Sziasztok!
Tudom, hogy ez nem lett egy túl hosszú rész, de mentségemre
szóljon, hogy ez igencsak bevezetett csak a történetbe, és nem akartam 3-4000
szavakkal dobálózni. J
Nagyon feltudna dobni az, hogyha tetszene nektek a történet. Az pedig még
jobban, ha írnátok nekem, esetleg szavaznátok.
Egyébként bocsánat, hogy ennyit kellett várni, de nagyon
elhavaztak mostanában mindenféle dolgozattal és programokkal. De itt az
érettségi szünet, ballagás, május 1.; remélem lesz időm, hogy írhassak.
Jó olvasást!
Dóri
Maya
Teljesen egyszerűen tengettem
mindennapjaimat a szobám négy fala közt ülve, valami véletlenszerű Papa Roach
albumot hallgatva. Lábamat feldobtam a mellettem lévő puffra, míg az íróasztali
székemen forgolódtam jobbra-balra. Eközben persze a számok kényelmesen
váltották egymást a CD-n. Tavasz vége táján lehetett London, bár magáról ezt
nem tudta, tekintve az időjárást nézve. Kint mínuszok repkedtek, össze-vissza
esett a hó és egyéb csapadékok… egyszerűen kiborító és lehangoló volt az egész.
Szerettem volna már nem nagykabátban járni.
A szobám teljes nyugalmát
megtörve a bátyám sétált be, mindenféle „bejöhetek?” vagy akármi kezdés nélkül,
és leült az ágyamra. Mintha ezen még megtudnék lepődni. A zenét lejjebb
halkítottam, és Tommyra néztem.
- Mész el este? –
kérdezte.
- Nem hiszem – ráztam
meg kelletlenül a fejemet, és kinyújtózkodtam. Mintha lenne kivel elmenni
valahová, vagy mintha egyébként eljárkálnék sűrűn. – Gondolom ti mentek a
gyökér haverjaiddal.
- Ja – bólintott büszkén,
majd fel is állt az ágyról és távozáshoz készülődött. – Későn jövök, ne várj
meg.
- Pedig szívesen
megnéztem volna a ma esti választottadat – kacsintottam rá játékosan, mire csak
felröhögött. Egyszerűen tudta, hogy a szurkálódásom valós dolgokon alapult
mindig is.
- Szerintem nem
csajozni tervezünk ma este – gondolkodott hangosan, és a telefonjával kezdett
babrálni.
- És addig haza sem
jöttök? Még csak délután van.
- Nemtom’ – rántotta
meg a vállát.
- Remek! Majd
találkozunk – zártam le a beszélgetést egyszerűen, majd a szemem sarkából
figyeltem végig, ahogy kisétál a kis szobámból és újra felhangosíthatom a
zenét.
Mosolyogva doboltam az ujjaimmal
a fa íróasztalon, az egyik kedvenc számomat dalolászva. A szememet
körbefuttattam a szobámban, és szomorúan vettem
tudomásul, hogy óriási rendetlenség honol benne. A következő dolgom a takarítás
lesz.
Ilyen szempontból volt jobb, hogy
Anyáék sosem jártak ránk ellenőrizgetni, így szabad kezet kaptunk mindketten.
Ez nekem leginkább abban merült ki, hogy nem tettem rendet magam után és néha
eljártam valahová. – Úgy évente kétszer, plusz a szülinapomon. Volt egy olyan
érzésem, hogy nem használtam ki jól ezt a szerencsét, hogy a bátyámmal élek
együtt, aki körülbelül egy tizenöt éves intelligenciájával rendelkezik.
- Ja! – sétált be a
szobába Tommy, így újra levettem a hangot. Kelletlenül emeltem felé a
tekintetemet. – Elfelejtettem valamit.
- Mégpedig?
- Legközelebb ne
hagyd a kabátzsebedben a cigidet – kacsintott rám, és felém dobta a piros cigis
dobozt.
- Te turkáltál a
cuccaim között?! – emeltem fel a hangomat, és szinte már fülsüketítő lehettem.
Válasza csak egy hangos kacaj
volt, mire felpattantam az íróasztal székemről és utánaeredtem. Leszaladtam a
bátyám után a lépcsőn, és megálltam a hatalmas előtérben. Tommy még mindig
mosolyogva várt ott, miközben a cipőjét vette fel.
- Most meg mi van? –
kérdezte felvont szemöldökkel, miközben megkötötte a sálját a nyaka körül és
felkapott egy fekete szövetkabátot. – Ha?
- Te belenyúltál a
kabátomba? Mit turkáltál? – ismételtem meg magamat újra.
