Ötödik fejezet

Sziasztok!

Íme az ötödik fejezet, mely nem lett túlzottan teli One Direction jelenléttel – elismerem. De most nem is ezért írtam meg, hanem teljesen másért, egyfajta átvezetésért. Új szereplők érkeznek, és mindenkihez próbálok képet csatolni. Remélem nem lesz túl kusza. ;)

Jó olvasást!

Dóri

Maya

                A hazafelé vezető több mint félórás utat semleges témák latolgatásával töltöttem Harryvel. Elismerem, hogy nem volt olyan rossz arc, mint amilyenre számítottam, de már csak Tommy kedvéért sem szabad többé találkoznom vele. Ahogy megkértem, két utcával lejjebb tett le, nehogy meglásson minket, és onnan sétáltam haza. Furcsa volt, hogy nem próbálkozott be, hiszen egész este kíváncsian méregetett, és elégedetten vigyorgott rám, amiből arra tudtam volna következtetni, hogy a randi végén megcsókol. De nem, és ez jó érzéssel töltött el.

                Az utolsó néhány métert már sietve tettem meg a bejárati ajtónkig, majd elfordítottam a zárban a kulcsomat, mely hangosan nyílt ki. Mikor beléptem, azt vártam, hogy Tommy egy macskával az ölében virraszt a fotelben, amit a bejárati ajtóval szemben tett le, de ez sem történt meg. Ez az este a meglepetéseké. És tudtam, hogy még nincs is vége.

                Mikor felfelé próbáltam volna menni a szobámba, meghallottam a hangját a konyhából, így inkább arrafelé igyekeztem.

 - Te főzöl? – böktem ki meglepetten, mire vigyorogva fordult hátra a tűzhelytől.

 - Igen, ráadásul gyrost, a kedvencedet.

 - Ki vele, mit akarsz tőlem – sóhajtottam fel, és leültem az egyik székre.

 - Egyik haverom, Chris lehívott a weekend házukba, Portsmouth-ra. Úgy tízen biztos leszünk, és mondta, hogy lehívhatlak téged is.

 - Szóval menjek el? – néztem rá kérdő tekintettel, mire bólintott.

 - Jó lenne, nem szívesen hagynálak itt.

 - Márpedig nekem nincs sok kedvem menni, nem ismerem a barátaidat – vontam meg egyszerűen a vállamat, és tovább néztem, ahogy főz.

 - A legtöbbel már találkoztál, szóval gyere el, jó buli lesz.

 - Ja, tényleg jó buli lesz a bátyámmal és az idióta haverjaival… nem akarok menni, fogd fel. Menj, jó szórakozást. Egyébként is, miért nem tudsz egyszerűen itthon hagyni? 18 éves vagyok, hahó!

 - Még nem vagy annyi – javított ki, mire felpattantam és mellé sétáltam.

 - Részletkérdés. Te egyébként mit is csináltál már az én koromban? – néztem rá felvont szemöldökkel, keresztbetett karokkal.

 - De én fiú vagyok, épp ezért nem engedem, hogy egyedül maradj, megérthetnéd – magyarázott továbbra is, de nem igen nézett rám. Kevert párat a húson, majd végre rám emelte tekintetét. – Péntek délután megyünk, szóval majd pakolj össze és ne duzzogj. A végén megköszönöd majd, hogy elvittelek.

 - Oké, tudod mit? Menjünk, kíváncsi vagyok, ha már ennyire reklámozod.

 - Ennek örülök – vigyorodott el végre -, a húsnak viszont még kell egy fél óra, szóval…

 - Rendben, megyek, nem zavarom a szakács urat! – Nevetve sétáltam fel a szobámba, hogy ledobhassam magamat az ágyra, míg nem készül el a vacsora.

                Nem sokáig pihenhettem becsukott szemmel, mikor a telefonom halk rezgése ébresztett fel. Kinyújtottam fekvő pózban a karomat, hogy elvehessem a fakomódról és megnézhessem, hogy ki keresett.

„Minden oké? H” – olvastam magamban.

„Neked honnan van meg a telefonszámom?” – írtam vissza neki meglepetten.

