Kilencedik fejezet

Sziasztok! :)
Nincs sok hozzáfűznivalóm, jó olvasást! Ha tetszett, ne felejtsetek el írni nekem! :)

Dóri


Maya

                 Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de Jenna rávett, hogy elmenjünk az egyik kedvenc kocsmájába. Az igazat megvallva legszívesebben otthon ültem volna az ágyamon, és olvasnék, de nem engedte. Estére egy egyszerű fekete farmert választottam, farmeringgel és magassarkúval. A hajamat a szokásos módon becopfoztam, majd már indultam is a találkozónkra.
                 Tommy néhány perc alatt elvitt a pubig, majd ment is tovább, hogy ott lehessen Dean, a haverja házavató buliján, valami kisvárosban, Londontól egy órányira. Mivel sosem volt szokásom ilyen helyekre járni, kissé megilletődve léptem be. A füst csak úgy gomolygott a helyiségben, és halvány fények világítottak meg mindent, közben pedig a '90 éves slágerei mentek kellemesen halkan, éppen nem elnyomva a beszélgető embereket.
 - Gyere az asztalunkhoz - rántott ki a nézelődésből Jenna, ahogy a semmiből előttem termett.
 - Oké - dünnyögtem halkan, és elindultam utána. Szőke hajzuhataga csak úgy lebegett előttem, ahogy egyre beljebb törtünk a kocsmában, s végül leültünk egy asztalhoz.
 - Mit szólnál egy kör töményhez? - kérdezte egyből, ahogy leültünk. - A múltkor egyáltalán nem volt alkalmam leitatni téged, úgy eltűntél a szobánkban.
 - Csak felidegesített Tommy - legyintettem, mintha semmiség volna.
 - Akkor két kör tömény - kacsintott, majd felpattant a pénztárcájával az asztaltól és már el is tűnt a szemeim elől.
                 Enyhén oldalra fordítottam a fejemet, ahogy próbáltam keresni a szememmel Jennát, de sehol sem találtam. Igazából csak Harry körül tudtak a gondolataim forogni, hogy mégis hogy lehet, hogy érezheti most magát és jól van e. Féltettem azok után, amit a bátyám csinált, akivel azóta nem is álltam szóba. A reggel kellemetlenül csendesen telt, látszott rajta, mennyire másnapos, de nem szólalt meg egyikőnk sem...
 - Itt is vagyok! - Széles mosollyal az arcán ült le velem szemben, majd elém tolta a két pohárka vodkámat.
 - Köszönöm. - Kicsit magam elé húztam, és nézegettem.
 - Csak húzd meg, máris szebb lesz a világ. - Ő is így tett, aztán én is. Hamar elfogyott mind a két feles pohár, mire Jenna újabb körért ment.
 - Tessék. Most kezdhetsz mesélni - mondta komolyan.
 - Mégis mit? - néztem rá értetlenül, és a pohár szélével kezdtem játszani.
 - Min idegesített fel a bátyád?
 - Ez egy hosszú történet, ráadásul nem is lényeges.
 - Harryről van szó? - Hirtelen megállt az ujjam, és visszahúztam magam elé a kezeimet. - Igen, én mindenről tudok, Tommy tőlem kért tanácsot, mit tegyen.
 - És te azt mondtad neki, hogy verje meg Harryt? - vontam fel a szemöldökömet kissé, és elmosolyodtam.
 - Jézusom, miért, megverte? - lepődött meg. Aprót bólintottam, mire az ő arcán is megjelent egy mosoly. - Ha annyira elintézte volna, akkor nem ülne két asztallal arrébb Louisval és Zaynnel, drágám. Nem kell aggódnod.
 - Hogy mi?
 - Harry egyfolytában téged bámul, nézz csak hátra. - Lassan, vontatottan fordítottam el a fejemet, hogy lássam, miről is beszél Jenna. Harry mosolygó feje néhány méterre volt tőlem, és vigyorogva intett nekem.
 - Üljünk oda - dobta fel Jenna az ötletet.
 - Szó sem lehet róla!
 - De, gyere.
                 Intett egyet a fejével, majd megfogta a vodkás poharat és a táskáját, és már ott sem volt. Nem tehettem mást, megfogtam a cuccaimat és elindultam utána. Valamit beszéltek, míg nem értem oda, amit pedig nem értettem, de végül a szőke ciklon, azaz Jenna leült Louis és Zayn mellé. Mire odaértem, Harry vigyorogva nézett rám, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
 - Sziasztok - köszöntöttem a többieket mosolyogva, majd letettem a pohárkámat az asztalra. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Harry keze még mindig a jövendőbeli helyemen van, jelezve, hogy oda üljek.