- Csak megnéztem,
hogy nálad van-e a kulcsom, mert nem találtam – rántotta meg a vállát.
- Elég rossz szöveg –
néztem rá karba tett kézzel, mire felhorkant.
- Majd jövök – intett
még egyet, és már kint is volt.
Hangosan csapódással csukta be
maga mögött a bejárati ajtót, én pedig tovább fortyogtam magamban, a bejárat
előtt állva. Mérgesen engedtem le magam mellé a karjaimat, majd hangos fújtatás
kíséretében felcsoszogtam az emeletre és azon belül a szobámba, hogy újra
elfoglalhassam a kényelmes helyemre, hogy folytathassam a zenehallgatást és a
kikapcsolást.
Csupán azért reagáltam erre a
cigis dologra így, mert nyílt titok volt köztünk, hogy nem vetem meg a
dohánytermékeket. Szerettem volna előtte titkolni, de mániája nézelődni a
holmiijaim között, és egy óvatlan pillanatomban elől hagytam. Ő persze ezen
kapva kapott, hogy később nyugodt szívvel vághassa a fejemhez a káros szokásomat
egy vita alkalmával. Testvérek között ez így szokás, és mivel nem élünk együtt
a szüleinkkel, úgy gondolja, ez a legjobb és egyetlen megoldás a „nevelésemre”.
Mintha szükségem lenne erre.
Véletlenszerűen kapcsoltam át a
következő számra, ami nem más volt, mint a Last Resort. Elégedetten hangosítottam
még jobban fel, miközben unottan böngésztem az interneten.
Tommy
Vigyorogva sétáltam végig a
házunk előtt lévő járdán, miközben a telefonommal már tárcsáztam is az egyik
haverom számát. Chris egy seggfej volt, de havernak pont jó; lehetett vele
hülyülni, és a mai délutánt is feldobta az egyik remek ötletével.
- Csá – szóltam bele
a mobilba -, akkor előttetek? Egy perc és ott vagyok.
- Jöhetsz – mondta
egyszerűen, majd letettük mindketten.
Néhány perc múlva pedig már
tényleg előttük álltam és vártam, hogy kisétáljon. Egyhamar ez is megtörtént. Semleges
arckifejezéssel állt meg mellettem, kezet fogtunk és már indultunk is.
- Akkor mi a mai
terv? – kérdeztem út közben.
- Ne legyél már
kíváncsi – közölte teljesen egyszerűen.
- Akkor nem vagyok
benne – álltam meg hirtelen, mire kelletlenül fordult hátra. – Mondd meg, hogy
mi az a király ötlet, különben tényleg nem fogok neked segíteni.
- Te akartál valami
programot, már akkor nem kellett volna elfogadnod, ha beszari vagy!
- Cöh, beszari… –
röhögtem karba tett kézzel.
- Hát nem én parázok
itt már percek óta – nézett rám áthatóan.
Oké,
tény, valamilyen szinten igaza volt. De ez nem mentette fel a tény alól, hogy
egy barom.
- Ezt könnyen
áthidalhattuk volna annyival, hogy egyszerűen elmondod, mit fogunk csinálni.
- Egy seggfej
kocsiját kötjük el ma. Most jobb? – nézett rám. – Csak a rendszám van meg, és
megkaptam az üzenetet, hogy hol lakik a srác.
- Ez elég jól hangzik
– vigyorogtam rá. Érezhetően eltűnt az előbbi feszültség. – Tudni hogy hívják?
Egyszerűen megrázta a fejét, és átnyújtott egy cetlit. – Ez
a rendszáma, ennyit tudunk. Ja, meg hogy valami idióta a forma, akit elvileg mi
is utálunk.
- De továbbra sem tudjuk, ki az...
- Nem - mondta egyszerűen.
- Majd kiderül –
rántottam meg a vállamat, és folytattuk az utunkat.
Foglalkoztatott még a téma, de
Chris sosem volt az az ember, akivel a baromságokon kívül akármiről is
beszélek, ez pedig könnyen formálta a kettőnk kapcsolatát. Ergo nem tartozott
azok közé, akikből megéri kiszednem akármi információt is. Túl sokat kellett
volna beszélni, annyira pedig tényleg nem kedveltem a fejét.
Kis ideig még csendben mentünk
egymás mellett, ahogy a város belsejébe értünk idő közben. Elővette újra a kis
papirkáját, és erőteljesen szuggerálni kezdte a kocsikat. Aztán diadalittas
mosoly kíséretében egy fekete BMW mellett állt meg, csekkolta újra a
rendszám-egyezést és rám nézett.
- Most ott fogsz
állni, vagy segítesz végre?