhögött és hátradőlt.Lepöcköltem a cigimből, s mielőtt beleszívtam volna, kérdeztem:
 - Mi ez a nagy barátság köztetek?
 - Valamennyire sikerült megbeszélni a dolgokat - rántotta meg a vállát egyszerűen.
 - Furcsák vagytok - néztem rá összeszűkült szemekkel.
 - Ez egyébként azt jelenti, hogy már nem kell bujkálnunk Tommy elől, nyugodtan találkozhatunk. - Talán jobb, hogy mellettem ült és nem velem szemben, így nem láthatta az arckifejezésemet ekkor. A pillanatot valószínűleg Ryan mentette meg, aki épp ekkor esett be pár doboz sörrel a kezében.
 - Helló! - üdvözölte a társaságot hangosan Ryan, és nekünk is odaintett.
 - Megyek, üdvözlöm - mondtam Harrynek, majd szinte azonnal felpattantam és a sráchoz sétáltam. - Szia, Ryan!
 - Helló, nagylány! - Megöleltük egymást, majd miután elengedett visszapillantottam Harryre, aki végigkövette ezeket a mozdulatokat a szemével. Valahogy láttam rajta, hogy ez neki nem nyerte el a tetszését.- Hogy vagy?
 - Jól vagyok - mosolyogtam fel rá.
 - Ryan, segíts kicsit! - Tommy hangja volt az, aki épp a tűzifával bajlódott.
 - Mindjárt jövök - kacsintott rám, majd eltűnt. Nem élvezhettem sokáig az egyedüllétet, mert Styles állt be mellém, de nem néztem rá. Amint Ryan a bátyámhoz ért, az elkezdett neki valamit magyarázni, miközben mindketten engem és Harryt nézték. Ryan csak vigyorogva bólintott, s újabb kacsintást küldött felém. Hitetlenül ráztam meg a fejemet, és belekortyoltam a sörömbe.
 - Mikor beszélhetünk végre anélkül, hogy megpróbálnám előlem elmenekülni? - kérdezte rekedtes hangjával, mire egyből kirázott tőle a hideg.
 - Nem menekülök előled - jelentettem ki karba tett kezekkel.- Egyszerűen furcsa nekem ez az egész, nem kellemes.
 - Akkor engedd meg, hogy azzá tegyem.
 - Ne gyere a szívdöglesztő mosolyoddal - legyintettem felé mosolyogva, mire ugyancsak vigyorral válaszolt.
 - Mindig bejön. - Megvonta a vállait, és nekidőlt az asztalnak, mellém. Egy ideig néztük, ahogy a többiek még mindig a tűzzel szórakoznak, majd hangosan felsóhajtottam. - Döntöttél? - kérdezte halkan.
 - A nagyszüleim lehívtak, hogy segítsek nekik a ház körül, mert nekik nem igen van már nyolcvan évesen erre erejük, idegent pedig nem akarnak erre hívni. Jövőhéten, ha letudtál minden tanulnivalót, gyere le velem.
 - A nagyszüleidhez? - kérdeztem, válaszul pedig bólintott. - Nem lenne korai? Nem is vagyunk együtt, ráadásul Tommy nem örülne neki. - Itt a bátyám felé böktem, aki néhány méterrel arrébb állt, és sörrel a kezében figyelt minket. Visszafordultam Harry felé.
 - Nem hiszem, hogy neki lenne ellenvetése. Gyere el velem.
 - Nem tudom, hogy akarom e én ezt...
 - Gyere el. - Játékosan oldalba bökött, mire felnevettem.
 - Rendben.

Harry
                  A mosolyával szinte beragyogta az egész éjszakát, amelybe lassan elérkeztünk. Nem tudtam pontosan, hogy mennyire is kellene komolyan vennem azt, hogy igent mondott, de ez boldoggá tett. Miután nagy nehezen beleegyezett, hogy lejön velem Holmes Chapelbe, csatlakozott Jennához, hogy segítsen neki a húsokkal, miután megcsinálták végre a tüzet. Egy üveg sörrel a kezemben néztem, ahogy nevetgél a szőke lánnyal, közben szorgosan csinálják a vacsoránkat. Néha rám nézett, és nevetve próbált rábírni, hogy ne csak álljak egy helyben és kényelmesen nézzem a munkálatokat, hanem csináljak is valamit, de mindannyiszor csak megráztam a fejemet.
                 Vacsora után a társaság még mindig  a kertben volt, Jennával kihoztam pár plédet, és arra ültünk le beszélgetni. Előkerültek a kicsit töményebb alkoholok is, de ma este úgy gondoltam, hogy inkább megúszom pár sörrel. A szőke ciklon, Jenna viszont vigyorogva ivott Mayával valami átlátszó löttyöt, már ki tudja, hogy hányadikat.
 - Ideülhetek? - hallottam meg Tommy hangját, két sörrel a kezében. Épp elfogyott az enyém, így elfogadtam tőle, amit adott. Leült mellém törökülésbe, és rám nézett.
 - Inkább igyál először te bele - néztem rá komolyan, mire felröhögött.
 - Szerinted tettem bele valamit? Még át sem utaltad a pénzt, nem lenne értelme!
 - Igazad van. - Bólintottam, és belekortyoltam a jéghideg sörbe.
 - Viszont pénz-nem pénz, ha egyszer is panaszkodik rád, vagy megbántod, neked egyszerűen véged.
 - Ne is mondd, a múltkori is nehezen gyógyult be - röhögtünk fel mindketten. 
 - De komolyan.
 - Komolyan. Ezt nem fogom elcseszni, ígérem.
 - Nem is fogom engedni.
                 Ezek után nem is beszéltünk sokat, egyszerűen csatlakoztunk a beszélgetéshez. A zene halkan szólt, miközben régi emlékeket idéztünk fel Zaynnel és Louisval, melyben néhol szerepeltünk Jennával vagy Tommyval. Bár az egész egyáltalán nem úgy sült el, ahogy szerettem volna, hiszen mikor épp egy Jennás sztorit mesélt Louis, Maya fogta magát és elrohant, be a házba. Szinte egyből utánaeredtem, annak ellenére is, hogy rám csapta a terasz ajtaját.
 - Maya! - szóltam utána, de nem állt meg, még csak nem is lassított. Függetlenül, hogy mennyi alkoholt megivott, szinte fénysebességgel jutott el a szobájáig, melynek ajtaját ugyancsak rám csapta. Bezárni már nem volt ideje, hisz egyből kinyitottam azt és a szobájában voltam. - Neked most mi bajod van?
 - Annyira nem tudok rajtad kiigazodni! - kezdte hangosan, mire közelebb léptem és a szám elé emeltem a mutatóujjamat, jelezve, hogy halkabban beszéljek. - Ne engem csitíts! Menj le Jennához, foglalkozz vele, annyira jól elvoltatok most is meg régen is. Nincs itt rám szükség.
 - Te meg miről beszélsz? - Szinte erőtlenül feküdt hátra az ágyán, és elnyúlt. Leültem mellé, megfogtam a kezét és felhúztam magamhoz, hogy egymásra nézhessünk. - Maya, kérlek!
 - Hallottad, hogy mit mondtam, menj vissza hozzá. Tudom, hogy együtt voltatok régen.
 - Igen, régen! Ne kezdjünk már el veszekedni egy ilyen dolog miatt - sóhajtottam fel hangosan, mire szipogni kezdett. Zavartan kezdte gyűrögetni fehér trikója alját, miközben szemeiből folytak a könnyek. Szorosan magamhoz öleltem őt, fejét pedig a vállamra hajtotta.
 - Nem tudok rajtad kiigazodni - ismételte újra.
 - Csak ne gyárts ilyen elméleteket - suttogtam a fülébe, mire halkan felnevetett. - Jenna sosem volt a szerelmem, sosem volt nekem fontos.
 - Mégis elvetted a bátyámtól - mondta szemrehányóan, mire felhorkantam és szorosabban öleltem.
 - Az nagyon régen volt, előtted. Felfoghatnád, hogy csak téged akarlak.
 - Álmos vagyok - nyöszörögte halkan, mire elengedtem, hogy befeküdhessen az ágyába.
 - Holnap felhívlak. Jó éjszakát. - Adtam egy puszit a homlokára, és kimentem.
                 Nem tudtam hirtelen mit kezdeni magammal, mikor visszamentem a többiekhez. Tommy kicsit furcsán nézett rám, mikor egyedül lementem, a húgát meg sehol sem látta, de megnyugtattam, hogy lefeküdt aludni. Miért van ez a lány rám ilyen komoly hatással? Sosem szoktam senkivel sem ilyen lenni, a többit már rég megfektettem volna ebben a helyzetben, de őt még csak meg sem csókoltam. Kezdek öregedni...
 - Mi lenne, ha úgy buliznánk, mint régen? - ült le mellém Tommy, mellette Zaynnel.
 - Hát, nem is tudom... - gondolkodtam el.
 - Egy punci lettél, régebben már rég igent mondtál volna - szólalt meg vigyorogva Zayn.
 - Te csak kussolj el, Malik - förmedtem rá. Nem kellett sok biztatás, hogy belemenjek...

