Második fejezet

Sziasztok! :)

Újra itt vagyok a legújabb fejezettel, kemény napok után. (Ez alatt azt értem, hogy durván „szétvagyok” minden módon mostanság.) Tehát nincs minden a helyén, de nem körítek: olvassatok csak! :)
Ja, és ha van rá módotok, iratkozzatok fel a blogra! Köszönöm!
 

Dóri

Maya

Délután hat környékén lehettem, és kifáradva rogytam le az ágyam szélére. Szerettem a szobámat,
mert teljesen tükrözte a stílusomat, de egyszerűen a rendetlenség magától keletkezik benne minden egyes alkalommal. Így már kezdett nagyon unalmassá válni az egész.

A telefonom csörgése szakította félbe az idilli pillanatot, majd kétkedve nézegettem a még mindig őrülten rezgő készüléket. Ismeretlen szám. Nagy levegőt véve vettem fel a mobilomat, és a fülemhez emeltem.

 - I-igen? – szóltam bele halkan.

Talán túl sokszor láttam az Ismeretlen hívás című horrorfilmet ahhoz, hogy ne ájuljak el ijedtemben ezektől a hívásoktól. De úgy tűnt, ma még megúszom ezt a dolgot, mert egy határozottan normális férfi hang szólalt meg a másik félen.

 - Szia Maya, itt Tommy.

 - Mit szeretnél? – kérdeztem már nyugodtabb hangnemben, és visszaültem az ágyamra.

 - Egy kis bajba keveredtem, és a segítségedre volna szükségem. Be tudnál értem jönni a kerületi rendőrkapitányságra?

 - Hogy micsoda?

 - Mindent elmondok, csak gyere be.

 - Mit csináltál már megint? – temettem tenyerembe az arcomat, és felsóhajtottam.

 - Nem mindegy? Csak tedd le az óvadékot és hozz ki! – Kis csend. – Kérlek, Maya…

 - Fél óra és ott vagyok – mondtam, majd megszakítottam a vonalat.

Sietve kaptam fel néhány ruhadarabot, ez esetben egy fekete farmert, egyszerű farmer inggel, fölé
bézs pulcsival és egy magassarkúval. A szokásos fekete táskámba beledobtam a cigis dobozomat és smink híján egy kis rúzst kentem az ajkaimra, majd gyorsan körbepillantottam, hogy minden nálam van-e, s már indultam is le a lépcsőn, hogy minél hamarabb a kocsiban lehessek.

A forgalomnak köszönhetően átértem London másik felére alig húsz perc alatt, leparkoltam a kapitányság előtt (remélem az idegességtől függetlenül sikerült ezt szabályosan megtenni, nem lenne vicces, ha engem is bezárnának) és szinte rohanva mentem be az épületbe.

Ezelőtt még sosem jártam itt, így igen esetlen voltam a bejövetelkor. Legjobbnak azt láttam, ha leszólítom az első egyenruhás formát, majd tőle kérek útbaigazítást. Ezt szerencsére megkaptam, és elirányítottak a harmadik emeleti váróba. Már a folyosó végén kiszúrtam, ahogy keresztbetett kézzel ül (amennyire azt a bilincs megengedte), félig lecsúszva a székről Tommy, mellette pedig az egyik barom haverja, akit már láttam párszor, de nem voltam róla jó véleménnyel. A bátyám készségesen rám emelte tekintetét, mikor megérkeztem, de nem szólt semmit.

 - Melyikőtökből kell kiszednem, hogy mi történt itt? – kérdeztem idegesen.

Persze egyik sem szólalt meg, csak csendben gubbasztottak, ami már magában feszélyező volt.

 - Tom!

 - Ne hívj már így! – csattant fel, már ő is mérgesen. Remek, már ketten voltunk.

 - Az urak megkíséreltek ellopni egy autót, ami végül sikerült is, de kisebb közúti balesetet okoztak a járművel alig néhányszáz méterre a tett helyszínétől. – Itt kidülledt szemekkel néztem bátyámra, majd a haverjára. - A szerencséjük talán az volt, hogy senki sem sérült meg – folytatta a rendőr monoton hangon.

 - És most mi lesz? – néztem kétségbeesetten a férfira, mire kelletlenül megcsóválta a fejét. 

 - Az autó tulajdonosa nem tesz feljelentést, de a kocsi szervízelését fizetniük kell – mondta továbbra is komoran, mire tekintetünk összetalálkozott Tommyval.

 - Gratulálok – néztem rá szúrós szemekkel -, ez mégis mire volt jó? – Újra felsóhajtottam, és az egyenruhásra néztem. – Köszönöm szépen. Hol tudok kapcsolatba lépni a kocsi tulajával? Vagy egyáltalán ilyenkor mit lehet tenni?

A rendőr elgondolkodva pillantott arra az ajtóra, ami előtt éppen álltunk.

 - Beszélhetnek vele, amint kijött a kollégámmal. Addig kérem, várjanak itt.

