Kilencedik fejezet

Sziasztok! :)
Nincs sok hozzáfűznivalóm, jó olvasást! Ha tetszett, ne felejtsetek el írni nekem! :)

Dóri


Maya

                 Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de Jenna rávett, hogy elmenjünk az egyik kedvenc kocsmájába. Az igazat megvallva legszívesebben otthon ültem volna az ágyamon, és olvasnék, de nem engedte. Estére egy egyszerű fekete farmert választottam, farmeringgel és magassarkúval. A hajamat a szokásos módon becopfoztam, majd már indultam is a találkozónkra.
                 Tommy néhány perc alatt elvitt a pubig, majd ment is tovább, hogy ott lehessen Dean, a haverja házavató buliján, valami kisvárosban, Londontól egy órányira. Mivel sosem volt szokásom ilyen helyekre járni, kissé megilletődve léptem be. A füst csak úgy gomolygott a helyiségben, és halvány fények világítottak meg mindent, közben pedig a '90 éves slágerei mentek kellemesen halkan, éppen nem elnyomva a beszélgető embereket.
 - Gyere az asztalunkhoz - rántott ki a nézelődésből Jenna, ahogy a semmiből előttem termett.
 - Oké - dünnyögtem halkan, és elindultam utána. Szőke hajzuhataga csak úgy lebegett előttem, ahogy egyre beljebb törtünk a kocsmában, s végül leültünk egy asztalhoz.
 - Mit szólnál egy kör töményhez? - kérdezte egyből, ahogy leültünk. - A múltkor egyáltalán nem volt alkalmam leitatni téged, úgy eltűntél a szobánkban.
 - Csak felidegesített Tommy - legyintettem, mintha semmiség volna.
 - Akkor két kör tömény - kacsintott, majd felpattant a pénztárcájával az asztaltól és már el is tűnt a szemeim elől.
                 Enyhén oldalra fordítottam a fejemet, ahogy próbáltam keresni a szememmel Jennát, de sehol sem találtam. Igazából csak Harry körül tudtak a gondolataim forogni, hogy mégis hogy lehet, hogy érezheti most magát és jól van e. Féltettem azok után, amit a bátyám csinált, akivel azóta nem is álltam szóba. A reggel kellemetlenül csendesen telt, látszott rajta, mennyire másnapos, de nem szólalt meg egyikőnk sem...
 - Itt is vagyok! - Széles mosollyal az arcán ült le velem szemben, majd elém tolta a két pohárka vodkámat.
 - Köszönöm. - Kicsit magam elé húztam, és nézegettem.
 - Csak húzd meg, máris szebb lesz a világ. - Ő is így tett, aztán én is. Hamar elfogyott mind a két feles pohár, mire Jenna újabb körért ment.
 - Tessék. Most kezdhetsz mesélni - mondta komolyan.
 - Mégis mit? - néztem rá értetlenül, és a pohár szélével kezdtem játszani.
 - Min idegesített fel a bátyád?
 - Ez egy hosszú történet, ráadásul nem is lényeges.
 - Harryről van szó? - Hirtelen megállt az ujjam, és visszahúztam magam elé a kezeimet. - Igen, én mindenről tudok, Tommy tőlem kért tanácsot, mit tegyen.
 - És te azt mondtad neki, hogy verje meg Harryt? - vontam fel a szemöldökömet kissé, és elmosolyodtam.
 - Jézusom, miért, megverte? - lepődött meg. Aprót bólintottam, mire az ő arcán is megjelent egy mosoly. - Ha annyira elintézte volna, akkor nem ülne két asztallal arrébb Louisval és Zaynnel, drágám. Nem kell aggódnod.
 - Hogy mi?
 - Harry egyfolytában téged bámul, nézz csak hátra. - Lassan, vontatottan fordítottam el a fejemet, hogy lássam, miről is beszél Jenna. Harry mosolygó feje néhány méterre volt tőlem, és vigyorogva intett nekem.
 - Üljünk oda - dobta fel Jenna az ötletet.
 - Szó sem lehet róla!
 - De, gyere.
                 Intett egyet a fejével, majd megfogta a vodkás poharat és a táskáját, és már ott sem volt. Nem tehettem mást, megfogtam a cuccaimat és elindultam utána. Valamit beszéltek, míg nem értem oda, amit pedig nem értettem, de végül a szőke ciklon, azaz Jenna leült Louis és Zayn mellé. Mire odaértem, Harry vigyorogva nézett rám, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
 - Sziasztok - köszöntöttem a többieket mosolyogva, majd letettem a pohárkámat az asztalra. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Harry keze még mindig a jövendőbeli helyemen van, jelezve, hogy oda üljek.
 - Helló, mi már találkoztunk, Zayn vagyok - vigyorgott rám a fekete hajú, s tényleg rémlett.
 - Szia - bólintott egyszerűen Louis.
 - Ülj csak le - beszélt hozzám a göndör, mire engedelmesen helyet foglaltam.- Mit isztok, lányok?
 - Eddig vodkáztunk - válaszolt Jenna.
 - Nekem azt hiszem, ennyi elég is volt - mondtam, miután lehúztam az utolsót.
 - Szó sem lehet róla, alig múlt el tíz - szólalt meg Louis. - Még biztosan meghívunk titeket valamire, ne is ellenkezzetek. - Segélykérően pillantottam Jennára.
 - Hallottad. - Ennyit mondott a szőkeség, majd Louisval és Zaynnel elmentek utánpótlásért.
 - Hogy-hogy erre látlak? - kérdezte vigyorogva Harry, miközben a haját igazgatta.
 - Jenna erősködött, hogy jöjjek el vele.
 - Honnan ismered őt amúgy?
 - Tommy mutatta be, még a hétvégén - rántottam meg a vállamat. - Miért, te is ismered?
 - Aha - bólintott lassan, majd csendben is maradt, ahogy visszaérkeztek a többiek.
 - Tessék, Maya - tolta elém mosolyogva Louis a poharat.
 - Köszönöm... de nem terveztem többet inni, így is érzem, hogy picit a fejembe szállt.
 - Akkor lehet, hogy még fizetünk pár kört - kacsintott Styles, mire felsóhajtottam és beleittam a vodkanarancsomba.
 - Így kell ezt kislány - mosolygott rám kedvesen Jenna.
 - Ments meg valahogy! - fordultam Harry felé.
 - Menjünk ki cigizni, nem szeretnél? - Aprót bólintottam, mire megfogta a kezemet és kihúzott a kocsma teraszára. - Na, mit csináljunk itt? - kérdezte teljesen normális hangnemben, és zsebre tette a kezét.
 - Picit hagyom a májamat pihenni, az elmúlt egy óra nem tett jót neki - közöltem vigyorogva, közben elővettem a zsebemből a cigimet, hogy rágyújthassak.
 - De gyűlölöm, mikor valaki cigizik - sóhajtott fel halkan.
 - Egyszerűen csak szokd meg. - Újra felsóhajtott, aztán néhány perc csend telepedett közénk.
 - Sajnálom, hogy tegnap nem akartam veled találkozni, de nem voltam a toppom. Louist is elküldtem volna a francba, ha nem tudom, hogy bemászott volna az ablakon...
 - Tényleg, egyébként már jobban vagy? - néztem rá komolyan.
 - Persze... nem vészes, csak fáj egy kicsit az arcom. - Megrántotta a vállát, és nekitámaszkodott a falnak. - A bátyád mennyire akadna ki, ha megtudná, hogy velünk vagy?
 - Igazából Jennával vagyok...
 - Ne is próbálkozz - mosolygott rám. - Elhiszed, hogy ő ezt nem így látná? Nagyon nem akar a közelemben tudni téged, és mindent megtenne, hogy megtudjon akadályozni.
 - Mégis miben? - vontam fel a szemöldökömet, és beleszívtam újra a cigimbe.
 - Hogy a barátnőm legyél.
 - Nekem is van annyi eszem, hogy nem állok be a sorba, ki tudja hányadikként...
 - Ez kicsit sértő, nem gondolod?
 - Teljesen egyértelmű, hogy nem két-három lánnyal voltál már közelebbi kapcsolatban - gondolkodtam hangosan, mosolyogva -, ennyire azért ne nézz naivnak.
 - Remélem, egyszer megmutathatom neked azt az oldalamat, amit azok a lányok sosem láthattak.
 - Persze... az oldaladat amit senki sem látott még, ugye? - ironizáltam, majd elnyomtam a cigimet és ránéztem. - Bemehetünk?
 - Persze - bólintott.
                 Az esténk innentől kezdve gyorsan haladt, s mikor legközelebb ránéztem az órámra, már hajnali kettő volt, és lassan ki is ürült a hely, közeledtünk a záráshoz. A fiúktól már elköszöntünk, és ketten vártunk Jennával a taxinkra.
 - Először kiteszünk téged, utána engem - magyarázott, miközben próbált egyenesen megállni. Én sem voltam túl józan, de kettőnk közül én tűntem a tisztábbnak.
 - Szó sem lehet róla, a taxiból sem tudsz segítség nélkül megállni. Aludj nálunk.
 - Szerintem Tommy nem örülne neki - mondta komolyan.
 - Nem értelek - ráztam meg a fejemet -, de mindegy is. Nálam alszol, és kész.
 - Rendben - sóhajtott fel, majd nekem dőlt. Így vártuk a taxinkat...


