Negyedik fejezet

Sziasztok! :)

Újra itt vagyok, egy újabb fejezettel. Köszönöm az előzőekhez kapott néhány reagálást, igazán jól estek. Épp mostanság, az elmúlt héten estem túl egy fárasztó, bár király kiránduláson, de azért remélem, jó rész lett, meg hosszú. :)
Egyébként felugrott egy olvasóval a rendszeresek listája! Kövessétek a blogot.. :_)

Nos, akkor olvassátok szeretettel tőlem a következő fejezetet!

Dóri

Maya

Nem tűnt túl boldognak, ahogy karba tett kézzel állt előttem, szinte égető szemekkel. Már vártam a boldog beteljesülést, mert most úgy éreztem, hogy másodperceim vannak hátra. Ezért nem akartam, hogy Ő hozzon haza.

 - Most meg mi van? – néztem rá kérdő tekintettel, és levettem a kabátomat. 

 - Mondtam, hogy kerüld azt a seggfejet!

 - Nekem aztán nem mondtad – rántottam meg a vállamat lazán, és elindultam felfelé az emeletre.

 - De mondtam!

 - Én nem emlékszem.

 - Utaltam rá, hogy remélem, sosem állnál le egy ilyennel. Erre Styles hozott haza – magyarázott teljesen kiakadva, mire én csak ügyet sem vetve sétáltam tovább, fel a szobámba.

 - Egyszerűen elment előttem a busz, mire megjelent és felajánlotta. Ebben mi ekkora ügy? – szóltam vissza, már én is elég pipán. Utáltam, ha így viselkedett velem.

 - Csak ne lógj vele.

 - Meglesz.

 - Elmentem, majd jövök! – Ennyit hallottam, majd az ajtócsapódást és egyedül is voltam.

                Ez viszont azt jelentette, hogy valószínűleg holnap hajnalig nem fog előtűnni, szóval sok időre egyedül maradtam. Fogtam a telefonomat és a fülhallgatómat, a kedvenc könyvemet, meg a cigimet és kiültem az erkélyemre. Picit hűvös volt, ezért felkaptam egy meleg pulcsit, amibe körülbelül kétszer belefértem volna, és kényelembe helyeztem magamat.

Harry

 - Akkor ugye meg tudod szerezni a telefonszámát? – kérdeztem újra, mire ismét nem kaptam választ. A visszapillantóban láttam, ahogy Louis nagyban nyomkodja a telefonját. – Louis!

 - Megteszem, amit tudok – válaszolta.

 - Kell a száma, érted? Kell.

 - Megéri egyáltalán a vesződésem? Kérd el tőle – mondta epésen, és felnézett rám.

 - Nem fogja megadni – ráztam meg komolyan fejemet. – Itt más eszközökhöz kell folyamodnom.

 - Olyan múlt századi elkérni egy lány számát…? – sóhajtott fel.

 - Szerinted erre nem gondoltam? Egyszerűen nem adta meg.

 - Akkor mi lenne, ha békén hagynád? – kérdezte epésen, mire felröhögtem.

 - Felkeltette az érdeklődésemet.

 - Képzelem – motyogott tovább, mire újra megráztam a fejemet és az útra koncentráltam. – Tegyél ki anyám munkahelyén, ha vársz tíz percet, megszerzem.

 - Jövök neked eggyel – vigyorogtam rá, erre ő csak nevetve megcsóválta a fejét, és újra a telefonjába mélyedt.

 - Mi olyan érdekes ebben a lányban? Én személy szerint semmi érdekeset nem láttam benne, ahogy néztem – szólalt meg pár perc múlva Louis.

 - Nem tudnám megmondani, csak érdekel.

 - Valószínűleg azért, mert nemet mondott – magyarázta -, aztán ha megszerzed, majd nem is fog kelleni. Gondold át, így nem kéne veszélyeztetnem magunkat.