 - Köszönjük – motyogtam halkan, mire egy „mosoly” jelent meg az arcán és elsétált tőlünk.

Mélyen sóhajtottam fel, és fel-alá kezdtem járkálni a szűkös folyosón, a bátyám és a random haverja orra előtt. Kezeimet vontatottam hagytam, hogy ideges ujjtördelések után leomoljanak a testem mellé, mikor meghallottam Tommy hangját.

 - Mi lenne, ha leülnél? – A kettejük közt lévő székre pillantott, és újra rám. – Ez nem segít nekünk sem, elhiheted.

 - Gondolkodtatok volna akkor, mikor ezt csináltátok!

 - Ne tegyél már úgy, mintha az anyám lennél – szólalt meg idegesen a jobbomon ülő, mire a haverja csak felröhögött.

 - Pedig szükséged lenne valami hasonlóra, te is tudod!

 - Óh, kérlek – nevetett már fel ő is, mire rosszallóan megcsóváltam a fejemet. – Kifizetem a javíttatást és kész. Ne éld már bele magadat ennyibe, nem csuktak le és nm is fognak. Lásd be.

 - Tény, de ha több ilyen lesz… - kezdtem, de félbeszakított a haverja, aki eddig csendben volt.

 - Ne parázz már, Maya. – Hangja szórakozottan csengett a balomon, mire idegesen néztem rá.

 - Neked nem osztottam lapot.

Újra nevetett, és továbbra sem szólalt meg. Úgy tűnt, a drága bátyám is jobbnak látta, ha egyszerűen csendben meghúzódik mellettem, mert az idegessé átvette az irányítást. Mindig is könnyen kihoztak a sodromból, de leginkább Ő volt erre képes és a felelőtlen tettei. Már volt néhány ilyen húzása, de akkor nem kerültünk el egészen a rendőrségig.

Néhány némán töltött perc után nyitódott az ajtó, és két civil ruhás lépett ki, mögöttük pedig két egyenruhás állt. A két rendőr kezet rázott az egyik sráccal, majd elhagyták a folyosót. Ott voltunk öten, élen a bátyámmal és a haverjával, a két ismeretlen sráccal és jómagammal. Úgy döntöttem, hogy ebbe a párbeszédbe nem csatlakozom be, inkább hagyom, hogy elintézzék ezt maguk között.

 - Ez vicces volt – vigyorodott el az egyik ismeretlen srác, és pacsira nyújtotta a kezét Tommy felé.

 - Egy seggfej vagy – válaszolt neki, és karba tett kézzel, mire a göndör elhúzta a kezét előle és zsebre tette.

 - Ti ismeritek egymást? – lepődtem meg. Persze, nem bírtam csendben maradni, de ebben semmi meglepő nem volt.

 - Persze – villantotta rám mosolyát a srác.

 - És az Ő autóját loptátok el?

 - Aham – bólintott Tommy haverja. – Szóval, mikor intézzük el a pénz dolgot?

A göndör srác most az Ő haverjára nézett, aki csak megrántotta a vállát. Nem tűnt egyik sem szívbajos autótulajdonosnak, teljesen poénra vették az egész ügyet.

 - Egyelőre ráér, egyezzünk meg abban, hogy jöttök nekem egy nagy szívességgel – beszélt hozzájuk a srác, majd rám pillantott. – Milyen bunkó vagyok… nem is mutatkoztam be. Harry vagyok, Harry Styles.

 - Maya – mutatkoztam be neki, majd produkáltam neki valami mosolyfélét és karba tettem a kezeimet. Várakozóan néztem Tommyra.

 - Inkább fizetnék, minthogy szívességet kelljen neked tennem – közölte Ő nyersen, mire a göndör srác felnevetett. Igen, Harrynek hívják.

- Az ajánlatot továbbra is tartom. Majd hívlak titeket – vigyorgott rájuk, mire a két srác csak felsóhajtott.

Tommy

Elmondhatatlanul ideges voltam, amiatt a seggfej Styles miatt, ahogy bájgúnár módon vigyorgott a húgomra, közben tolta a szövegét, hogy „szívesség”. Persze. Próbáltam higgadt maradni, mert óriási szerencsénk volt, hogy nem tett feljelentést, így egymás közt ezt elintézhetjük. Hálásnak kellett volna lennem, de nem ment.

- Az ajánlatot továbbra is tartom. Majd hívlak titeket – hangzottak Styles szavai, mire elköszönt tőlünk és csendben elsétáltak Zaynnel.

Az egész bandájukat gyűlölöm, azt az öt idiótát –nem jó szempontból értem- hisz azt gondolják, bármit megtehetnek velünk, normális emberekkel csak azért, mert ők híresek és tini lányok milliói vannak oda értük. Áldottam az eget, hogy Maya sosem tartozott az ilyenek közé.

 - Mehetünk végre? – szólalt meg zavartan, mire Chris válaszolt neki.

 - Szerintem igen, kopogtasd meg Tommyt, hogy velünk van-e.

 - Itt vagyok – morogtam halkan, és nagy sóhaj közepette felálltam, hogy elindulhassak.