Tommy
                 Nem életem legkellemesebb reggelei közé tartozott az, mikor London másik végében keltem fel, pici másnapossággal, úgy hajnali ötkor. Fél órámba minimum telt, míg kipofoztam magamat, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé kocsival. Az utak csendesek voltak az ilyen korai órákban, nem volt dugó vagy tömeg, így könnyedén hazaértem, alig fél óra alatt. Mikor besétáltam a házba, a cipőknél egy ismeretlen, piros magassarkút láttam me, fentről pedig a zuhanyzó csobogását, így letettem a kabátom és lekaptam a cipőmet, hogy felmehessek. Csendben közelítettem meg a fürdőt, s szinte egyből bekopogtam.
 - Gyere! - szólt ki egy ismerős hang, aki nem Maya volt. Kíváncsiságom nem hagyott alább továbbra sem, így lassan benyitottam.A hosszú, szőke hajú lány a tükör előtt állt, egy törölközőt maga köré csavarva. - Óh - nyögte meglepetten, majd kínosan elmosolyodott. - Szia, Tommy.
 - Szia - köszöntem neki, ugyanúgy meglepetten. - Mit keresel itt? - kérdeztem, remélem, hogy kedvesen, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, bár még mindig tartottam Jennával a méteres távolságot.
 - Tegnap elmentünk Mayával kicsit kikapcsolódni, és nem akarta, hogy egyedül menjek haza...
 - Ez kedves a húgomtól - bólintottam aprót, mire ő is elmosolyodott. Kínos csend telepedett közénk, míg ő a mosdókagylót nézte, én őt. Ezt persze szinte egyből észrevette, és halkan felnevetett. - Mi az?
 - Sikeresen kerüllek már hosszú hónapok óta, erre pont a húgoddal leszünk barátnők... ez azért vicces, nem? - nézett rám keserű mosollyal az arcán.
 - Azt hittem, hogy megbeszéltük és nem kell kerülgetnünk egymást. - Nekidőltem az ajtónak, és karba tettem a kezemet a mellkasom előtt.
 - Nem is kell... csak az egész olyan kényelmetlen nekem. - Megrázta a fejét, és az az ismerős Jennás mosoly jelent meg az ajkain. - Hallom, elintézted Stylest.
 - Maya mondta? - bólintott. - Annyira nem sikerült utánad kibékülni vele.
 - Reménykedtem, hogy az, ami egy éve történt, már a múlté és nem lesz több balhétok.
 - Csak a húgom volt olyan okos, hogy lógott vele... - Fájdalmasan felsóhajtottam és ellöktem magamat az ajtótól.
 - Ennyire nem kell féltened Mayát, okos lány és nem akar a sráctól semmit, plusz már leszállt róla - szólt utánam.
 - Örülnék, ha neki több esze lenne, mint neked. - Erre csak felhorkant. - Elmentem, remélem, elleszel egyedül, míg Maya nem kel fel.
 - Menj csak.

