Első fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy ez nem lett egy túl hosszú rész, de mentségemre szóljon, hogy ez igencsak bevezetett csak a történetbe, és nem akartam 3-4000 szavakkal dobálózni. J Nagyon feltudna dobni az, hogyha tetszene nektek a történet. Az pedig még jobban, ha írnátok nekem, esetleg szavaznátok.

Egyébként bocsánat, hogy ennyit kellett várni, de nagyon elhavaztak mostanában mindenféle dolgozattal és programokkal. De itt az érettségi szünet, ballagás, május 1.; remélem lesz időm, hogy írhassak.

Jó olvasást!

Dóri

Maya

Teljesen egyszerűen tengettem mindennapjaimat a szobám négy fala közt ülve, valami véletlenszerű Papa Roach albumot hallgatva. Lábamat feldobtam a mellettem lévő puffra, míg az íróasztali székemen forgolódtam jobbra-balra. Eközben persze a számok kényelmesen váltották egymást a CD-n. Tavasz vége táján lehetett London, bár magáról ezt nem tudta, tekintve az időjárást nézve. Kint mínuszok repkedtek, össze-vissza esett a hó és egyéb csapadékok… egyszerűen kiborító és lehangoló volt az egész. Szerettem volna már nem nagykabátban járni.

A szobám teljes nyugalmát megtörve a bátyám sétált be, mindenféle „bejöhetek?” vagy akármi kezdés nélkül, és leült az ágyamra. Mintha ezen még megtudnék lepődni. A zenét lejjebb halkítottam, és Tommyra néztem.

 - Mész el este? – kérdezte.

 - Nem hiszem – ráztam meg kelletlenül a fejemet, és kinyújtózkodtam. Mintha lenne kivel elmenni valahová, vagy mintha egyébként eljárkálnék sűrűn. – Gondolom ti mentek a gyökér haverjaiddal.

 - Ja – bólintott büszkén, majd fel is állt az ágyról és távozáshoz készülődött. – Későn jövök, ne várj meg.

 - Pedig szívesen megnéztem volna a ma esti választottadat – kacsintottam rá játékosan, mire csak felröhögött. Egyszerűen tudta, hogy a szurkálódásom valós dolgokon alapult mindig is.

 - Szerintem nem csajozni tervezünk ma este – gondolkodott hangosan, és a telefonjával kezdett babrálni.

 - És addig haza sem jöttök? Még csak délután van.

 - Nemtom’ – rántotta meg a vállát.

 - Remek! Majd találkozunk – zártam le a beszélgetést egyszerűen, majd a szemem sarkából figyeltem végig, ahogy kisétál a kis szobámból és újra felhangosíthatom a zenét.

Mosolyogva doboltam az ujjaimmal a fa íróasztalon, az egyik kedvenc számomat dalolászva. A szememet körbefuttattam a szobámban, és szomorúan vettem tudomásul, hogy óriási rendetlenség honol benne. A következő dolgom a takarítás lesz. 

Ilyen szempontból volt jobb, hogy Anyáék sosem jártak ránk ellenőrizgetni, így szabad kezet kaptunk mindketten. Ez nekem leginkább abban merült ki, hogy nem tettem rendet magam után és néha eljártam valahová. – Úgy évente kétszer, plusz a szülinapomon. Volt egy olyan érzésem, hogy nem használtam ki jól ezt a szerencsét, hogy a bátyámmal élek együtt, aki körülbelül egy tizenöt éves intelligenciájával rendelkezik.

 - Ja! – sétált be a szobába Tommy, így újra levettem a hangot. Kelletlenül emeltem felé a tekintetemet.  – Elfelejtettem valamit.

 - Mégpedig?

 - Legközelebb ne hagyd a kabátzsebedben a cigidet – kacsintott rám, és felém dobta a piros cigis dobozt.

 - Te turkáltál a cuccaim között?! – emeltem fel a hangomat, és szinte már fülsüketítő lehettem.

Válasza csak egy hangos kacaj volt, mire felpattantam az íróasztal székemről és utánaeredtem. Leszaladtam a bátyám után a lépcsőn, és megálltam a hatalmas előtérben. Tommy még mindig mosolyogva várt ott, miközben a cipőjét vette fel.

 - Most meg mi van? – kérdezte felvont szemöldökkel, miközben megkötötte a sálját a nyaka körül és felkapott egy fekete szövetkabátot. – Ha?

 - Te belenyúltál a kabátomba? Mit turkáltál? – ismételtem meg magamat újra.