Tizedik fejezet

Sziasztok! :)
Sikerült meghoznom így a kora reggeli órákban az új fejezetet. Remélem, hogy tetszeni fog. :)

Dóri


Maya
                 A reggelem gördülékenyen ment. Mikor lesétáltam a konyhába, Jennával találtam magamat szemben, ahogy az egyik széken ülve újságot olvas és kávét iszik.
 - Jó reggelt - köszöntem rá mosolyogva, mire ő is kivirult.
 - Neked is! Ott van még kávé.
 - Megmentő vagy!
 - Tudom - mosolyodott el halványan, majd becsukta az újságot.  - Összefutottam a bátyáddal, de sietett is el valamerre.
 - Ő mindig ilyen - intettem le, majd leültem a csésze fekete löttyel a kezemben az egyik székre.
 - Tényleg, már kérdezni akartam, hogy mentek a vizsgák?
 - Ez hogy jutott most eszedbe? - vontam fel a szemöldökömet halványan. - Egyébként elég jól, nagyon sokat készültem rájuk. Jövőhéten lesznek a szóbelik, arra is szoktam tanulgatni.
 - Csak azért, hogyha nem vagy elhavazva, elmehetnénk valamerre reggelizni aztán a plázába is benézhetnénk, mert kinéztem egy cipőt.
 - Benne vagyok. Picit összekapom magamat és mehetünk is - mosolyogtam rá.
                 A szobámba felszaladva felkaptam az első farmeremet, ami a kezem közé került, majd egy kék
pólót "teenage mess" felirattal, rá pedig egy világos farmerkabátot vettem. Cipőnek előkerestem az egyik kedvenc sportcipőmet, egy fekete táskába pedig beledobáltam néhány dolgot, s már indulásra kész is voltam.

                 Az út gyorsan eltelt Jennával, és minél több időt töltöttünk együtt, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy jó barátnők leszünk idővel.Megreggeliztünk egy útba eső helyen, majd miután megszereztük a cipőt, leültünk a közeli parkba. Elővettem a táskámból a doboz cigimet, hogy rágyújthassak, miközben Jenna is hasonlóan tett. Magamban megjegyeztem, hogy még nem is láttam őt dohányozni, majd ezt is letudva szólaltam meg.
 - Emlékszel arra, hogy mikor felajánlottam, hogy aludj nálunk, nem akartál a bátyám miatt? - Bólintott. - Miért?
 - Tudhatnád - horkant fel és elvigyorodott.
 - De nem tudom, meséld el.
 - Szóval... - vett egy nagy levegőt -, mi régen együtt voltunk, elég hosszú ideig. Nagyjából másfél évig. Szóval azt hittem, hogy te tudtál róla.
 - Te vagy az a lány? - lepődtem meg. - Nem Jenna névre emlékszem, ne haragudj.
 - Nincs semmi baj, a bátyád mindig Georgina-ként emlegetett, csak ő hívhatott így. Mióta szakítottunk, végleg visszanyertem a Jenna nevet mindenki számára - magyarázta. 
 - Akkor miattad vannak rosszban Harryvel? - tettem fel a következő kérdésemet, mire csak hallgatott. - Sajnálom. Nem kell erről beszélnünk, ha még rosszul érint.
 - Nem érint már rosszul, egy év alatt sikerült magamat túltennem Tommyn. 
 - Akkor? - néztem rá komolyan, miközben gondterhelten beletúrt a hajába. 
 - Nem teljesen Harry miatt történt a dolog, hiszen elhidegültünk a kapcsolat utolsó hónapjaira... de... az ő keze is benne volt a szakításunkban. 
 - Elmeséled, hogy mi történt? Sosem értettem Harry és Tommy titkos kapcsolatát - mondtam. 
 - Az első egy év Tommyval gördülékenyen ment, iszonyatosan szerelmesek voltunk mindketten, majd feltűnt pár egy régi haverja, név szerint Harry, meg Louis és Zayn is. - Levegőt vett, hogy folytathassa, miközben picit körbenézett és beleszívott a cigijébe. - Az elején még ez után is minden jó volt, de a bátyádat teljesen elragadták Harryék, a végén már csak hetente láttam, de akadt olyan is, hogy akkor is jöttek vele a srácok... megromlott a kapcsolatunk miattuk, megmérgezték az egészet. 
 - Hogy jött komolyabban a képbe Styles? - kérdeztem rá arra, ami a leginkább foglalkoztatott.
 - Magányos voltam, szinte állandóan, Harry pedig közel lakott hozzám és sokszor meglátogatott. Az első hónapokban akkor sem történt semmi köztünk, bár mindig is éreztem, hogy érdeklődött irántam, de elfojtotta, akármi történt. Tehát egy jó darabig nagyon jó barátok voltunk... Tommy ezt nem nézte jó szemmel, mert Harry így őt "tette félre" miattam, ezért ők összevesztek, a kapcsolatunk pedig még jobban megromlott. 
 - Hogy kavarodtál össze vele?
 - Egy nagyon csúnya veszekedés után átmentem hozzá, és elkezdtünk lelkizni. Bevallotta, hogy szerelmes belém és szeretne boldoggá tenni, mert nem bír így látni. Nagyon rossz állapotban voltam - mesélte, egyre elhalkulva. 
 - És ő mindig ott volt neked. Gondolom lefeküdtetek, és egyikőtök nem bírt a bűntudatával, és elmondta Tommynak. Akkor lett vége, ugye? - Egyszerűen csak bólintott, mire pár percig én is csendben maradtam. - Szerinted még mindig szerelmes beléd?
 - Melyikőjük? Tommy szerintem már nem, és Harryn sem azt vettem észre, hogy érdekelném - rántotta meg a vállát egyszerűen, és mosolyogva hátradőltem. - Így már tisztább a kép?
 - Persze, örülök, hogy elmondtad. 
 - Szerintem Harryt már te érdekled, Maya - vigyorgott rám, majd kacsintott is egyet. 
 - Kár, hogy engem ő nem érdekel. - Főleg ezek után, amit megtudtam. 
 - Pedig Harry jó pasi, megpróbálhatnád vele - erősködött. 
 - Biztos, hogy nem. Viszont lassan mennék, még tanulni szeretnék. 
 - Tőlem mehetünk - pattant fel, és elindultunk.
                 Csak az tudott a szemeim előtt lebegni, ahogy Jenna és Harry mit csinálhattak együtt... nem vágytam társaságra, sőt, alig vártam, hogy a szobám sötétjében vészeljem át az egész hétvégét.