                 A gondolataimba mélyedve autóztam át újra a város másik végébe, hogy találkozzak egy régi "barátommal". Igazából David sosem volt a barátom, de megérte, hogy normális viszonyban voltunk. Csupán annyi volt a bökkenő, hogy tartoztam neki és nem kevéssel, szóval kizárólag ezért akart velem mielőbb találkozni... Egy városszéli kávézóba rángatott el, melynek ár az ajtajában álltam. Néhány pillanatig tartott, míg rávettem magamat arra, hogy benyissak és besétáljak, de végül leküzdöttem minden rossz megérzésemet, és bementem. Nem tartott sokáig, míg megtaláltam Davidet, ahogy a kávéjával ül és mobilozik.
 - Helló - köszöntem kurtán neki, és leültem vele szemben.
 - Helló, Tommy. Rég jelentkeztél.
 - Miért akartál találkozni? - tértem egyből a tárgyra, mire elvigyorodott.
 - Szükségem lenne arra a pénzre, amit kölcsön adtam, emlékszel? Egy-másfél éve történhetett a dolog.
 - Nem igazán állok most úgy anyagilag, hogy odatudjam adni azonnal.
 - Pedig jobban járnál, ha visszatudnád adni...
 - Csak egy kis időt kérek - néztem rá komolyan, mire bólintott.
 - Hétfőig van időd - mondta egyszerűen, majd megitta a kávéját és felállt.
 - De... - kezdtem, mire félbeszakított.
 - Van néhány napod összekaparni, ennyi időt kapsz. Hétfőn, este nyolckor, ugyanitt várlak. Most dolgom van. - S azzal a lendülettel már ott sem volt. Nekem pedig továbbra sem volt semmi ötletem arról, hogy honnan szerzek pénzt.

Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Hétfő van szóval hoztam új fejezetet, remélem tetszeni fog! Az előzőnél picit hosszabb lett, vagyis annak terveztem, és remélem eseménydúsabb is. Köszönöm a néhai kommenteket és feliratkozókat, imádlak titeket, és örülök, hogy olvastok. :) Jó olvasást kívánok.

Dóri


Maya
                 Lefagyva ültem tovább a széken, földbegyökerezett lábakkal és enyhén tátott szájjal. Nem tudtam ép ésszel elképzelni, hogy mit csinálhatott már megint, de jobb döntés volt, ha nem mentem utána. Nyilván nem attól féltem, hogy kezet emelne rám, hanem attól, hogy még többet megtudok. De valahogy továbbra sem tudtam normálisan gondolkodni, mert elővettem a telefonomat és Harry számát tárcsáztam.
                 Hallgatag, idegesítő másodpercek következtek. A csendes éjszakában egyetlen zajforrás a zúgás volt, ahogy kicsengett a telefonom. Sokadszorra sem vette fel Harry, amitől egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Többször próbáltam elérni, de egyszer sem sikerült. Millió és egy szituáció zajlott le a szemeim előtt, hogy mit csinálhatott a bátyám, de így sem éreztem megkönnyebbülve magamat. Még mindig nem akartam utána menni, így fogtam a slusszkulcsot és a kabátomat, majd már bent sem voltam.
                 Próbáltam visszaemlékezni, hogy úgy egy-másfél hete hol vettük fel Harryvel a haverját, egy bizonyos Louist. Ha emlékezetem nem csalt, most épp azelőtt a ház előtt álltunk, ahol történt az eset. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy becsöngessek. Hosszú percekig álltam az ajtó előtt, mire sikerült a házigazdát rábírnom arra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Szerencsére nem tévesztettem el a házszámot, mert ő állt előttem, kicsit zavartan méregetve engem.
 - Szia - szólalt meg, majd elvigyorodott. - Miben segíthetek?
 - Harry nem veszi fel a telefont, és rosszat sejtek - hadartam.
 - Biztos valami csajjal van - legyintett.
 - Szerintem a bátyám csinált valami.
 - Nézzük meg - mondta komolyabban, majd felkapta a kabátját és elindultunk a kocsim felé. - Mit gondolsz, mi történt? - Közben beültünk a kocsiba.
 - Csak annyit közölt, hogy elintézte.
 - Itt jobbra, két utcával lejjebb, és annak a végén - mutogatott. - Ez nem jelent sok jót.
 - Annyira szégyellem magamat Tommy miatt - sóhajtottam fel.
 - Ne tedd, Harry volt még anno a seggfej. Teljesen érthető a bátyád reagálása.
 - Hogy megverte őt? - kérdeztem vissza meglepetten.
 - Nem az - rázta meg a fejét -, hanem inkább az, hogy gyűlöli. Csalódott benne, mert hagyta, hogy egy lány a barátságuk közé álljon. - Befordultam, ahogy azt Louis mondta, így megérkeztünk ahhoz az utcához, melyben ő lakott.
 - De miért kellett ennyire felhúzniuk magukat egy csajon? - értetlenkedtem.
 - Mert az nem akármilyen csaj volt.
 - De nekem nem ezt mondták...
 - Akkor talán nem tudod a teljes igazságot - magyarázta -, de ezt nem az én feladatom tudatni veled.
                 Csendben eltöltött, kínos percek következtek, az utca pedig hosszabb volt, mint amilyennek hittem. Mikor végre megkaptam a következő utasítást, hogy álljak meg a nagy, fehérre mázolt ház előtt, a szívem a torkomban kezdett dobogni az aggodalomtól. Louis ment előre, míg becsuktam a kocsim ajtaját, s utána mentem, egyenesen a bejárati ajtóhoz. A srác szinte egyből "ráfeküdt" a csengőre, olyan erősen kezdte nyomni egészen addig, míg egy ismerős hangot nem véltünk felfedezni, mely bentről szólt ki.
Kissé morcos volt. - Mit akarsz? - Szinte egyből megnyugodtam, ahogy hallottam, hogy még él.
 - Bajba kerültél? - kérdezett vissza egyből Louis.
 - Semmiség.
 - Bemehetünk?
 - Azt hiszem inkább nem kellene, csúnyán belilult az ütés helye - mondta Harry.
 - De be akarok menni - erősködött Louis.
 - Én most haza megyek, oké? Harry, te pedig engedd be Louist. Holnap szeretnélek meglátogatni, vagy az után, rendben? - tettem fel a kérdést az ajtó másik oldalán állónak, aki néhány másodpercig morfondírozott, majd utána szólalt meg.
 - Holnap felhívlak, jó?
 - Rendben. - Elmosolyodtam, majd elköszöntem Louistól. Gyorsan beültem a kocsimba, hogy hazamehessek, mielőtt a bátyámnak feltűnik a keletkezett űr.