 - Kész a kaja! – Ebben a pillanatban lépett be Tommy, a bátyám. – Van valami baj?

 - Nem, csak böngészek. Mindjárt lemegyek.

 - Oké. – És ki is ment.

„Az legyen az én titkom. ;)” - Jött a válasza.

                Úgy voltam vele, hogy hadd maradjon az ő titka, de majd’ kilyukad a gyomrom, így inkább újra lesétáltam a konyhába, ahol a drága bátyám már kész vacsorával várt.

 - Akkor bízhatok benne, hogy eljössz? – jött a kérdése.

 - Persze – bólintottam.

 - Tényleg nem fogod megbánni.

 - Remélem is – vigyorogtam rá, mire az ő arca is kivirult.

Harry

                Elégedetten terültem el az ágyamon, mikor megírtam neki a válaszomat arra, hogy honnan is szereztem meg a mobilszámát. Nem volt két percnél tovább nyugtom, hiszen a szobám ajtaját szinte kicsapta Louis, mögötte pedig Zayn esett be az ajtón.

 - Nem gondoljátok, hogy egy kicsit késő van a látogatáshoz? – néztem rájuk vigyorogva. Látszott rajtuk, hogy már jó részegek.

 - Gondoltunk beugrunk, mielőtt megyünk a Funky Buddhába – közölte szakadozottan Zayn.

 - Éjfélkor? – néztem rájuk vissza felvont szemöldökkel, mire a feketehajú csak bólintott, míg Louis ledőlt az ágyamra.

 - Ja – vonta meg a vállát Malik.

 - Miért jöttetek?

 - Hogy elrángassunk bulizni, még a végén begyepesedsz – röhögött rám Louis, én pedig válaszul megforgattam a szemeimet.

 - Nem igazán vagyok bulizós hangulatomban – válaszoltam az invitálásukra.

 - Az a kiscsaj egészen elvette az eszedet, ha nem akarsz szórakozni – vigyorgott még mindig Louis, míg Zayn csak felnevetett.

 - Haver, gyere már.

 - Egyébként is – kezdte a részegebbig világosbarna -, összejött?

 - Még dolgozom az ügyön – kacsintottam rá. 

 - Akkor tökéletes lesz ez az alkalom… engedd ki a gőzt és gyere el velünk – erősködött Malik.

 - Ha elmegyek, békén hagytok? – kérdeztem reménykedve, mire a két részeg összenézett és serényen bólogatni kezdtek.

 - De csak ha eljössz!

 - Remek, akkor elmegyek – sóhajtottam.

                A Funky Buddha a szokásos módon tömve volt, az italokat pedig csinos lányok hozták ki nekünk sorra, rózsaszín playboy jelmezbe öltözve. Hajnali kettő környékén jutottunk el ahhoz az állapothoz, mikor annyi sört és rövideket ittunk meg, hogy teljesen mindegy volt az egész. Táncolás közben egy csinos, vékony, alacsony lány került valahogy a közelembe, én pedig nem féltem kihasználni a helyzetet a rányomulni. Nagyon úgy tűnt, hogy őt sem zavarja az ügy, bár Zayn és Louis egyáltalán nem feltűnő –de- noszogatása igen frusztráló volt. Feltett szándékuk volt, hogy ezt a lányt hazavigyem ma este/hajnalban, de nekem nem szerepelt a terveim között. Ha jól hallottam, a neve Katie volt, vagy valami K-betűs. Már a bemutatkozás időszakában sem éreztem túl józannak magamat.

 - Ne haragudj, mindjárt jövök – mondtam neki, amit valószínűleg nem értett a hangosan dübörgő zenétől, de bólintással jelezte, hogy oké.

                Szinte menekülőre fogtam az utamat, mikor végeztem az egyik mellékhelyiségben, s kerestem a kijáratot, dohányzót, akármit, ahol levegőhöz juthatok. Legközelebb akkor sikerült levinnem normálra a szívritmusomat, mikor a szabad ég alatt álltam, mobilommal a kezemben.

                A telefon jó néhányszor kicsöngött, mikor végre felvették.