Néhány nap múlva...
                 Vasárnap délelőtt volt, s Tommy a szokásosnál is jobban idegbeteg módon viselkedett. Az imént tört el két tányért és egy poharat mosogatás közben, ezért inkább én fejezetem be a félbehagyott munkáját.
 - Inkább menj, és szellőztesd ki a fejedet - mondtam neki komolyan. - Gyere vissza, ha normális vagy, én erre nem vagyok kíváncsi.
 - Én meg rád nem vagyok kíváncsi, mégis itt vagy!
 - Ha jól tudom, nem a tiéd a ház, hanem közös, szóval muszáj leszel elviselni. - Fogta a kabátját, és eltűnt. Ahogy hallottam, valakivel találkozót beszélt meg nem túl barátságos hangnemben, majd ott sem volt.

*Ide képzelje mindenki a Prológus jelenetét!*

                  Az elmúlt napokban nem tudtam teljesen tisztán látni a féltékenységtől és a felgyülemlett dühtől. Tiszta idegbeteg voltam, és nem viselkedtem túl jól Tommyval sem - bár amint ezt látni lehetett, ő sem volt a helyzet magaslatán. Fáradtan dőltem neki a konyhapultnak, miközben iszogattam az imént készített bögre teámat. Unalmamban áttanultam az egész napot, majd végül a szobámban végeztem, az ágyon fekve és zenét hallgatva.
 - Megjöttünk! - hallottam lentről a bátyám hangját, gondolom az egyik gyökér haverjával volt, így nem tartottam fontosnak, hogy összeszedjem magamat és kiköszönjek. Továbbra is kényelmeseb feküdtem a párnáim között. Hallottam, hogy valamit az ajtóm előtt beszélnek, aztán kopognak.
 - Gyere be - szóltam ki, miközben fel sem pillantottam a youtube lejátszási listámról.
 - Dögös a rucid - hallottam az ismerős hangját, mire egyből felkaptam a fejemet.
 - Jézusom, te mégis mit keresel itt? - lepődtem meg. Harry csak újra elvigyorodott majd megigazította a haját.
 - A bátyáddal megbeszéltük a dolgokat, és áthívott egy kis délutáni sütögetésre. - Ránézett az órájára, és elgondolkodott. - Inkább esti, elvileg most készíti elő a húsokat, Jennát, Louist és Zaynt áthívtuk már, ők hoznak sört. 
 - Nekem holnap suli, szóval lehet, inkább kihagyom - mondtam
 - Időben lefektetlek aludni - kacsintott rám kaján vigyorral, mire felsóhajtottam és megráztam a fejemet.
 - Nem akarom kivárni, míg a bátyám újra neked esik miattam. Meg a régi dolgok miatt - tettem halkan hozzá, mire egyből felfigyelt.
 - Milyen régi dolgokról beszélsz? - kérdezte.
 - Kérlek ne tégy úgy, mintha semmi régi dolog nem lenne - sóhajtottam fel fáradtan, és kikapcsoltam a laptopomat, amit lassan az éjjeliszekrényemre tettem.
 - Jenna mondta el gondolom.
 - Igen - bólintottam kimérten, majd felálltam az ágyamról és a szekrényemben kezdtem turkálni.- Ne is próbálkozz tovább, nincs most kedvem lemenni, fáradt vagyok. De nektek jó szórakozást. - Hátramosolyogtam rá, mire csak vigyorogva fintorgott egyet és felállt az ágyamról.
 - Meglesz! - S azzal ki is ment.

Kilencedik fejezet

Sziasztok! :)
Nincs sok hozzáfűznivalóm, jó olvasást! Ha tetszett, ne felejtsetek el írni nekem! :)