Harry

                 Szörnyen fájt az arcom, amiért bemosott Tommy, nem is egyszer. Egyáltalán nem vágytam semmi társaságra, csupán egy kis jégre az arcomon és arra, hogy aludhassak. De volt egy olyan enyhe érzésem, hogy Louis addig nem megy haza, míg meg nem győződött arról, hogy még élek, így beengedtem.
 - Veled meg mi történt? - kérdezte egyből, amint beljebb jött. Szó nélkül visszadőltem a fotelba, és az arcomra tettem a zacskó jeget, amit a fagyasztóban találtam.
 - Tommy megtalált - válaszoltam neki vigyorogva, mire csak megcsóválta a fejét.
 - Megmondtam, hogy szörnyű ötlet a húgával kezdeni, de te nem hallgattál rám...
 - Láttad már egyáltalán Mayát? Lehet neki ellenállni...?
 - Nekem erről ne is kezdj magyarázni, nem érdekel - legyintett lazán, majd felállt és átsétált a konyhába.
 - Ez a lány fantasztikus, akár hiszed-akár nem.
 - megéri, hogy a volt legjobb barátoddal szétveresd magadat minden alkalommal? - Visszajött két pohár jeges teával, amit a kezembe adott, ő pedig leült  a sajátjával a kanapénkra.
 - Kössz. - Beleittam, közben pedig a válaszán gondolkodtam. - Megéri, azt hiszem.
 - Hát, te bolond vagy - dőlt hátra vigyorogva. - Amúgy jól hazaüldözted, meg ápolhatott volna.
 - Majd találkozom vele holnap... nem akartam, hogy így lásson.
 - Jut eszembe, ha mellette még marad ránk időd, eljöhetnél kocsmázni velem és Zaynnel.
 - Benne vagyok. Remélem, hogy addigra nem egy ekkora lila folt lesz rajtam - sóhajtottam fel fájdalmasan, és levettem a szememről a jeget.
 - Láttam már rosszabbat is - reagálta le egyszerűen Louis. - Akkor, nem is zavarlak tovább. Örülnék, ha holnap tényleg eljönnél, Zaynnel így hárman rég volt már programunk.
 - Ott leszek - biztosítottam mosolyogva.
                 Miután Louist kikísértem, bezártam a bejárati ajtót, és felmentem a fürdőbe, hogy letusolhassak. Tíz perc múlva már az ágyamban is voltam, és kisebb fájdalmak mellett próbáltam elaludni végre, várva, hogy holnap jobb legyen.

                 Kisebb fejfájással ébredtem másnap dél környékén. A szemem és az arcom jobbnak tűnt, mint tegnap este volt, bár még mindig nem volt túl szép látvány. Reménykedtem benne, hogy a nővérem tud segíteni a problémámon, így átsétáltam hozzá a szomszédos szobába. Először kopogtam hozzá, majd a varázsszó hallatán benyitottam.
 - Egek, neked mi történt az arcoddal? - szaladt hozzám, és közelről kezdte kémlelgetni.
 - Kisebb balhéba keveredtem. Nincs valami női cuccod, amivel eltudnánk fedni? - kérdeztem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
 - De, persze. Ülj le az ágyamra, és kezdj mesélni. - Gemma össze-vissza szaladgált az íróasztala és az ágy között, végül kétféle kenceficét tett le elém. - Lány volt?
 - Egy lány nem tud ekkorát ütni.
 - Úgy értem, egy lány miatt volt?
 - Tökéletesen ismersz - vigyorogtam rá, mire csak megcsóválta a fejét.- Emlékszel Tommyra?
 - Persze - bólintott.
 - Ő volt, kissé összevesztünk.
 - Azóta sem békültetek ki? - kérdezte meglepetten.
 - Nem...
 - Ez az alapozó, ha bekened a lila részeket, részben eltünteti, ha úgy sem megy, itt a púder. Ettől nem fog csillogni a bőröd. Az a legbiztosabb, ha mindkettőt használod.
 - Úgy érzem magamat, mint egy buzi - mérgelődtem.
 - Ha nem kell, akkor nem adom oda.
 - Köszönöm. - Adtam egy puszit az arcára, és megfogtam az alapozóját és a púderét. - Meddig maradsz?
 - Hétvégén már megyek is vissza - válaszolt kérdésemre. - Újra üres lesz a ház.
 - Utálok egyedül lenni ebben a nagy házban.
 - Gyere haza, holmes chapel-be. Anyáéknak már nagyon hiányzik a kicsi fiuk - viccelődött velem mosolyogva, miközben a mobilját nyomkodta.
 - Húsz éves múltam, nem vagyok már annyira pici - néztem rá komolyan.
 - De azért néha meglátogathatnád őket... ha már arra nincs esély, hogy visszaköltözz.
 - Arra azt hiszem tényleg nincs esély - mondtam. - Itt vannak a barátaim, az a lány is - itt a kisebb monoklimra mutattam -, ráadásul az ellenségeim is...
                 Mikor tíz éve, apámnak új állást ajánlottak a fővárosban, kapva kaptunk az alkalmon, hogy eljöhessünk a szokásos, nyugodt kisvárosból. Mindannyian, főleg én és Gemma, vágytunk a nyüzsgésre, amit London szolgáltatott mindig is. De amint betöltöttem a tizennyolcat, Anya és Apa visszaköltöztek, engem és Gemmát pedig itt hagytak, pár hónapja pedig a nővérem is eljött Londonból, csak őt a szerelem húzta vissza kisvárosunkba.
 - Nem akarok újra új életet kezdeni - mondtam ki hangosan végre. Gemma csak szélesen elmosolyodott, és megölelt. - Végre sikerült valami stabilt felépítenem, nincs az az Isten, amiért újrakezdeném.
 - De ígérd meg, hogy nyáron meglátogatsz minket. - Elengedett, én pedig lassan felálltam az ágyáról.
 - Persze.
 - És hozd azt a lányt is, aki miatt ezt kaptad. - A szememre mutatott mosolyogva, mire bólintottam és felnevettem.
 - Ha addig nem öl meg a bátyja, bemutatom nektek.
 - Csak óvatosan.
 - Mint mindig - kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából.