 - Ennyit abszolút megtehetsz értem – vigyorogtam rá. – Itt is vagyunk. Megtudod akkor csinálni?

 - Már párszor megtettem. Várj meg itt.

                Ahogy kiszállt az autóból, becsapta az ajtót maga mögött, így egyedül hagyva engem. Az anyja főnökének voltak kapcsolatai a városházán, így a legtöbb ilyen esetben könnyen hozzájuthattunk a keresett információhoz. Ráadásul Louis jött nekem eggyel, miután a múltkor segítettem neki egy elég vészes ügyben, a környék egyik veszélyesebb alakjával szemben.

                Nem telt el öt percnél több, mikor arra lettem figyelmes, hogy Louis ledobja magát mellém, az anyósülésre. Megvártam, míg kifújja magát, s csak utána fordultam felé.

 - Na? – néztem rá várakozóan, mire egy papír cetlit nyomott a kezembe.

 - Nagyon közel álltam hozzá, hogy lebukjak.

 - Köszönöm – vigyorogtam rá.

 - Cserébe menjünk el inni este, meghívhatsz pár sörre – ajánlotta fel most ő, már sokkal jobb kedvvel.

 - Hívd meg magadat, nekem este dolgom lesz – lebegtettem meg előtte az imént szerzett fecnit mosolyogva.

 - Elviszed randizni?

 - A bátyja bajos téma, szóval szerintem csak meglepem. – Megrántottam a vállamat, és elindultunk kocsival hazafelé. – Hazadobjalak?

 - Ne, vigyél inkább Zaynhez, majd megyek vele kocsmázni.

 - Rendben – bólintottam.

Maya

                Picit elbóbiskolhattam a kora tavaszi időben az erkélyen, mert arra ébredtem fel, hogy fázom, nagyon. Az elgémberedett végtagjaimat néhány perc alatt sikerült kinyújtanom, majd köröztem egyet a nyakammal és letettem a mellettem álló asztalra a könyvet az ölemből. A telefonomra pillantva megnyugodtam, hogy csupán két órát szundikáltam. Egy ideig még üldögéltem a székemben, majd furcsa hangokat hallottam a kert kapuja felől. A következő pillanatban pedig már a ott állt a „behatoló” az erkélyem alatt, nagy mosollyal a száján.

 - Ugye tudod, hogy a bátyám megöl, ha meglát itt? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mosolyogva.

 - Gyere el velem vacsorázni, és akkor nem lát meg minket.

 - Nem megyek veled sehová.

 - Várj, felmegyek, nyisd ki az ajtót – mondta, s már indult is.

Sietve indultam le a földszintre, hogy ajtót nyithassak látogatómnak.

 - Itthon van? - kérdezte egyből, és belépett a házba.

 - Nincs, de neked sem kellene itt lenned. Menj el. 

 - Ezt te sem gondolhatod komolyan - vigyorgott rám oldalra döntött fejjel, és megfogta a vállamat. - Öltözz fel valami csinos ruhába, és menjünk el.

 - Mikor jössz értem? - sóhajtottam fel, feladva az ellenkezést.

                A tervem az volt, hogy majd nem leszek túl kedves vagy érdeklődő, és akkor egy-két óra közösen töltött szenvedés után feladja ő is a próbálkozást, majd békén hagy. Bár nem mintha eddig olyan kedves lettem volna vele…

 - Megvárlak inkább a szobádban, ha nem baj - villantotta rám aranyos mosolyát. 

 - Jó, csak gyere, mielőtt hazajön!

Elindultam az emeletre, Harry pedig továbbra is mosolyogva követett, miközben felmérte a ház minden egyes négyzetcentijét. Próbáltam minél előbb felérni a biztonságos rejteket adó szobámba, és ez sikerült is. Míg a szekrényemhez léptem, hagytam, hogy Styles helyetfoglaljon az ágyamon, és onnan kémlelje a szobám berendezését. 

 - Mégis mit vegyek fel? – néztem hátra rá.