Dóri


Maya

                 Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de Jenna rávett, hogy elmenjünk az egyik kedvenc kocsmájába. Az igazat megvallva legszívesebben otthon ültem volna az ágyamon, és olvasnék, de nem engedte. Estére egy egyszerű fekete farmert választottam, farmeringgel és magassarkúval. A hajamat a szokásos módon becopfoztam, majd már indultam is a találkozónkra.
                 Tommy néhány perc alatt elvitt a pubig, majd ment is tovább, hogy ott lehessen Dean, a haverja házavató buliján, valami kisvárosban, Londontól egy órányira. Mivel sosem volt szokásom ilyen helyekre járni, kissé megilletődve léptem be. A füst csak úgy gomolygott a helyiségben, és halvány fények világítottak meg mindent, közben pedig a '90 éves slágerei mentek kellemesen halkan, éppen nem elnyomva a beszélgető embereket.
 - Gyere az asztalunkhoz - rántott ki a nézelődésből Jenna, ahogy a semmiből előttem termett.
 - Oké - dünnyögtem halkan, és elindultam utána. Szőke hajzuhataga csak úgy lebegett előttem, ahogy egyre beljebb törtünk a kocsmában, s végül leültünk egy asztalhoz.
 - Mit szólnál egy kör töményhez? - kérdezte egyből, ahogy leültünk. - A múltkor egyáltalán nem volt alkalmam leitatni téged, úgy eltűntél a szobánkban.
 - Csak felidegesített Tommy - legyintettem, mintha semmiség volna.
 - Akkor két kör tömény - kacsintott, majd felpattant a pénztárcájával az asztaltól és már el is tűnt a szemeim elől.
                 Enyhén oldalra fordítottam a fejemet, ahogy próbáltam keresni a szememmel Jennát, de sehol sem találtam. Igazából csak Harry körül tudtak a gondolataim forogni, hogy mégis hogy lehet, hogy érezheti most magát és jól van e. Féltettem azok után, amit a bátyám csinált, akivel azóta nem is álltam szóba. A reggel kellemetlenül csendesen telt, látszott rajta, mennyire másnapos, de nem szólalt meg egyikőnk sem...
 - Itt is vagyok! - Széles mosollyal az arcán ült le velem szemben, majd elém tolta a két pohárka vodkámat.
 - Köszönöm. - Kicsit magam elé húztam, és nézegettem.
 - Csak húzd meg, máris szebb lesz a világ. - Ő is így tett, aztán én is. Hamar elfogyott mind a két feles pohár, mire Jenna újabb körért ment.
 - Tessék. Most kezdhetsz mesélni - mondta komolyan.
 - Mégis mit? - néztem rá értetlenül, és a pohár szélével kezdtem játszani.
 - Min idegesített fel a bátyád?
 - Ez egy hosszú történet, ráadásul nem is lényeges.
 - Harryről van szó? - Hirtelen megállt az ujjam, és visszahúztam magam elé a kezeimet. - Igen, én mindenről tudok, Tommy tőlem kért tanácsot, mit tegyen.
 - És te azt mondtad neki, hogy verje meg Harryt? - vontam fel a szemöldökömet kissé, és elmosolyodtam.
 - Jézusom, miért, megverte? - lepődött meg. Aprót bólintottam, mire az ő arcán is megjelent egy mosoly. - Ha annyira elintézte volna, akkor nem ülne két asztallal arrébb Louisval és Zaynnel, drágám. Nem kell aggódnod.
 - Hogy mi?
 - Harry egyfolytában téged bámul, nézz csak hátra. - Lassan, vontatottan fordítottam el a fejemet, hogy lássam, miről is beszél Jenna. Harry mosolygó feje néhány méterre volt tőlem, és vigyorogva intett nekem.
 - Üljünk oda - dobta fel Jenna az ötletet.
 - Szó sem lehet róla!
 - De, gyere.
                 Intett egyet a fejével, majd megfogta a vodkás poharat és a táskáját, és már ott sem volt. Nem tehettem mást, megfogtam a cuccaimat és elindultam utána. Valamit beszéltek, míg nem értem oda, amit pedig nem értettem, de végül a szőke ciklon, azaz Jenna leült Louis és Zayn mellé. Mire odaértem, Harry vigyorogva nézett rám, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
 - Sziasztok - köszöntöttem a többieket mosolyogva, majd letettem a pohárkámat az asztalra. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Harry keze még mindig a jövendőbeli helyemen van, jelezve, hogy oda üljek.
 - Helló, mi már találkoztunk, Zayn vagyok - vigyorgott rám a fekete hajú, s tényleg rémlett.
 - Szia - bólintott egyszerűen Louis.
 - Ülj csak le - beszélt hozzám a göndör, mire engedelmesen helyet foglaltam.- Mit isztok, lányok?
 - Eddig vodkáztunk - válaszolt Jenna.
 - Nekem azt hiszem, ennyi elég is volt - mondtam, miután lehúztam az utolsót.
 - Szó sem lehet róla, alig múlt el tíz - szólalt meg Louis. - Még biztosan meghívunk titeket valamire, ne is ellenkezzetek. - Segélykérően pillantottam Jennára.
 - Hallottad. - Ennyit mondott a szőkeség, majd Louisval és Zaynnel elmentek utánpótlásért.
 - Hogy-hogy erre látlak? - kérdezte vigyorogva Harry, miközben a haját igazgatta.
 - Jenna erősködött, hogy jöjjek el vele.
 - Honnan ismered őt amúgy?
 - Tommy mutatta be, még a hétvégén - rántottam meg a vállamat. - Miért, te is ismered?
 - Aha - bólintott lassan, majd csendben is maradt, ahogy visszaérkeztek a többiek.
 - Tessék, Maya - tolta elém mosolyogva Louis a poharat.
 - Köszönöm... de nem terveztem többet inni, így is érzem, hogy picit a fejembe szállt.
 - Akkor lehet, hogy még fizetünk pár kört - kacsintott Styles, mire felsóhajtottam és beleittam a vodkanarancsomba.
 - Így kell ezt kislány - mosolygott rám kedvesen Jenna.
 - Ments meg valahogy! - fordultam Harry felé.
 - Menjünk ki cigizni, nem szeretnél? - Aprót bólintottam, mire megfogta a kezemet és kihúzott a kocsma teraszára. - Na, mit csináljunk itt? - kérdezte teljesen normális hangnemben, és zsebre tette a kezét.
 - Picit hagyom a májamat pihenni, az elmúlt egy óra nem tett jót neki - közöltem vigyorogva, közben elővettem a zsebemből a cigimet, hogy rágyújthassak.
 - De gyűlölöm, mikor valaki cigizik - sóhajtott fel halkan.
 - Egyszerűen csak szokd meg. - Újra felsóhajtott, aztán néhány perc csend telepedett közénk.
 - Sajnálom, hogy tegnap nem akartam veled találkozni, de nem voltam a toppom. Louist is elküldtem volna a francba, ha nem tudom, hogy bemászott volna az ablakon...
 - Tényleg, egyébként már jobban vagy? - néztem rá komolyan.
 - Persze... nem vészes, csak fáj egy kicsit az arcom. - Megrántotta a vállát, és nekitámaszkodott a falnak. - A bátyád mennyire akadna ki, ha megtudná, hogy velünk vagy?
 - Igazából Jennával vagyok...
 - Ne is próbálkozz - mosolygott rám. - Elhiszed, hogy ő ezt nem így látná? Nagyon nem akar a közelemben tudni téged, és mindent megtenne, hogy megtudjon akadályozni.
 - Mégis miben? - vontam fel a szemöldökömet, és beleszívtam újra a cigimbe.
 - Hogy a barátnőm legyél.
 - Nekem is van annyi eszem, hogy nem állok be a sorba, ki tudja hányadikként...
 - Ez kicsit sértő, nem gondolod?
 - Teljesen egyértelmű, hogy nem két-három lánnyal voltál már közelebbi kapcsolatban - gondolkodtam hangosan, mosolyogva -, ennyire azért ne nézz naivnak.
 - Remélem, egyszer megmutathatom neked azt az oldalamat, amit azok a lányok sosem láthattak.
 - Persze... az oldaladat amit senki sem látott még, ugye? - ironizáltam, majd elnyomtam a cigimet és ránéztem. - Bemehetünk?
 - Persze - bólintott.
                 Az esténk innentől kezdve gyorsan haladt, s mikor legközelebb ránéztem az órámra, már hajnali kettő volt, és lassan ki is ürült a hely, közeledtünk a záráshoz. A fiúktól már elköszöntünk, és ketten vártunk Jennával a taxinkra.
 - Először kiteszünk téged, utána engem - magyarázott, miközben próbált egyenesen megállni. Én sem voltam túl józan, de kettőnk közül én tűntem a tisztábbnak.
 - Szó sem lehet róla, a taxiból sem tudsz segítség nélkül megállni. Aludj nálunk.
 - Szerintem Tommy nem örülne neki - mondta komolyan.
 - Nem értelek - ráztam meg a fejemet -, de mindegy is. Nálam alszol, és kész.
 - Rendben - sóhajtott fel, majd nekem dőlt. Így vártuk a taxinkat...