                 Sokáig ültem a telefonom mellett, de végül hagytam Mayának egy üzenetet, miszerint csak holnap találkozzunk, ha neki nem gond és ráér. Szerencsére nem sértődött meg, amiért múltkor nem akartam beengedni, szóval holnap délután elviszem sétálni a kedvenc helyemre.
                 Közeledett az este, és ha akartam volna sem tudtam volna lemondani a srácokkal az esténket. Ha megpróbáltam volna, Zayn és Louis értem jöttek volna, majd bilincsben cipeltek volna el a kocsmáig, ahová épp tartottam taxival. Kicsit több, mint húsz perces késéssel besétáltam a helyre, és az egyik oldalsó boxhoz igyekeztem, ahol már a két srác elfoglalta a helyünket.
 - Hallod, Styles, ismered az órát? - vigyorgott rám Zayn, mire összepacsiztunk.
 - Gemma feltartott - válaszoltam neki, és ledobtam magamat Louis mellé. Neki is köszöntem a szokásos módon, majd rendeltem egy korsó sört magamnak az arra járó pincértől.
 - Amúgy... ott látod azt a lányt? A szőke mellett, kettővel arrébb. - Egy ideig próbáltam kitalálni, kire is célozhatott, aztán mikor picit oldalra fordította a fejét, felismertem.
 - Maya.

Hetedik fejezet

Sziasztok! :)
Ezennel megkezdődött az utolsó hét a suliból. Tudom, hogy ez nem lett olyan hosszú... 
Élvezzétek ezt a fejezetet. :) 

Dóri


Maya
                Hamar visszaértünk a bevásárlásból Ryannal, és az egész utat végignevettük. Mikor visszaértünk a házba, már senki sem tartózkodott bent, csupán a konyhában égve hagyott villany tanúskodhatott arról, hogy itt voltak nemrég. Megkönnyebbülve tettük le a pultra a söröket, majd néhány másodperc végtag-kinyújtóztatás után újra felkaptuk a bevásárolt termékeket, és kivittük a kertbe, ahol már mindenki nagyban készülődött a sütögetésre. 
 - Sikerült mindent megvenni? - pillantott felénk félvárról Chris.
 - Simán - válaszolt helyettem is Ryan, majd letett mindent a felállított műanyag asztalra. 
 - Maya is él még? - szólalt meg valahol a kert hátsó felében a bátyám, mire felnevettem. 
 - Nem, őt otthagytam, vele fizettem - viccelődött Ryan, majd felém fordult és rám kacsintott. - A virsli amúgy az asztalon van, ha kell, csajok. 
 - Szedd elő a nyársakat, a garázsnál van hátul - válaszolt neki Chris, míg néhány lány "rárepült" a kajára, hogy előkészítsék.
                Úgy döntöttem, ebben sem veszem ki a részemet, így leültem Dean mellé a székre. Pár perc néma csend után elővettem a zsebemből a mobilomat, hogy megnézhessem, kerestek e. Nem volt meglepő, mikor az első két üzenet Harrytől jött.

"Érezd jól magadat. :) H." - Állt az első üzenetben.

"Nem a legjobb mód arra, hogy lekoptass, ha kikapcsolod a telefonodat. Ha elakarod mondani, hogy mi bajod van, felhívhatsz.. H." 