Csendben tettük meg a hazafelé vezető utat, vagyis én nem szólaltam meg. Chris néha hozzáfűzött az úton látottakhoz egy-egy megjegyzést, mire Maya valahogy mindig leszólta. Látszott rajta, hogy majd’ felrobban az idegességtől, ami felettébb szórakoztató műsort szolgáltatott nekem, míg haza nem értünk.

 - Kiráz a hideg az idióta haverjaidtól – mondta megborzongva, és levette a kabátját, hogy felakaszthassa.

 - Chris rendes gyerek, csak nem ismeri a határt, hogy mikor kell elkussolni – mondtam vigyorogva, és én is levettem a kabátomat.

 - Nem túl szimpatikus – jegyezte még meg, és elindult felfelé a lépcsőn. – Á, és ki volt az a két másik? Honnan ismeritek azokat?

 - Még gimiből – legyintettem. – Teljesen ártalmatlan, gazdag hülyegyerekek. Legjobb szórakozásuk, hogy a magamfajtákat próbálják szívatni, de általában nem megy nekik.

 - De most a markukban vagytok, bármit kérhetnek – nézett rám, enyhén oldalra billentett fejjel, majd picit megrázta azt.

 - Nem tudnak olyat kérni, ami nehézséget okozni – nyugtattam meg, és a mobilomra pillantottam.

Jött egy üzenetem, de amint megláttam, hogy Styles a feladó, inkább visszasüllyesztettem a zsebem mélyére. Újra felpillantottam a lépcsőn álló húgomra, ahogy próbálja megemészteni, amit mondtam neki.

 - Szeretném, ha nem kerülnél többször börtönbe – mondta nagyon halkan.

 - Tudod, hogy nekem sem ez volt a célom, csak így jött ki a délutáni program. – Erre csak rosszallóan újra megrázta a fejét, és újabb lépcsőfokokat haladt felfelé.

Nem igazán tudtam, mit kellene most tennem. Még csak késő délután volt, én pedig nem akartam itthon ülni, így felsétáltam én is az emeletre, lezuhanyoztam és felkaptam valamit, majd bezárkóztam a szobámba. Telefonomat a kezembe véve realizáltam csak, hogy már vagy fél órája jött egy üzenetem, ismeretlen számról. Gyorsan megnyitottam, és végigfutottam a szememet az aprócska szövegen.

„A húgod elég jó bőr lett. ;) Styles”

A szokásosnál is jobban felment bennem a pumpa, mikor a végére értem és a szemem előtt volt, ahogy próbálja befűzni Mayát. Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy ne keressem meg azt a seggfejet, és ne verjem ki belőle még az életet is, de valahogy nem ment. Tárcsáztam egy másik haverom számát, Danielét.

 - Csá – szóltam bele -, van estére programod?

 - Randira vinnél? – kérdezte röhögve.

 - Érted megyek fél óra múlva.

 - Hova megyünk, drága? – jött a következő kérdésre, miközben hangszínét próbálta nőiessé formálni.

 - Funky Buddha, úgyhogy öltözz ki – mondtam, és egyszerűen letettem a telefont.

A hely nem volt tőlünk messze, szerencsére Dan félúton lakott a kettő között, így még nem kellett mennem. Viszont a feltörekvő indulataimat nem tudtam visszafojtani, ami még az imént kapott üzenet miatt gyülemlett fel bennem. Mérgesen csaptam ki a szobám ajtaját, és kopogás nélkül sétáltam be a húgoméba. Maya nyugodtan ült a számítógépe előtt, és valami filmet nézett éppen, fejhallgatóval. Először nem is vette észre a jelenlétemet, majd mikor már megpillantott, leállította azt és levette a fejéről a fejhallgatót. Felvont szemöldökkel nézett rajtam végig.

 - Mikor tanulsz már meg kopogni? – kérdezte halkan, a szokásos hangnemében.

 - Huszonegy éves vagyok, eltudom dönteni, kopogok e vagy sem.

 - Ha megint barom vagy, ott az ajtó – intett fejével mögém.

 - Ugye te sosem csinálnál semmi hülyeséget, és nem állnál le egy seggfejjel? – böktem ki hadarva, mire flegmán válaszolt vissza.

 - Veled is szóba állok.  - Nem tudtam mást tenni, csak felnevettem, de továbbra is vártam a válaszára.  – Nem szoktam ilyen emberekkel leállni, megnyugodhatsz.  – Nem igazán reagáltam rá semmit.

 - Megyek el, viszem a kocsit – mondtam neki egyszerűen, mire csak bólintással válaszolt. – Vagy szükséged lesz rá?

 - Nem – rázta meg a fejét -, szórakozz jól este.

Vettem az adást, hogy hagyjam magára, így vigyorogva kiléptem a szobájából. A sajátomba visszasétálva még magamhoz vettem a pénztárcámat és az irataimat, majd indultam is, hogy felvegyem Dant és mehessünk a Funky Buddhába, Harry és haverjainak törzshelyére.