Tommy
                 Nem életem legkellemesebb reggelei közé tartozott az, mikor London másik végében keltem fel, pici másnapossággal, úgy hajnali ötkor. Fél órámba minimum telt, míg kipofoztam magamat, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé kocsival. Az utak csendesek voltak az ilyen korai órákban, nem volt dugó vagy tömeg, így könnyedén hazaértem, alig fél óra alatt. Mikor besétáltam a házba, a cipőknél egy ismeretlen, piros magassarkút láttam me, fentről pedig a zuhanyzó csobogását, így letettem a kabátom és lekaptam a cipőmet, hogy felmehessek. Csendben közelítettem meg a fürdőt, s szinte egyből bekopogtam.
 - Gyere! - szólt ki egy ismerős hang, aki nem Maya volt. Kíváncsiságom nem hagyott alább továbbra sem, így lassan benyitottam.A hosszú, szőke hajú lány a tükör előtt állt, egy törölközőt maga köré csavarva. - Óh - nyögte meglepetten, majd kínosan elmosolyodott. - Szia, Tommy.
 - Szia - köszöntem neki, ugyanúgy meglepetten. - Mit keresel itt? - kérdeztem, remélem, hogy kedvesen, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, bár még mindig tartottam Jennával a méteres távolságot.
 - Tegnap elmentünk Mayával kicsit kikapcsolódni, és nem akarta, hogy egyedül menjek haza...
 - Ez kedves a húgomtól - bólintottam aprót, mire ő is elmosolyodott. Kínos csend telepedett közénk, míg ő a mosdókagylót nézte, én őt. Ezt persze szinte egyből észrevette, és halkan felnevetett. - Mi az?
 - Sikeresen kerüllek már hosszú hónapok óta, erre pont a húgoddal leszünk barátnők... ez azért vicces, nem? - nézett rám keserű mosollyal az arcán.
 - Azt hittem, hogy megbeszéltük és nem kell kerülgetnünk egymást. - Nekidőltem az ajtónak, és karba tettem a kezemet a mellkasom előtt.
 - Nem is kell... csak az egész olyan kényelmetlen nekem. - Megrázta a fejét, és az az ismerős Jennás mosoly jelent meg az ajkain. - Hallom, elintézted Stylest.
 - Maya mondta? - bólintott. - Annyira nem sikerült utánad kibékülni vele.
 - Reménykedtem, hogy az, ami egy éve történt, már a múlté és nem lesz több balhétok.
 - Csak a húgom volt olyan okos, hogy lógott vele... - Fájdalmasan felsóhajtottam és ellöktem magamat az ajtótól.
 - Ennyire nem kell féltened Mayát, okos lány és nem akar a sráctól semmit, plusz már leszállt róla - szólt utánam.
 - Örülnék, ha neki több esze lenne, mint neked. - Erre csak felhorkant. - Elmentem, remélem, elleszel egyedül, míg Maya nem kel fel.
 - Menj csak.

                 A gondolataimba mélyedve autóztam át újra a város másik végébe, hogy találkozzak egy régi "barátommal". Igazából David sosem volt a barátom, de megérte, hogy normális viszonyban voltunk. Csupán annyi volt a bökkenő, hogy tartoztam neki és nem kevéssel, szóval kizárólag ezért akart velem mielőbb találkozni... Egy városszéli kávézóba rángatott el, melynek ár az ajtajában álltam. Néhány pillanatig tartott, míg rávettem magamat arra, hogy benyissak és besétáljak, de végül leküzdöttem minden rossz megérzésemet, és bementem. Nem tartott sokáig, míg megtaláltam Davidet, ahogy a kávéjával ül és mobilozik.
 - Helló - köszöntem kurtán neki, és leültem vele szemben.
 - Helló, Tommy. Rég jelentkeztél.
 - Miért akartál találkozni? - tértem egyből a tárgyra, mire elvigyorodott.
 - Szükségem lenne arra a pénzre, amit kölcsön adtam, emlékszel? Egy-másfél éve történhetett a dolog.
 - Nem igazán állok most úgy anyagilag, hogy odatudjam adni azonnal.
 - Pedig jobban járnál, ha visszatudnád adni...
 - Csak egy kis időt kérek - néztem rá komolyan, mire bólintott.
 - Hétfőig van időd - mondta egyszerűen, majd megitta a kávéját és felállt.
 - De... - kezdtem, mire félbeszakított.
 - Van néhány napod összekaparni, ennyi időt kapsz. Hétfőn, este nyolckor, ugyanitt várlak. Most dolgom van. - S azzal a lendülettel már ott sem volt. Nekem pedig továbbra sem volt semmi ötletem arról, hogy honnan szerzek pénzt.

Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Hétfő van szóval hoztam új fejezetet, remélem tetszeni fog! Az előzőnél picit hosszabb lett, vagyis annak terveztem, és remélem eseménydúsabb is. Köszönöm a néhai kommenteket és feliratkozókat, imádlak titeket, és örülök, hogy olvastok. :) Jó olvasást kívánok.

Dóri


Maya
                 Lefagyva ültem tovább a széken, földbegyökerezett lábakkal és enyhén tátott szájjal. Nem tudtam ép ésszel elképzelni, hogy mit csinálhatott már megint, de jobb döntés volt, ha nem mentem utána. Nyilván nem attól féltem, hogy kezet emelne rám, hanem attól, hogy még többet megtudok. De valahogy továbbra sem tudtam normálisan gondolkodni, mert elővettem a telefonomat és Harry számát tárcsáztam.
                 Hallgatag, idegesítő másodpercek következtek. A csendes éjszakában egyetlen zajforrás a zúgás volt, ahogy kicsengett a telefonom. Sokadszorra sem vette fel Harry, amitől egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Többször próbáltam elérni, de egyszer sem sikerült. Millió és egy szituáció zajlott le a szemeim előtt, hogy mit csinálhatott a bátyám, de így sem éreztem megkönnyebbülve magamat. Még mindig nem akartam utána menni, így fogtam a slusszkulcsot és a kabátomat, majd már bent sem voltam.
                 Próbáltam visszaemlékezni, hogy úgy egy-másfél hete hol vettük fel Harryvel a haverját, egy bizonyos Louist. Ha emlékezetem nem csalt, most épp azelőtt a ház előtt álltunk, ahol történt az eset. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy becsöngessek. Hosszú percekig álltam az ajtó előtt, mire sikerült a házigazdát rábírnom arra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Szerencsére nem tévesztettem el a házszámot, mert ő állt előttem, kicsit zavartan méregetve engem.
 - Szia - szólalt meg, majd elvigyorodott. - Miben segíthetek?
 - Harry nem veszi fel a telefont, és rosszat sejtek - hadartam.
 - Biztos valami csajjal van - legyintett.
 - Szerintem a bátyám csinált valami.
 - Nézzük meg - mondta komolyabban, majd felkapta a kabátját és elindultunk a kocsim felé. - Mit gondolsz, mi történt? - Közben beültünk a kocsiba.
 - Csak annyit közölt, hogy elintézte.
 - Itt jobbra, két utcával lejjebb, és annak a végén - mutogatott. - Ez nem jelent sok jót.
 - Annyira szégyellem magamat Tommy miatt - sóhajtottam fel.
 - Ne tedd, Harry volt még anno a seggfej. Teljesen érthető a bátyád reagálása.
 - Hogy megverte őt? - kérdeztem vissza meglepetten.
 - Nem az - rázta meg a fejét -, hanem inkább az, hogy gyűlöli. Csalódott benne, mert hagyta, hogy egy lány a barátságuk közé álljon. - Befordultam, ahogy azt Louis mondta, így megérkeztünk ahhoz az utcához, melyben ő lakott.
 - De miért kellett ennyire felhúzniuk magukat egy csajon? - értetlenkedtem.
 - Mert az nem akármilyen csaj volt.
 - De nekem nem ezt mondták...
 - Akkor talán nem tudod a teljes igazságot - magyarázta -, de ezt nem az én feladatom tudatni veled.
                 Csendben eltöltött, kínos percek következtek, az utca pedig hosszabb volt, mint amilyennek hittem. Mikor végre megkaptam a következő utasítást, hogy álljak meg a nagy, fehérre mázolt ház előtt, a szívem a torkomban kezdett dobogni az aggodalomtól. Louis ment előre, míg becsuktam a kocsim ajtaját, s utána mentem, egyenesen a bejárati ajtóhoz. A srác szinte egyből "ráfeküdt" a csengőre, olyan erősen kezdte nyomni egészen addig, míg egy ismerős hangot nem véltünk felfedezni, mely bentről szólt ki.
Kissé morcos volt. - Mit akarsz? - Szinte egyből megnyugodtam, ahogy hallottam, hogy még él.
 - Bajba kerültél? - kérdezett vissza egyből Louis.
 - Semmiség.
 - Bemehetünk?
 - Azt hiszem inkább nem kellene, csúnyán belilult az ütés helye - mondta Harry.
 - De be akarok menni - erősködött Louis.
 - Én most haza megyek, oké? Harry, te pedig engedd be Louist. Holnap szeretnélek meglátogatni, vagy az után, rendben? - tettem fel a kérdést az ajtó másik oldalán állónak, aki néhány másodpercig morfondírozott, majd utána szólalt meg.
 - Holnap felhívlak, jó?
 - Rendben. - Elmosolyodtam, majd elköszöntem Louistól. Gyorsan beültem a kocsimba, hogy hazamehessek, mielőtt a bátyámnak feltűnik a keletkezett űr.