 - Valami szépet. 

 - Ez nem segít túlságosan - ráztam meg a fejemet. 

                Esélytelen volt, hogy ebben a kora tavaszi-késő téli időben valami lenge ruhában mutatkozzak, így egy fekete farmert vettem elő a szekrényemből. A kiválasztott ruhadarabokkal együtt vonultam át a szomszéd helyiségben lévő fürdőszobába, hiszen Styles nem volt hajlandó elfordulni, vagy kimenni, míg öltözködtem. Felülre fehér blúz került, rá pedig egy kardigán. A hajamat kiengedve hagytam, miután az ujjaimmal néhányszor belefésültem, hogy nagyjából összeálljon. A táskámba tettem néhány apróságot, és visszasétáltam a szobámba.

                Ekkor hallottam meg azt a hangot, amit nem szerettem volna. A lenti ajtó mindig is hangosan csukódott, ahogy az imént is. Harryvel egyszerre pillantottunk egymásra, bennem pedig szinte felszaladt az adrenalin szintem. Úgy éreztem, hogy életem utolsó óráit élem, hiszen ha meglátja Tommy Harryt, itt vér fog folyni.

 - Gyorsan, be a szekrényembe – szóltam rá, a szokásosnál is magasabb hangon.

                Az volt a szerencsém talán, hogy engedelmeskedett nekem, s csendben bevonult a gardróbomba. Szépen rázártam az ajtót, és úgy tettem, mintha nem rejtegetném a bátyám által legjobban gyűlölt személyt.

Kopogott az ajtón, majd bedugta a fejét. – Szia.

 - Helló – mosolyogtam rá tettetett nyugodtsággal. – Mi a helyzet?

 - Most jövök edzésről, megyek befoglalom a fürdőt. Te merre igyekszel?

 - Csak felpróbáltam a ruhát, amibe holnap megyek – rántottam meg a vállamat semlegesen, mire felnevetett.

 - Ez kamu szöveg. Jó bulizást. – Majd elment.

                Hangosan fújtam ki a benntartott levegőt, és az ajtóhoz léptem, hogy a résen kinézhessek. Tommy ajtaja is csukódott, majd néhány másodperc elteltével elment fürdeni. Addig vártam a megszólalással, míg nem hallottam a vízcsobogást, jelezve, hogy már a zuhany alatt állt.

 - Kijöhetsz.

 - Ez meleg helyzet volt – vigyorgott rám idiótán, mire megcsóváltam a fejemet.

 - Mindkettőnket megölt volna, ugye tudod?

 - Épp ezért izgi – magyarázta -, mehetnénk, vagy újra kockáztatni szeretnél?

 - Inkább menjünk – sóhajtottam fel újra, majd kiosontunk.

                Megkönnyebbültem, mire sikeresen átkocsikáztunk a város másik felére, mivel elég messze voltunk mindenkitől. Mondjuk egy másik szempontból ez pont lehetett volna ijesztő, de nem erre gondoltam, hanem inkább arra, hogy jó távol voltunk mindenkitől, aki ismerhet minket, főleg a bátyámtól.

                Jól tettem, hogy nem rittyentettem ki magamat az estére, hiszen egy eldugott pizzázóba hozott el, ami ettől függetlenül iszonyat hangulatos volt. Leültünk egy ablak melletti boxba, mire szinte egyből ott termett az egyik pincér, aki a köszöntés után a kezünkbe nyomta az étlapot.

 - Mikor nyögöd ki végre, hogy miért hoztál ide? – kérdeztem normál hangnemben, miközben próbáltam kiválasztani, mit kérjek.

 - Mit gondolsz, miért hozzák a fiúk a lányokat randira?

 - Ja, ez randevú? – lepődtem meg. – Szólhattál volna, és akkor lehet nem jövök el.

 - Mintha lett volna választási lehetőséged – vigyorgott rám büszkén, mire megráztam a fejemet.