                Zavartan olvastam el újra és újra az utolsó üzenetét. Bár teljesen nyilvánvaló volt, hogy miért nem voltam elérhető ma, de mégsem szerettem volna, ha ő erre rájön. Abba a tudatba akartam őt ringatni, hogy csak lemerültem és nem vagyok a töltőm közelében, vagy véletlen elszundikáltam; de nem abba, hogy szándékosan ignorálom a jelenlétét. Rosszul éreztem magamat emiatt a helyzet miatt, hisz' sosem tett ellenem semmi rosszat, csupán szeretett volna megismerni. Én meg így lekoptatom.
                Kétségek között voltam, s a telefonomat szorongatva ültem még mindig ugyanott, pedig a többiek már hosszú métereket maguk mögött hagyva szaladgáltak a vacsora miatt. 
 - Minden oké? - kérdezte halkan Jenna, mire mosolyogva bólintottam.
 - Nem igazán vagyok éhes. 
 - Pedig ehetnél. 
 - Ezt a telefont elintézem - mondtam továbbra is mosolyogva, miközben meglengettem a kezemben lévő készüléket. 
 - Oké, csak ne tartson sokáig, a fiúk képesek mindent felfalni - rázta meg rosszallóan a fejét, s odébb állt.
                Hátralépkedtem a kert legeldugottabb részére, ahol felfedeztem egy régi hintaágyat, mellette pár székkel és egy hintával. Lassan ültem le a hintaágyba, félve, hogy kárt teszek a rozsdás, ősrégi darabban, majd nagy sóhaj keretei között kezdtem tárcsázni Styles telefonszámát. Néhány hosszú pillanatig kicsöngött, majd egy fáradt hang vette fel a telefont. 
 - Igen? - szólt bele.
 - Maya vagyok, ne haragudj, ha felkeltettelek - szabadkoztam hadarva, miközben az ujjaim közé vettem egy szál cigarettát. A gyújtó kattanással adta tudomásomra, hogy meggyulladt, majd a következő másodpercben már megkönnyebbültem pöfékeltem tovább. 
 - Egy picit bealudtam, de semmi gond. Miért kerestél?
 - Hagytál egy üzenetet, hogy hívjalak fel - emlékeztettem -, gondoltam megteszem. 
 - Neked lelkiismeretfurdalásod van - közölte egyszerűen. Szinte láttam magam előtt, ahogy nemtörődöm módon megrántja a vállait. 
 - Igazából csak lemerült a telefonom, és nem voltam a házban. 
 - Mit csináltál? - érdeklődött kedvesen. 
 - Kalandparkban voltunk a többiekkel. Egészen normálisak Tommy barátai, szerintem már ők is megkedveltek... most épp vacsit csinálunk. - Kínos csend. - Ne haragudj a szófosásomért.
Jóízűen felnevetett a vonal másik végén. - Egyáltalán nem zavar, szeretek veled beszélni, csak furcsa voltál a telefonban reggel...
 - Ha a bátyám ezt tudná, valószínűleg megölne mindkettőnket, nagyon utál téged.
 - Erre valahogy én is rájöttem - nevetett tovább halkan, mire nekem is mosoly kúszott az ajkaimra. - De ne fújd fel ennyire a dolgot, mert nem komoly annyira, mint ahogy azt te látod. Tommy csak egy picit utál... 
 - Persze, én is így látom - ironizáltam, és beleszívtam újra a kezemben tartott cigibe. 
 - Mikor jössz haza?
 - Holnap este, vagy délután, még meglátjuk - mondtam.
 - Hétfőn, suli után eljöhetnél velem a könyvtárba, ha van kedved... 
 - Figyelj, Harry... már mondtam reggel is, hogy ez mennyire vészes. Nem szeretnék akármi bajba kerülni miattad, vagy akárki miatt. - Újabb nagy levegőt vettem. - Lehetünk barátok, beszélhetünk telefonon, de többet nem szeretnék tőled. 
 - Hát rendben - hallottam a hangját. 
 - Sajnálom.
 - Most leteszlek, rendben? Majd hívlak, de egy kis dolgom akadt. 
 - Rendben, szia!
 - Helló - köszönt el, s meg is szakította a vonalat.
                Nem sok időt tölthettem el csendes magányomban, mert léptek zaját hallottam, majd egy árnyék jelent meg mellettem, hogy leülhessen mellém. 
 - Az én kis húgicám máris férfiakat utasít vissza? - kérdezte szélesen vigyorogva Tommy. - Nyugi, csak ennél a mondatnál érkeztem meg, ne aggódj. 
 - Akkor sem ér kihallgatni - sóhajtottam fel fáradtan. 
 - Ki volt az amúgy?
 - Egy volt osztálytársam, tudod, Jamie. Magas, barna... egy általánosba jártunk - improvizáltam, remélem hihetően. Tommy csak bólintott, majd felállt a sokat megélt hintaágyról, mely reccsenéssel reagált csak. 
 - Menjünk előre - mondta.- És kicsit szedd össze magadat, a ma este folyamán engedem, hogy igyál!
 - Óh, köszönöm - hajlongtam előtte, kis iróniával a hangomban. 
 - Én úgy tudtam, hogy te nem fogyasztasz alkoholt - reagálta le normál hangnemben, miközben lassan odaértünk a többiek mellé, akik már nagyban tűzdelték fel a virslit és a szalonnát a nyársakra. 
 - Nem is - mosolyogtam rá ördögien, majd felkaptam egy nyársat, amire rászúrtam a virslimet és leültem Ryan mellé. 
 - Mi a helyzet? - nézett rám Ryan. 
 - Semmi különös - legyintettem. - Hol van a sör?
 - Bent a hűtőben - válaszolt Jenna, miközben leült a másik oldalamra. 
 - Akkor mindjárt jövök. Hozzak nektek is? - Mindkettő bólintott.
                Csendben sétáltam be a házba a teraszon keresztül, majd megálltam, hogy felidézzem, merre is van a konyha. A sötétben a telefonommal kezdtem világítani, majd miután megtaláltam a hűtőt és a söröket, letettem a konyhapultra. Megfogtam a három dobozos sört, és visszamentem a többiekhez.
 - Köszi - mondták egyszerre, mikor leültem közéjük. Átvettem a nyársamat Jennától, és folytattam a vacsorám elkészítését.
                A társaság többi tagja össze-vissza ültek a tűz körül, szinte mindegyikőjüknél ott volt a virslis-szalonnás nyárs, a doboz sör vagy a cigi a kézben. Néhányan valamin épp nevettek, elég jó hangulat kerekedett. 

                Az idő elteltével a sörös dobozok száma is felugrott a kert ezen felén. A tűz mellett már csak Jennával és Ryannel ültünk, a többiek a házban néztek valami focimeccset, és őrjöngtek valami rock zenére. Aznap este épp úgy éreztem, mint ahogy nagyon régen nem; úgy gondoltam, hogy barátokra leltem bennük. Nem tudtam mire fogni ezt az érzést, talán túl sokat ittam és becsiccsentettem, vagy magányosságomban bebeszéltem magamnak, de tényleg olyan volt. 
 - Nem láttátok valahol a mobilomat? - kérdeztem őket, kicsit elnyújtott hanglejtéssel. 
 - Szerintem bent hagytad... - válaszolt Jenna. 
 - Megkeresem. 
                Kisebb erőlködések árán, de sikerült felállnom. Miután néhány méteren belül eljutottam odáig, hogy tudtam egyenesen menni, könnyedén jutottam el a konyháig, ahol nem volt. Második ötletként a szobánkba sétáltam fel, ahol felkutattam az ágyamat és éjjeli szekrényem összes fiókját, de továbbra sem leltem rá. 
 - Ezt keresed? - Az ismerős férfihang Tommyéhoz hasonlított, majd be is bizonyosodott kiléte, mikor megfordultam és szembetaláltam magamat vele. 
 - Hol volt? - kérdeztem.
 - A hűtő mellett. - Szó nélkül vettem el tőle, s a zsebembe tettem. - Miért hazudtál nekem? Én azt hittem, hogy jóban vagyunk. 
 - Miben hazudtam neked? - kérdeztem vissza, bár kissé kótyagosan. Nem jött jól, hogy ilyen helyzetben voltam ilyen állapotban, nagyon nem.
 - Te Stylest utasítottad vissza, nem azt, akit mondtál. Mióta beszélsz vagy találkozol vele?!
 - Egyiket sem csinálom - rántottam meg a vállamat. - Nem tehetek róla, hogy járni akar velem!
 - Ezt egyáltalán nem hagyom annyiban, remélem tisztában vagy vele - fortyogott tovább, majd kisétált a szobából, jól becsapva maga mögött az ajtót.

Néhány nappal később...