Harry

                 Szörnyen fájt az arcom, amiért bemosott Tommy, nem is egyszer. Egyáltalán nem vágytam semmi társaságra, csupán egy kis jégre az arcomon és arra, hogy aludhassak. De volt egy olyan enyhe érzésem, hogy Louis addig nem megy haza, míg meg nem győződött arról, hogy még élek, így beengedtem.
 - Veled meg mi történt? - kérdezte egyből, amint beljebb jött. Szó nélkül visszadőltem a fotelba, és az arcomra tettem a zacskó jeget, amit a fagyasztóban találtam.
 - Tommy megtalált - válaszoltam neki vigyorogva, mire csak megcsóválta a fejét.
 - Megmondtam, hogy szörnyű ötlet a húgával kezdeni, de te nem hallgattál rám...
 - Láttad már egyáltalán Mayát? Lehet neki ellenállni...?
 - Nekem erről ne is kezdj magyarázni, nem érdekel - legyintett lazán, majd felállt és átsétált a konyhába.
 - Ez a lány fantasztikus, akár hiszed-akár nem.
 - megéri, hogy a volt legjobb barátoddal szétveresd magadat minden alkalommal? - Visszajött két pohár jeges teával, amit a kezembe adott, ő pedig leült  a sajátjával a kanapénkra.
 - Kössz. - Beleittam, közben pedig a válaszán gondolkodtam. - Megéri, azt hiszem.
 - Hát, te bolond vagy - dőlt hátra vigyorogva. - Amúgy jól hazaüldözted, meg ápolhatott volna.
 - Majd találkozom vele holnap... nem akartam, hogy így lásson.
 - Jut eszembe, ha mellette még marad ránk időd, eljöhetnél kocsmázni velem és Zaynnel.
 - Benne vagyok. Remélem, hogy addigra nem egy ekkora lila folt lesz rajtam - sóhajtottam fel fájdalmasan, és levettem a szememről a jeget.
 - Láttam már rosszabbat is - reagálta le egyszerűen Louis. - Akkor, nem is zavarlak tovább. Örülnék, ha holnap tényleg eljönnél, Zaynnel így hárman rég volt már programunk.
 - Ott leszek - biztosítottam mosolyogva.
                 Miután Louist kikísértem, bezártam a bejárati ajtót, és felmentem a fürdőbe, hogy letusolhassak. Tíz perc múlva már az ágyamban is voltam, és kisebb fájdalmak mellett próbáltam elaludni végre, várva, hogy holnap jobb legyen.

                 Kisebb fejfájással ébredtem másnap dél környékén. A szemem és az arcom jobbnak tűnt, mint tegnap este volt, bár még mindig nem volt túl szép látvány. Reménykedtem benne, hogy a nővérem tud segíteni a problémámon, így átsétáltam hozzá a szomszédos szobába. Először kopogtam hozzá, majd a varázsszó hallatán benyitottam.
 - Egek, neked mi történt az arcoddal? - szaladt hozzám, és közelről kezdte kémlelgetni.
 - Kisebb balhéba keveredtem. Nincs valami női cuccod, amivel eltudnánk fedni? - kérdeztem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
 - De, persze. Ülj le az ágyamra, és kezdj mesélni. - Gemma össze-vissza szaladgált az íróasztala és az ágy között, végül kétféle kenceficét tett le elém. - Lány volt?
 - Egy lány nem tud ekkorát ütni.
 - Úgy értem, egy lány miatt volt?
 - Tökéletesen ismersz - vigyorogtam rá, mire csak megcsóválta a fejét.- Emlékszel Tommyra?
 - Persze - bólintott.
 - Ő volt, kissé összevesztünk.
 - Azóta sem békültetek ki? - kérdezte meglepetten.
 - Nem...
 - Ez az alapozó, ha bekened a lila részeket, részben eltünteti, ha úgy sem megy, itt a púder. Ettől nem fog csillogni a bőröd. Az a legbiztosabb, ha mindkettőt használod.
 - Úgy érzem magamat, mint egy buzi - mérgelődtem.
 - Ha nem kell, akkor nem adom oda.
 - Köszönöm. - Adtam egy puszit az arcára, és megfogtam az alapozóját és a púderét. - Meddig maradsz?
 - Hétvégén már megyek is vissza - válaszolt kérdésemre. - Újra üres lesz a ház.
 - Utálok egyedül lenni ebben a nagy házban.
 - Gyere haza, holmes chapel-be. Anyáéknak már nagyon hiányzik a kicsi fiuk - viccelődött velem mosolyogva, miközben a mobilját nyomkodta.
 - Húsz éves múltam, nem vagyok már annyira pici - néztem rá komolyan.
 - De azért néha meglátogathatnád őket... ha már arra nincs esély, hogy visszaköltözz.
 - Arra azt hiszem tényleg nincs esély - mondtam. - Itt vannak a barátaim, az a lány is - itt a kisebb monoklimra mutattam -, ráadásul az ellenségeim is...
                 Mikor tíz éve, apámnak új állást ajánlottak a fővárosban, kapva kaptunk az alkalmon, hogy eljöhessünk a szokásos, nyugodt kisvárosból. Mindannyian, főleg én és Gemma, vágytunk a nyüzsgésre, amit London szolgáltatott mindig is. De amint betöltöttem a tizennyolcat, Anya és Apa visszaköltöztek, engem és Gemmát pedig itt hagytak, pár hónapja pedig a nővérem is eljött Londonból, csak őt a szerelem húzta vissza kisvárosunkba.
 - Nem akarok újra új életet kezdeni - mondtam ki hangosan végre. Gemma csak szélesen elmosolyodott, és megölelt. - Végre sikerült valami stabilt felépítenem, nincs az az Isten, amiért újrakezdeném.
 - De ígérd meg, hogy nyáron meglátogatsz minket. - Elengedett, én pedig lassan felálltam az ágyáról.
 - Persze.
 - És hozd azt a lányt is, aki miatt ezt kaptad. - A szememre mutatott mosolyogva, mire bólintottam és felnevettem.
 - Ha addig nem öl meg a bátyja, bemutatom nektek.
 - Csak óvatosan.
 - Mint mindig - kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából.