 - Igen? – szólt bele halkan, mire felröhögtem. – Mit akarsz ilyenkor?

 - Átmehetek hozzád?

 - Tudod mennyi az idő?

 - Átmehetek?

 - Nem, majd holnap beszélünk, Harry… fáradt vagyok – motyogta, majd sóhajtott egyet.

 - Maya!

 - Nem, tényleg nem jössz át. Három óra van, hajnalban! Egyáltalán mit csinálsz ilyenkor?

 - A Funky Buddhában vagyok két haverommal – válaszoltam neki, mire halványan felnevetett.

 - Te részeg vagy – állapította meg.

 - Ez csak természetes – nevettem fel én is. – Mikor láthatlak?

 - Még ma, csak kérlek hadd aludjak még.

 - Mikor végzel? Hazaviszlek.

 - Kettőkor fogok – válaszolt kis gondolkodás után.

 - Jó éjszakát.

 - Neked is!

                Mikor megfordultam, miután letettem a telefont, Louis szélesen vigyorgó arcával találtam magamat szemben, tőle egy méterre pedig Zayn alakját fedeztem fel a sötétben bagózva.

 - Most meg mi van? – kérdeztem széttárt karokkal.

 - „Hazaviszlek suliból” – idézte magas hangon, engem utánozva, mire felröhögtem és megcsóváltam a fejemet.

 - Inkább fejezd be – intettem le mosolyogva. – Zayn, minden oké? – Erre ő csak felmutatta mutatóujját, és továbbra is csendben figyelte az eseményeket.

 - Szóval holnap bébiszitteled? De aranyos – kontrázott rá megint Tomlinson.

 - Annyira idegesítő vagy, mikor iszol – fogtam a fejemet nevetve, majd visszamentünk a tánctérre.

Néhány nap múlva…

Maya

                Péntek délután volt, és épp az imént értem haza az utolsó órámról. Tommy „utasítására” előkaptam a nagy, fekete bőröndömet és nekiálltam összepakolni a hétvégére. Véletlenszerűen ejtettem bele mindenféle vastagságú és hosszúságú ruhát, minden időjárási viszonyra felkészülve, majd nem egészen két óra múlva készen ültem lent a nappaliban.

 - Mikor indulunk? – kérdeztem Tommyt, aki csak megrántotta a vállát és tovább evett. – Tommy!

 - Jenna és Freddie bármelyik percben megjöhetnek, ők visznek minket – válaszolt vontatottan, majd a mosogatóba tette a tányérját és elmosta.

 - Remek – reagáltam le, és tovább nyomkodtam a mobilomat.

                Pár perc múlva ténylegesen dudaszó hallatszott kintről, mire szinte egyből felpattantunk, bezártuk a lakást és a házunk előtt parkoló autó felé igyekeztünk. Kiszállt a kocsiból egy magas, szőke srác, Tommy korabeli és segített betenni a bőröndömet.

 - Freddie vagyok – adott két puszit. – Ezt add ide, beteszem hátra, ülj csak be.

                Így is tettem, ahogy mondta. Hátul, még rajtam kívül egy szőke, ismeretlen lány ült, aki kedvesen mosolygott rám, mikor beszenvedtem magamat az autóba. A srácok épp ekkor csapták le a csomagtartó tetejét, és indultak el, hogy beülhessenek előre.

 - Maya vagyok – mutatkoztam be neki.

 - Jenna, Freddie húga – mondta. – Nem is mondták, hogy jössz.

 - Mit nem mondtunk? – csatlakozott be Freddie a beszélgetésbe, amint bepattantak ők is. A kocsi szépen lassan felbőgött, és elindultunk.

 - Hogy jön Maya.

 - Nehéz volt rávennem, de mondtam, hogy nem fogja megbánni – magyarázott Tommy.

 - Ezek a kis hétvégi összejövetelek mindig jól sülnek el – vigyorgott a visszapillantóba Freddie, miközben vezetett. – Jól fogod magadat ismerni, a többiek is jó arcok.

 - Ez megnyugtató.

 - Fel a fejjel – bökött oldalba Jenna -, életed egyik legjobb hétvégéje előtt állsz!