                Szerda délután tájt járt az idő, és a hétvégi kedélyek végre kezdtem lecsillapodni Tommy-Harry és köztem. Jennával voltam a délután folyamán, elcipelt vásárolni, így gazdagodtam két új pólóval és egy rövidnadrággal, amit a Londoni öngyilkos időjárásban úgy is képtelen leszek hordani... mindenesetre, jó napot zártunk. Egészen addig, míg állat módjára ki nem csapódott a bejárati ajtó, amin a részeg bátyám esett be. Ez még nem lett volna olyan furcsa, ha nem tántorog mellém a konyhába, és dobja le magát a pultra, több-kevesebb sikerrel. 
 - Elintéztem a te kis Stylesodat - közölte vigyorogva. Az alkohol bűze méterekről megcsapta az orromat, s nem tudtam, hogy ettől vagy az előbbi információtól kezdtem szédelegni. 
 - Hogy mit csináltál? - kérdeztem vissza.
 - Nem hallottad jól? El-in-téz-tem - tagolta, majd egyszerűen sarkon fordult és felment.

Hatodik fejezet

Helló mindenkinek!
Mivel újra hétfő – újra új fejezet, immáron a hatodik. Most néhány fejezeten túl –kettő talán- úgy tervezem, hogy nem sok 1D jelenlét lesz. De azok után persze minden visszatér a régi kerékvágásba, bírjátok kivárni.
Örülnék néhány új feliratkozónak, kommentnek vagy csak simán tetszik v. elolvastam gombnyomásnak!
Köszönöm,
Dóri


Maya

A Portsmouthba vezető néhány órás út könnyedén eltelt, négyen elég jól el tudtunk beszélgetni, így az idő is könnyen elszaladt. Az utolsó fél órát talán át is aludtam, hiszen Tommy zargatására ébredtem.

 - Megérkeztünk – vigyorgott rám bőszen.
 - Ébresztő, Csipkerózsika – hallottam meg Freddiet. - Bár a többiek még nincsenek itt, de befoglalhatjuk a legjobb szobákat.
 - Szeretnél velem lenni egy szobában? – nézett rám Jenna, mire bólintottam.
 - Szívesen lennék – néztem rá mosolyogva. Kiszálltam a kocsiból, és a csomagtartóból kiszedtem a cuccaimat.
 - Akkor gyere, az elsőn van a legjobb és legnagyobb szoba! – Majd már ott sem volt.

Ahol megszálltunk, egy fantasztikusan gyönyörű családi ház volt, feltehetően az egyiké haverjáé. Ahogy beléptünk a házba, egy nagy nappali tárult elénk, jobbra ezzel egyben egy nagy étkező és amerikai típusú konyha. Balra néhány szoba volt, szemben pedig egy lépcső, fel az emeletre. Az emelet szinte csak szobákból állt, én pedig Jennát követve léptem be a sajátunkba.

 - Ez az – mondta, miközben ő maga is körbetekintett. – Ez a kedvenc szobám.
 - Ilyen sokszor jársz itt? – kérdeztem.
 - Háromszor-négyszer voltam maximum. – Megrántotta a vállát, és leült az egyik ágyra.

Az ajtóból állva a hatalmas ablakokra láttam rá, két oldalt, egymással szemben pedig egy-egy ágy volt, maguk mellett szekrénnyel és komóddal. A nagy ablakok előtt néhány babzsák volt elhelyezve, és egy egészalakos tükör. Az egész szoba vörösben és fehérben úszott, tökéletes kontrasztot tartva.

 - Ez tényleg jó szoba – bólogattam elismerően.
 - Kezdj el mesélni.
 - Mégis mit? – Kissé meglepődtem a kérése hallatán.
 - Szedsz valamit? Vagy csak iszol? Van valami káros szenvedélyed? – sorolta.
 - Néha cigizek – rántottam meg a vállamat. – Inni nem szoktam, drogozni meg főleg.
 - Ez így unalmas lesz számodra – mosolyodott el, oldalra döntött fejjel. Néhány csendes pillanat állt be, miközben méregetett, majd vigyorogva szólalt meg. – Benne vagy vicces és izgalmas dolgokban?
 - Alkalmazkodó vagyok, csináljunk valami jót!
 - Tényleg jó hétvégéd lesz – dőlt hátra.

Másnap reggel utolsóként ébredhettem, hiszen délután két óra volt, a ház pedig feléledt a „korai” időpont ellenére. A szobában egyedül voltam, gondolom Jenna a többiekkel lehetett. Valami kényelmeset
keresve felvettem egy egyszerű farmert, fekete sportcipővel és pólóval, rá pedig egy famerkabátot, hátha kint hideg van. A hajamat kiengedve hagytam, és enyhe sminket kentem fel a szemeimre.

Nem sokkal később döntöttem úgy, hogy lemegyek a többiekhez. Mindenki a nappaliban és konyhában sündörgött, s úgy tűt, a létszám végre kiteljesedett az este alatt. A legtöbb arc ismeretlen volt, de a konyhában belefutottam Jennába és a bátyjába, valamint Chrisbe, akivel őrizetbe vették a bátyámat, mikor ellopták Harry autóját.

 - Jó reggelt! – Egyszerre köszöntött a két testvér.
 - Helló, Maya, rég láttalak – üdvözölt vigyorogva Chris.
 - Ja – reagáltam le egyszerűen -, csinálhatok kávét?
 - Persze – rántotta meg a vállát.
 - Én is kérek! – kiáltott be a nappaliból Tommy, mire elmosolyodtam és bólintottam.

Csendesen álltam neki a kávéfőzéshez, ám pár percbe beletelt, míg kitapasztaltam a gép tulajdonságait – amihez kis segítség kellett is. Azonban tíz perc múlva már mindenki diadalittasan kortyolgatta a fekete, energiát adó löttyöt.

 - Mi legyen a mai program? – tette fel Chris a kérdést.
 - Este gyújtsunk tábortüzet az udvarban. – Jött az első ötlet Jenna bátyjától, Freddietől.
 - Az kihagyhatatlan.
 - Mi lenne, ha elmennénk a kalandparkba? – Egy barna lány szólalt fel, akit talán most láttam először.
 - Itt van kalandpark? – lepődött meg a bátyám, mire elmosolyodtam.
A barna lány válaszolt neki. – Persze.
 - Menjünk, ez jól hangzik –bólogattunk egyszerre.
 - Akkor, szedjétek össze magatokat, tíz perc múlva a kocsiknál találkozzunk – adta ki a parancsot Chris, mire a társaság szétszéledt.

Mivel úgy gondoltam, hogy kellően összekészült vagyok további cicomázásokon kívül is, lent maradtam, hogy elmossam a koszos kávés csészéket és bögréket. Nem telt el három percnél több, mire kész lettem mindennel, s elkezdett csörögni a telefonom. A képernyőn Harry neve jelen meg, így alaposan körbenéztem, mielőtt felvettem volna.