 - Csak megnéztem, hogy nálad van-e a kulcsom, mert nem találtam – rántotta meg a vállát.

 - Elég rossz szöveg – néztem rá karba tett kézzel, mire felhorkant.

 - Majd jövök – intett még egyet, és már kint is volt.

Hangosan csapódással csukta be maga mögött a bejárati ajtót, én pedig tovább fortyogtam magamban, a bejárat előtt állva. Mérgesen engedtem le magam mellé a karjaimat, majd hangos fújtatás kíséretében felcsoszogtam az emeletre és azon belül a szobámba, hogy újra elfoglalhassam a kényelmes helyemre, hogy folytathassam a zenehallgatást és a kikapcsolást.

Csupán azért reagáltam erre a cigis dologra így, mert nyílt titok volt köztünk, hogy nem vetem meg a dohánytermékeket. Szerettem volna előtte titkolni, de mániája nézelődni a holmiijaim között, és egy óvatlan pillanatomban elől hagytam. Ő persze ezen kapva kapott, hogy később nyugodt szívvel vághassa a fejemhez a káros szokásomat egy vita alkalmával. Testvérek között ez így szokás, és mivel nem élünk együtt a szüleinkkel, úgy gondolja, ez a legjobb és egyetlen megoldás a „nevelésemre”. Mintha szükségem lenne erre.

Véletlenszerűen kapcsoltam át a következő számra, ami nem más volt, mint a Last Resort. Elégedetten hangosítottam még jobban fel, miközben unottan böngésztem az interneten. 

Tommy

Vigyorogva sétáltam végig a házunk előtt lévő járdán, miközben a telefonommal már tárcsáztam is az egyik haverom számát. Chris egy seggfej volt, de havernak pont jó; lehetett vele hülyülni, és a mai délutánt is feldobta az egyik remek ötletével.

 - Csá – szóltam bele a mobilba -, akkor előttetek? Egy perc és ott vagyok.

 - Jöhetsz – mondta egyszerűen, majd letettük mindketten.

Néhány perc múlva pedig már tényleg előttük álltam és vártam, hogy kisétáljon. Egyhamar ez is megtörtént. Semleges arckifejezéssel állt meg mellettem, kezet fogtunk és már indultunk is.

 - Akkor mi a mai terv? – kérdeztem út közben.

 - Ne legyél már kíváncsi – közölte teljesen egyszerűen.

 - Akkor nem vagyok benne – álltam meg hirtelen, mire kelletlenül fordult hátra. – Mondd meg, hogy mi az a király ötlet, különben tényleg nem fogok neked segíteni.

 - Te akartál valami programot, már akkor nem kellett volna elfogadnod, ha beszari vagy!

 - Cöh, beszari… – röhögtem karba tett kézzel.

 - Hát nem én parázok itt már percek óta – nézett rám áthatóan.

                Oké, tény, valamilyen szinten igaza volt. De ez nem mentette fel a tény alól, hogy egy barom.

 - Ezt könnyen áthidalhattuk volna annyival, hogy egyszerűen elmondod, mit fogunk csinálni.

 - Egy seggfej kocsiját kötjük el ma. Most jobb? – nézett rám. – Csak a rendszám van meg, és megkaptam az üzenetet, hogy hol lakik a srác.

 - Ez elég jól hangzik – vigyorogtam rá. Érezhetően eltűnt az előbbi feszültség.  – Tudni hogy hívják?

Egyszerűen megrázta a fejét, és átnyújtott egy cetlit. – Ez a rendszáma, ennyit tudunk. Ja, meg hogy valami idióta a forma, akit elvileg mi is utálunk.

 - De továbbra sem tudjuk, ki az...

 - Nem - mondta egyszerűen.

 - Majd kiderül – rántottam meg a vállamat, és folytattuk az utunkat.

Foglalkoztatott még a téma, de Chris sosem volt az az ember, akivel a baromságokon kívül akármiről is beszélek, ez pedig könnyen formálta a kettőnk kapcsolatát. Ergo nem tartozott azok közé, akikből megéri kiszednem akármi információt is. Túl sokat kellett volna beszélni, annyira pedig tényleg nem kedveltem a fejét.

Kis ideig még csendben mentünk egymás mellett, ahogy a város belsejébe értünk idő közben. Elővette újra a kis papirkáját, és erőteljesen szuggerálni kezdte a kocsikat. Aztán diadalittas mosoly kíséretében egy fekete BMW mellett állt meg, csekkolta újra a rendszám-egyezést és rám nézett.

 - Most ott fogsz állni, vagy segítesz végre?