 - Helló, mi már találkoztunk, Zayn vagyok - vigyorgott rám a fekete hajú, s tényleg rémlett.
 - Szia - bólintott egyszerűen Louis.
 - Ülj csak le - beszélt hozzám a göndör, mire engedelmesen helyet foglaltam.- Mit isztok, lányok?
 - Eddig vodkáztunk - válaszolt Jenna.
 - Nekem azt hiszem, ennyi elég is volt - mondtam, miután lehúztam az utolsót.
 - Szó sem lehet róla, alig múlt el tíz - szólalt meg Louis. - Még biztosan meghívunk titeket valamire, ne is ellenkezzetek. - Segélykérően pillantottam Jennára.
 - Hallottad. - Ennyit mondott a szőkeség, majd Louisval és Zaynnel elmentek utánpótlásért.
 - Hogy-hogy erre látlak? - kérdezte vigyorogva Harry, miközben a haját igazgatta.
 - Jenna erősködött, hogy jöjjek el vele.
 - Honnan ismered őt amúgy?
 - Tommy mutatta be, még a hétvégén - rántottam meg a vállamat. - Miért, te is ismered?
 - Aha - bólintott lassan, majd csendben is maradt, ahogy visszaérkeztek a többiek.
 - Tessék, Maya - tolta elém mosolyogva Louis a poharat.
 - Köszönöm... de nem terveztem többet inni, így is érzem, hogy picit a fejembe szállt.
 - Akkor lehet, hogy még fizetünk pár kört - kacsintott Styles, mire felsóhajtottam és beleittam a vodkanarancsomba.
 - Így kell ezt kislány - mosolygott rám kedvesen Jenna.
 - Ments meg valahogy! - fordultam Harry felé.
 - Menjünk ki cigizni, nem szeretnél? - Aprót bólintottam, mire megfogta a kezemet és kihúzott a kocsma teraszára. - Na, mit csináljunk itt? - kérdezte teljesen normális hangnemben, és zsebre tette a kezét.
 - Picit hagyom a májamat pihenni, az elmúlt egy óra nem tett jót neki - közöltem vigyorogva, közben elővettem a zsebemből a cigimet, hogy rágyújthassak.
 - De gyűlölöm, mikor valaki cigizik - sóhajtott fel halkan.
 - Egyszerűen csak szokd meg. - Újra felsóhajtott, aztán néhány perc csend telepedett közénk.
 - Sajnálom, hogy tegnap nem akartam veled találkozni, de nem voltam a toppom. Louist is elküldtem volna a francba, ha nem tudom, hogy bemászott volna az ablakon...
 - Tényleg, egyébként már jobban vagy? - néztem rá komolyan.
 - Persze... nem vészes, csak fáj egy kicsit az arcom. - Megrántotta a vállát, és nekitámaszkodott a falnak. - A bátyád mennyire akadna ki, ha megtudná, hogy velünk vagy?
 - Igazából Jennával vagyok...
 - Ne is próbálkozz - mosolygott rám. - Elhiszed, hogy ő ezt nem így látná? Nagyon nem akar a közelemben tudni téged, és mindent megtenne, hogy megtudjon akadályozni.
 - Mégis miben? - vontam fel a szemöldökömet, és beleszívtam újra a cigimbe.
 - Hogy a barátnőm legyél.
 - Nekem is van annyi eszem, hogy nem állok be a sorba, ki tudja hányadikként...
 - Ez kicsit sértő, nem gondolod?
 - Teljesen egyértelmű, hogy nem két-három lánnyal voltál már közelebbi kapcsolatban - gondolkodtam hangosan, mosolyogva -, ennyire azért ne nézz naivnak.
 - Remélem, egyszer megmutathatom neked azt az oldalamat, amit azok a lányok sosem láthattak.
 - Persze... az oldaladat amit senki sem látott még, ugye? - ironizáltam, majd elnyomtam a cigimet és ránéztem. - Bemehetünk?
 - Persze - bólintott.
                 Az esténk innentől kezdve gyorsan haladt, s mikor legközelebb ránéztem az órámra, már hajnali kettő volt, és lassan ki is ürült a hely, közeledtünk a záráshoz. A fiúktól már elköszöntünk, és ketten vártunk Jennával a taxinkra.
 - Először kiteszünk téged, utána engem - magyarázott, miközben próbált egyenesen megállni. Én sem voltam túl józan, de kettőnk közül én tűntem a tisztábbnak.
 - Szó sem lehet róla, a taxiból sem tudsz segítség nélkül megállni. Aludj nálunk.
 - Szerintem Tommy nem örülne neki - mondta komolyan.
 - Nem értelek - ráztam meg a fejemet -, de mindegy is. Nálam alszol, és kész.
 - Rendben - sóhajtott fel, majd nekem dőlt. Így vártuk a taxinkat...