 - Szia.
 - Helló – szólt bele feldobottan. – Hogy telik a weekend?
 - Egészen jól, de kértelek, hogy ne hívj…
 - Miért, most van valaki a közelben? – Újra körbenéztem.
 - Nincs – sóhajtottam -, de mondtam, hogy majd én hívlak. Mit szeretnél?
 - Mikor jössz haza? Gyere el velem valamerre.
 - Figyelj… már mondtam, hogy ez nekem nem fekszik, miért nem tudod megérteni? Ez túl sok, veszélyes, nem akarom a bátyám és a saját kapcsolatomat kockáztatni miattad – magyaráztam.
 - Túl komolyan veszed Tommyt – válaszolt néhány másodperc kínos csend után.
 - Majd felhívlak, jó? De most dolgunk van – mondtam.
 - Rendben, szia. Vigyázz magadra!

Köszönés nélkül tettem le a telefonomat, s egy jól irányzott gombnyomással ki is kapcsoltam. Nem tudtam hirtelen, hogy a napokra ne kapcsoljam be újra, vagy úgy egyáltalán ne. Most jutott el az egész odáig, hogy kellemetlenné vált számomra a tény, hogy Harry randizni szeretne velem. Persze én is hibás vagyok, sőt, eléggé az vagyok, amiért így alakult a dolog, mert már az első adandó alkalommal el kellett volna őt utasítanom, nem belemenni. De… nem akarok tőle semmit, és megrémiszt a tény, hogy Tommyval ezért nagyon összeveszhetünk, ami nekem nem éri meg.

 - Te készen vagy? – szólított meg mosolyogva Freddie, Jenna bátyja. Aprót bólintottam, majd tovább is állt, és egy barnahajú lánnyal kezdett cseverészni a nappaliban, a kanapén.

Percekre újra úgymond egyedül maradtam, és a telefonom fekete képernyőjét nézegettem.

A délutánunk könnyedén elment, és elég jól éreztem magamat a bátyám társaságában. Volt egy olyan érzésem, hogy nap végére nem csak azért lógtak velem, mert Tommy húga vagyok, hanem tényleg befogadtak.  Ez pedig egy furcsa érzést váltott ki belőlem, hiszen amióta kialakult a sajátságos világképem és modorom, nem sok ember bírt ki.

                A nap már egészen lemenőben járt, úgy este hét környékén lehetett. A teraszon ültem egy üveg

sör társaságában, ami igazából nem is az enyém volt, hanem egyik véletlenszerűen odakerült srácé. Néhány fiú és Jenna hátul próbáltak tüzet rakni, hogy sütögethessünk még az este folyamán, páran pedig bent készítették elő a húsokat és a szokásos, ekkor használatos dolgokat.

 - Kényelmes nézni, ahogy dolgozunk? – szólt oda nekem vigyorogva Jenna, mire felnevettem és bólintottam.

 - Tökéletes, hidd el!

 - Maya, gyere már segíteni – szólt ki Tommy, mire nagy sóhajjal sétáltam be a konyhába.

 - Mit kéne csinálnom? – kérdeztem tettetett mosollyal az arcomon, és nekidőltem a konyhapultnak, amin épp nagyban dolgoztak.

 - Segíts Ryannek elmenni a boltba, kell kenyér és még virsli, meg sör… - sorolta. – A pénz már nála van.

 - Gyere, Maya – nézett rám vigyorogva a bizonyos Ryan, majd megindultam mögötte a bejárati ajtó felé.
                A srác lehetett vagy százkilencven centi magas, ha nem több. A testalkatát nézve valószínűleg kiskora óta sportolhatott valamit, szerintem úszás-vízilabda lehetett az adott ág, hiszen széles vállai voltak és jól kidolgozott felsőteste. A haja tökéletesen volt beállítva, s látszott rajta, hogy nem kezdő csajozás terén, hisz' már a pillantásával levette a lábáról a legtöbb nőneműt. Magabiztosan tekintett rám maga mögé, mire gyorsítva a tempómon, mellé sétáltam.

Ryan

 - Ryan vagyok - nyújtotta vigyorogva a kezét, amelyet el is fogadtam.
 - Maya.
 - Nem is tudtam, hogy van Tommynak egy húga...
 - A legtöbbeknek nem mesél rólam, ha ez megnyugtat - mondtam neki.
 - Nem is értem - rázta meg a fejét rosszallóan -, amúgy, hogy tetszik a társaságunk?
 - Hát... sokakat nem ismertem meg, de Jenna, Freddie és te normálisnak tűntök - válaszoltam neki őszintén, mire elmosolyodott. - Most mi az?
 - Jenna és Freddie sajátságos testvérpár, de kiskorunk óta ismerjük egymást mi hárman. - Itt megrántotta a vállát, és megigazította a haját a kezével.
 - Mesélj a  többiekről - kértem. Eközben sikerült beérni a boltba is.
 - Hát... az hosszadalmas lesz. - Bólintottam, jelezve, hogy kezdje el. - A társaságunk egyik talán legfurcsább tagja Dean, magas és fekete hajú. Évfolyamtársak voltunk mindannyian gimiben, de talán ő a, akiről nem hittük volna, hogy velünk marad. Őt is csak meg kell ismerni.
 - Aham... - reagáltam le halkan, miközben beletettem néhány doboz sört a kosárba.
 - Van a barna hajú lány, Vanessa. Ő pár hónapja díszes tagja társaságunknak, majd megismered idővel. Aztán még a szőke, alacsony srác, Tom, meg Chris, akit azt hiszem, hogy ismersz...
 - És a vörös lány?
 - Aki reggel jött? Ő Amanda, kicsit... hogy is mondjam... szabad szellemű lány, de rendes.
 - Remélem, sikerül mindenkinek megjegyeznem a nevét az este folyamán - vigyorogtam rá, mire mosolyogva bólintott.
 - Ha nem lesz jó, maximum berúgunk - kacsintott.
                Mosollyal az arcomon sétáltam mögötte a pénztárhoz, ahol egy kisebb összeget otthagytunk sörre és egy kis ételre, majd pár pillanat múlva már az utcán sétáltunk tovább, vissza a házba...