 - Minden lánnyal így „törődsz”?

 - Nem, csak néhányuknak adatik ez meg – mondta teljesen egyszerűen.

 - Ó, most jön a szöveg a kisebb monológgal, hogy én különleges vagyok? – ironizáltam mosolyogva, és figyeltem a reakcióját.

 - Igazából nem terveztem semmi ilyen szöveget mondani – nevetett fel halkan. – Választottál már?

 - Szerintem csak egy süteményt eszek, a szunyálásom előtt ettem valamikor.

 - Az erkélyen aludtál? – szaladt fel a szemöldöke, mire vállrándítás kíséretében bólintottam egyet. – Tommy mit szólna, ha tudná, hogy velem vagy?

 - Tisztában van vele, hogy saját szándékomból nem jönnék veled sehová – kacsintottam rá -, de szerintem megölne, mindkettőnket. Engem utána még szobafogságra is ítélne.

 - Egyszóval nagyot csalódna, ha tudná – húzta az agyamat.

 - Ne csináld ezt, mindketten tudjuk, hogy nem fogod neki elmondani – sóhajtottam, és megállapodtam magammal, hogy egy citromos tortaszeletet választok.

Leadtuk az épp megérkező pincérnőnek a választott süteményeket és italokat, majd miután elment, újra egymásra néztünk. Nagy mosollyal az arcán méregetett egész végig.

 - Elmondod, hogy mi volt a Funky Buddhában? – böktem ki halkan.

 - Semmi különös. – Elgondolkodva hátradőlt. – Kicsit felhecceltem a bátyádat egy üzenettel, szóval számítottam egy kisebb bunyóra. De megérte, vicces volt.

 - Egyszer nagyon megütöd majd a bokádat ezekben a vicces dolgokban. Túl komolytalan vagy.

 - Inkább Tommy túl komoly veled kapcsolatban.

 - Szerintem csak téged utál – közöltem nemes egyszerűen. – Mi történt köztetek, amiért ennyire fúj rád?

 - Benyúltam egy barátnőjét, ennyi.

 - Ezért nem kéne ennyire ősellenségként kezelnie – vontam fel a szemöldökömet. – Biztos van valami más is a dologban.

 - Köszönjük – mosolygott rá a nőre Harry, aki épp most hozta ki a rendelésünket. – Egyébként… úgy tudom, ennyi történt. Elég jó barátok voltunk gimiben, de mára már… hát, láttad.

 - Nem úgy érzem, hogy ez a teljes sztori.

                Néhány percig csendben üldögéltünk a kis vendéglőben, míg megettük a süteményeink utolsó falatjait is. A telefonom csörgése szakította meg a kínos csendet, ami közénk telepedett.

 - Igen? – vettem fel a telefont.

 - Hol vagy? – szólt bele Tommy. Szinte megfagyott az ereimben a vér, mikor meghallottam az ismerősen csengő hangját.

 - Egy barátnőmnél a város másik végében – válaszoltam neki -, miért?

 - Ne csinálj hétvégére programot, mert hívtak valahová. Mellesleg mikor jössz haza? Holnap még suli.

 - Komolyan most kezdesz el foglalkozni azzal, hogy járok e iskolába, Tommy? – lepődtem meg, mire Harry is elmosolyodott. – De rendben, fél óra és otthon vagyok. – Erre intett a pincérnek, hogy fizetne, aki szinte egyből nálunk is termett a számlával.

 - Várlak, és akkor megbeszélhetjük a hétvégét.

 - Alig várom – ironizáltam, mire a vonal másik végén felnevetett. A mobilomat kinyomtam, és a zsebembe tettem.

 - Menjünk? – kérdezte Styles egyszerűen, mire bólintottam.

 - Valami programra teljesen ráállt, azt akarja velem megbeszélni.

 - Szinte látom rajtad az izgalmat a dologgal kapcsolatban – vigyorgott rám, mire én is elmosolyodtam.