Tommy
                 Nem életem legkellemesebb reggelei közé tartozott az, mikor London másik végében keltem fel, pici másnapossággal, úgy hajnali ötkor. Fél órámba minimum telt, míg kipofoztam magamat, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé kocsival. Az utak csendesek voltak az ilyen korai órákban, nem volt dugó vagy tömeg, így könnyedén hazaértem, alig fél óra alatt. Mikor besétáltam a házba, a cipőknél egy ismeretlen, piros magassarkút láttam me, fentről pedig a zuhanyzó csobogását, így letettem a kabátom és lekaptam a cipőmet, hogy felmehessek. Csendben közelítettem meg a fürdőt, s szinte egyből bekopogtam.
 - Gyere! - szólt ki egy ismerős hang, aki nem Maya volt. Kíváncsiságom nem hagyott alább továbbra sem, így lassan benyitottam.A hosszú, szőke hajú lány a tükör előtt állt, egy törölközőt maga köré csavarva. - Óh - nyögte meglepetten, majd kínosan elmosolyodott. - Szia, Tommy.
 - Szia - köszöntem neki, ugyanúgy meglepetten. - Mit keresel itt? - kérdeztem, remélem, hogy kedvesen, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, bár még mindig tartottam Jennával a méteres távolságot.
 - Tegnap elmentünk Mayával kicsit kikapcsolódni, és nem akarta, hogy egyedül menjek haza...
 - Ez kedves a húgomtól - bólintottam aprót, mire ő is elmosolyodott. Kínos csend telepedett közénk, míg ő a mosdókagylót nézte, én őt. Ezt persze szinte egyből észrevette, és halkan felnevetett. - Mi az?
 - Sikeresen kerüllek már hosszú hónapok óta, erre pont a húgoddal leszünk barátnők... ez azért vicces, nem? - nézett rám keserű mosollyal az arcán.
 - Azt hittem, hogy megbeszéltük és nem kell kerülgetnünk egymást. - Nekidőltem az ajtónak, és karba tettem a kezemet a mellkasom előtt.
 - Nem is kell... csak az egész olyan kényelmetlen nekem. - Megrázta a fejét, és az az ismerős Jennás mosoly jelent meg az ajkain. - Hallom, elintézted Stylest.
 - Maya mondta? - bólintott. - Annyira nem sikerült utánad kibékülni vele.
 - Reménykedtem, hogy az, ami egy éve történt, már a múlté és nem lesz több balhétok.
 - Csak a húgom volt olyan okos, hogy lógott vele... - Fájdalmasan felsóhajtottam és ellöktem magamat az ajtótól.
 - Ennyire nem kell féltened Mayát, okos lány és nem akar a sráctól semmit, plusz már leszállt róla - szólt utánam.
 - Örülnék, ha neki több esze lenne, mint neked. - Erre csak felhorkant. - Elmentem, remélem, elleszel egyedül, míg Maya nem kel fel.
 - Menj csak.

                 A gondolataimba mélyedve autóztam át újra a város másik végébe, hogy találkozzak egy régi "barátommal". Igazából David sosem volt a barátom, de megérte, hogy normális viszonyban voltunk. Csupán annyi volt a bökkenő, hogy tartoztam neki és nem kevéssel, szóval kizárólag ezért akart velem mielőbb találkozni... Egy városszéli kávézóba rángatott el, melynek ár az ajtajában álltam. Néhány pillanatig tartott, míg rávettem magamat arra, hogy benyissak és besétáljak, de végül leküzdöttem minden rossz megérzésemet, és bementem. Nem tartott sokáig, míg megtaláltam Davidet, ahogy a kávéjával ül és mobilozik.
 - Helló - köszöntem kurtán neki, és leültem vele szemben.
 - Helló, Tommy. Rég jelentkeztél.
 - Miért akartál találkozni? - tértem egyből a tárgyra, mire elvigyorodott.
 - Szükségem lenne arra a pénzre, amit kölcsön adtam, emlékszel? Egy-másfél éve történhetett a dolog.
 - Nem igazán állok most úgy anyagilag, hogy odatudjam adni azonnal.
 - Pedig jobban járnál, ha visszatudnád adni...
 - Csak egy kis időt kérek - néztem rá komolyan, mire bólintott.
 - Hétfőig van időd - mondta egyszerűen, majd megitta a kávéját és felállt.
 - De... - kezdtem, mire félbeszakított.
 - Van néhány napod összekaparni, ennyi időt kapsz. Hétfőn, este nyolckor, ugyanitt várlak. Most dolgom van. - S azzal a lendülettel már ott sem volt. Nekem pedig továbbra sem volt semmi ötletem arról, hogy honnan szerzek pénzt.