                 Sokáig ültem a telefonom mellett, de végül hagytam Mayának egy üzenetet, miszerint csak holnap találkozzunk, ha neki nem gond és ráér. Szerencsére nem sértődött meg, amiért múltkor nem akartam beengedni, szóval holnap délután elviszem sétálni a kedvenc helyemre.
                 Közeledett az este, és ha akartam volna sem tudtam volna lemondani a srácokkal az esténket. Ha megpróbáltam volna, Zayn és Louis értem jöttek volna, majd bilincsben cipeltek volna el a kocsmáig, ahová épp tartottam taxival. Kicsit több, mint húsz perces késéssel besétáltam a helyre, és az egyik oldalsó boxhoz igyekeztem, ahol már a két srác elfoglalta a helyünket.
 - Hallod, Styles, ismered az órát? - vigyorgott rám Zayn, mire összepacsiztunk.
 - Gemma feltartott - válaszoltam neki, és ledobtam magamat Louis mellé. Neki is köszöntem a szokásos módon, majd rendeltem egy korsó sört magamnak az arra járó pincértől.
 - Amúgy... ott látod azt a lányt? A szőke mellett, kettővel arrébb. - Egy ideig próbáltam kitalálni, kire is célozhatott, aztán mikor picit oldalra fordította a fejét, felismertem.
 - Maya.

Hetedik fejezet

Sziasztok! :)
Ezennel megkezdődött az utolsó hét a suliból. Tudom, hogy ez nem lett olyan hosszú... 
Élvezzétek ezt a fejezetet. :) 

Dóri


Maya
                Hamar visszaértünk a bevásárlásból Ryannal, és az egész utat végignevettük. Mikor visszaértünk a házba, már senki sem tartózkodott bent, csupán a konyhában égve hagyott villany tanúskodhatott arról, hogy itt voltak nemrég. Megkönnyebbülve tettük le a pultra a söröket, majd néhány másodperc végtag-kinyújtóztatás után újra felkaptuk a bevásárolt termékeket, és kivittük a kertbe, ahol már mindenki nagyban készülődött a sütögetésre. 
 - Sikerült mindent megvenni? - pillantott felénk félvárról Chris.
 - Simán - válaszolt helyettem is Ryan, majd letett mindent a felállított műanyag asztalra. 
 - Maya is él még? - szólalt meg valahol a kert hátsó felében a bátyám, mire felnevettem. 
 - Nem, őt otthagytam, vele fizettem - viccelődött Ryan, majd felém fordult és rám kacsintott. - A virsli amúgy az asztalon van, ha kell, csajok. 
 - Szedd elő a nyársakat, a garázsnál van hátul - válaszolt neki Chris, míg néhány lány "rárepült" a kajára, hogy előkészítsék.
                Úgy döntöttem, ebben sem veszem ki a részemet, így leültem Dean mellé a székre. Pár perc néma csend után elővettem a zsebemből a mobilomat, hogy megnézhessem, kerestek e. Nem volt meglepő, mikor az első két üzenet Harrytől jött.

"Érezd jól magadat. :) H." - Állt az első üzenetben.

"Nem a legjobb mód arra, hogy lekoptass, ha kikapcsolod a telefonodat. Ha elakarod mondani, hogy mi bajod van, felhívhatsz.. H." 

                Zavartan olvastam el újra és újra az utolsó üzenetét. Bár teljesen nyilvánvaló volt, hogy miért nem voltam elérhető ma, de mégsem szerettem volna, ha ő erre rájön. Abba a tudatba akartam őt ringatni, hogy csak lemerültem és nem vagyok a töltőm közelében, vagy véletlen elszundikáltam; de nem abba, hogy szándékosan ignorálom a jelenlétét. Rosszul éreztem magamat emiatt a helyzet miatt, hisz' sosem tett ellenem semmi rosszat, csupán szeretett volna megismerni. Én meg így lekoptatom.
                Kétségek között voltam, s a telefonomat szorongatva ültem még mindig ugyanott, pedig a többiek már hosszú métereket maguk mögött hagyva szaladgáltak a vacsora miatt. 
 - Minden oké? - kérdezte halkan Jenna, mire mosolyogva bólintottam.
 - Nem igazán vagyok éhes. 
 - Pedig ehetnél. 
 - Ezt a telefont elintézem - mondtam továbbra is mosolyogva, miközben meglengettem a kezemben lévő készüléket. 
 - Oké, csak ne tartson sokáig, a fiúk képesek mindent felfalni - rázta meg rosszallóan a fejét, s odébb állt.
                Hátralépkedtem a kert legeldugottabb részére, ahol felfedeztem egy régi hintaágyat, mellette pár székkel és egy hintával. Lassan ültem le a hintaágyba, félve, hogy kárt teszek a rozsdás, ősrégi darabban, majd nagy sóhaj keretei között kezdtem tárcsázni Styles telefonszámát. Néhány hosszú pillanatig kicsöngött, majd egy fáradt hang vette fel a telefont. 
 - Igen? - szólt bele.
 - Maya vagyok, ne haragudj, ha felkeltettelek - szabadkoztam hadarva, miközben az ujjaim közé vettem egy szál cigarettát. A gyújtó kattanással adta tudomásomra, hogy meggyulladt, majd a következő másodpercben már megkönnyebbültem pöfékeltem tovább. 
 - Egy picit bealudtam, de semmi gond. Miért kerestél?
 - Hagytál egy üzenetet, hogy hívjalak fel - emlékeztettem -, gondoltam megteszem. 
 - Neked lelkiismeretfurdalásod van - közölte egyszerűen. Szinte láttam magam előtt, ahogy nemtörődöm módon megrántja a vállait. 
 - Igazából csak lemerült a telefonom, és nem voltam a házban. 
 - Mit csináltál? - érdeklődött kedvesen. 
 - Kalandparkban voltunk a többiekkel. Egészen normálisak Tommy barátai, szerintem már ők is megkedveltek... most épp vacsit csinálunk. - Kínos csend. - Ne haragudj a szófosásomért.
Jóízűen felnevetett a vonal másik végén. - Egyáltalán nem zavar, szeretek veled beszélni, csak furcsa voltál a telefonban reggel...
 - Ha a bátyám ezt tudná, valószínűleg megölne mindkettőnket, nagyon utál téged.
 - Erre valahogy én is rájöttem - nevetett tovább halkan, mire nekem is mosoly kúszott az ajkaimra. - De ne fújd fel ennyire a dolgot, mert nem komoly annyira, mint ahogy azt te látod. Tommy csak egy picit utál... 
 - Persze, én is így látom - ironizáltam, és beleszívtam újra a kezemben tartott cigibe. 
 - Mikor jössz haza?
 - Holnap este, vagy délután, még meglátjuk - mondtam.
 - Hétfőn, suli után eljöhetnél velem a könyvtárba, ha van kedved... 
 - Figyelj, Harry... már mondtam reggel is, hogy ez mennyire vészes. Nem szeretnék akármi bajba kerülni miattad, vagy akárki miatt. - Újabb nagy levegőt vettem. - Lehetünk barátok, beszélhetünk telefonon, de többet nem szeretnék tőled. 
 - Hát rendben - hallottam a hangját. 
 - Sajnálom.
 - Most leteszlek, rendben? Majd hívlak, de egy kis dolgom akadt. 
 - Rendben, szia!
 - Helló - köszönt el, s meg is szakította a vonalat.
                Nem sok időt tölthettem el csendes magányomban, mert léptek zaját hallottam, majd egy árnyék jelent meg mellettem, hogy leülhessen mellém. 
 - Az én kis húgicám máris férfiakat utasít vissza? - kérdezte szélesen vigyorogva Tommy. - Nyugi, csak ennél a mondatnál érkeztem meg, ne aggódj. 
 - Akkor sem ér kihallgatni - sóhajtottam fel fáradtan. 
 - Ki volt az amúgy?
 - Egy volt osztálytársam, tudod, Jamie. Magas, barna... egy általánosba jártunk - improvizáltam, remélem hihetően. Tommy csak bólintott, majd felállt a sokat megélt hintaágyról, mely reccsenéssel reagált csak. 
 - Menjünk előre - mondta.- És kicsit szedd össze magadat, a ma este folyamán engedem, hogy igyál!
 - Óh, köszönöm - hajlongtam előtte, kis iróniával a hangomban. 
 - Én úgy tudtam, hogy te nem fogyasztasz alkoholt - reagálta le normál hangnemben, miközben lassan odaértünk a többiek mellé, akik már nagyban tűzdelték fel a virslit és a szalonnát a nyársakra. 
 - Nem is - mosolyogtam rá ördögien, majd felkaptam egy nyársat, amire rászúrtam a virslimet és leültem Ryan mellé. 
 - Mi a helyzet? - nézett rám Ryan. 
 - Semmi különös - legyintettem. - Hol van a sör?
 - Bent a hűtőben - válaszolt Jenna, miközben leült a másik oldalamra. 
 - Akkor mindjárt jövök. Hozzak nektek is? - Mindkettő bólintott.
                Csendben sétáltam be a házba a teraszon keresztül, majd megálltam, hogy felidézzem, merre is van a konyha. A sötétben a telefonommal kezdtem világítani, majd miután megtaláltam a hűtőt és a söröket, letettem a konyhapultra. Megfogtam a három dobozos sört, és visszamentem a többiekhez.
 - Köszi - mondták egyszerre, mikor leültem közéjük. Átvettem a nyársamat Jennától, és folytattam a vacsorám elkészítését.
                A társaság többi tagja össze-vissza ültek a tűz körül, szinte mindegyikőjüknél ott volt a virslis-szalonnás nyárs, a doboz sör vagy a cigi a kézben. Néhányan valamin épp nevettek, elég jó hangulat kerekedett. 

                Az idő elteltével a sörös dobozok száma is felugrott a kert ezen felén. A tűz mellett már csak Jennával és Ryannel ültünk, a többiek a házban néztek valami focimeccset, és őrjöngtek valami rock zenére. Aznap este épp úgy éreztem, mint ahogy nagyon régen nem; úgy gondoltam, hogy barátokra leltem bennük. Nem tudtam mire fogni ezt az érzést, talán túl sokat ittam és becsiccsentettem, vagy magányosságomban bebeszéltem magamnak, de tényleg olyan volt. 
 - Nem láttátok valahol a mobilomat? - kérdeztem őket, kicsit elnyújtott hanglejtéssel. 
 - Szerintem bent hagytad... - válaszolt Jenna. 
 - Megkeresem. 
                Kisebb erőlködések árán, de sikerült felállnom. Miután néhány méteren belül eljutottam odáig, hogy tudtam egyenesen menni, könnyedén jutottam el a konyháig, ahol nem volt. Második ötletként a szobánkba sétáltam fel, ahol felkutattam az ágyamat és éjjeli szekrényem összes fiókját, de továbbra sem leltem rá. 
 - Ezt keresed? - Az ismerős férfihang Tommyéhoz hasonlított, majd be is bizonyosodott kiléte, mikor megfordultam és szembetaláltam magamat vele. 
 - Hol volt? - kérdeztem.
 - A hűtő mellett. - Szó nélkül vettem el tőle, s a zsebembe tettem. - Miért hazudtál nekem? Én azt hittem, hogy jóban vagyunk. 
 - Miben hazudtam neked? - kérdeztem vissza, bár kissé kótyagosan. Nem jött jól, hogy ilyen helyzetben voltam ilyen állapotban, nagyon nem.
 - Te Stylest utasítottad vissza, nem azt, akit mondtál. Mióta beszélsz vagy találkozol vele?!
 - Egyiket sem csinálom - rántottam meg a vállamat. - Nem tehetek róla, hogy járni akar velem!
 - Ezt egyáltalán nem hagyom annyiban, remélem tisztában vagy vele - fortyogott tovább, majd kisétált a szobából, jól becsapva maga mögött az ajtót.

Néhány nappal később...

                Szerda délután tájt járt az idő, és a hétvégi kedélyek végre kezdtem lecsillapodni Tommy-Harry és köztem. Jennával voltam a délután folyamán, elcipelt vásárolni, így gazdagodtam két új pólóval és egy rövidnadrággal, amit a Londoni öngyilkos időjárásban úgy is képtelen leszek hordani... mindenesetre, jó napot zártunk. Egészen addig, míg állat módjára ki nem csapódott a bejárati ajtó, amin a részeg bátyám esett be. Ez még nem lett volna olyan furcsa, ha nem tántorog mellém a konyhába, és dobja le magát a pultra, több-kevesebb sikerrel. 
 - Elintéztem a te kis Stylesodat - közölte vigyorogva. Az alkohol bűze méterekről megcsapta az orromat, s nem tudtam, hogy ettől vagy az előbbi információtól kezdtem szédelegni. 
 - Hogy mit csináltál? - kérdeztem vissza.
 - Nem hallottad jól? El-in-téz-tem - tagolta, majd egyszerűen sarkon fordult és felment.