Ötödik fejezet

Sziasztok!

Íme az ötödik fejezet, mely nem lett túlzottan teli One Direction jelenléttel – elismerem. De most nem is ezért írtam meg, hanem teljesen másért, egyfajta átvezetésért. Új szereplők érkeznek, és mindenkihez próbálok képet csatolni. Remélem nem lesz túl kusza. ;)

Jó olvasást!

Dóri

Maya

                A hazafelé vezető több mint félórás utat semleges témák latolgatásával töltöttem Harryvel. Elismerem, hogy nem volt olyan rossz arc, mint amilyenre számítottam, de már csak Tommy kedvéért sem szabad többé találkoznom vele. Ahogy megkértem, két utcával lejjebb tett le, nehogy meglásson minket, és onnan sétáltam haza. Furcsa volt, hogy nem próbálkozott be, hiszen egész este kíváncsian méregetett, és elégedetten vigyorgott rám, amiből arra tudtam volna következtetni, hogy a randi végén megcsókol. De nem, és ez jó érzéssel töltött el.

                Az utolsó néhány métert már sietve tettem meg a bejárati ajtónkig, majd elfordítottam a zárban a kulcsomat, mely hangosan nyílt ki. Mikor beléptem, azt vártam, hogy Tommy egy macskával az ölében virraszt a fotelben, amit a bejárati ajtóval szemben tett le, de ez sem történt meg. Ez az este a meglepetéseké. És tudtam, hogy még nincs is vége.

                Mikor felfelé próbáltam volna menni a szobámba, meghallottam a hangját a konyhából, így inkább arrafelé igyekeztem.

 - Te főzöl? – böktem ki meglepetten, mire vigyorogva fordult hátra a tűzhelytől.

 - Igen, ráadásul gyrost, a kedvencedet.

 - Ki vele, mit akarsz tőlem – sóhajtottam fel, és leültem az egyik székre.

 - Egyik haverom, Chris lehívott a weekend házukba, Portsmouth-ra. Úgy tízen biztos leszünk, és mondta, hogy lehívhatlak téged is.

 - Szóval menjek el? – néztem rá kérdő tekintettel, mire bólintott.

 - Jó lenne, nem szívesen hagynálak itt.

 - Márpedig nekem nincs sok kedvem menni, nem ismerem a barátaidat – vontam meg egyszerűen a vállamat, és tovább néztem, ahogy főz.

 - A legtöbbel már találkoztál, szóval gyere el, jó buli lesz.

 - Ja, tényleg jó buli lesz a bátyámmal és az idióta haverjaival… nem akarok menni, fogd fel. Menj, jó szórakozást. Egyébként is, miért nem tudsz egyszerűen itthon hagyni? 18 éves vagyok, hahó!

 - Még nem vagy annyi – javított ki, mire felpattantam és mellé sétáltam.

 - Részletkérdés. Te egyébként mit is csináltál már az én koromban? – néztem rá felvont szemöldökkel, keresztbetett karokkal.

 - De én fiú vagyok, épp ezért nem engedem, hogy egyedül maradj, megérthetnéd – magyarázott továbbra is, de nem igen nézett rám. Kevert párat a húson, majd végre rám emelte tekintetét. – Péntek délután megyünk, szóval majd pakolj össze és ne duzzogj. A végén megköszönöd majd, hogy elvittelek.

 - Oké, tudod mit? Menjünk, kíváncsi vagyok, ha már ennyire reklámozod.

 - Ennek örülök – vigyorodott el végre -, a húsnak viszont még kell egy fél óra, szóval…

 - Rendben, megyek, nem zavarom a szakács urat! – Nevetve sétáltam fel a szobámba, hogy ledobhassam magamat az ágyra, míg nem készül el a vacsora.

                Nem sokáig pihenhettem becsukott szemmel, mikor a telefonom halk rezgése ébresztett fel. Kinyújtottam fekvő pózban a karomat, hogy elvehessem a fakomódról és megnézhessem, hogy ki keresett.

„Minden oké? H” – olvastam magamban.

„Neked honnan van meg a telefonszámom?” – írtam vissza neki meglepetten.

 - Kész a kaja! – Ebben a pillanatban lépett be Tommy, a bátyám. – Van valami baj?

 - Nem, csak böngészek. Mindjárt lemegyek.

 - Oké. – És ki is ment.

„Az legyen az én titkom. ;)” - Jött a válasza.

                Úgy voltam vele, hogy hadd maradjon az ő titka, de majd’ kilyukad a gyomrom, így inkább újra lesétáltam a konyhába, ahol a drága bátyám már kész vacsorával várt.

 - Akkor bízhatok benne, hogy eljössz? – jött a kérdése.

 - Persze – bólintottam.

 - Tényleg nem fogod megbánni.

 - Remélem is – vigyorogtam rá, mire az ő arca is kivirult.

Harry

                Elégedetten terültem el az ágyamon, mikor megírtam neki a válaszomat arra, hogy honnan is szereztem meg a mobilszámát. Nem volt két percnél tovább nyugtom, hiszen a szobám ajtaját szinte kicsapta Louis, mögötte pedig Zayn esett be az ajtón.

 - Nem gondoljátok, hogy egy kicsit késő van a látogatáshoz? – néztem rájuk vigyorogva. Látszott rajtuk, hogy már jó részegek.

 - Gondoltunk beugrunk, mielőtt megyünk a Funky Buddhába – közölte szakadozottan Zayn.

 - Éjfélkor? – néztem rájuk vissza felvont szemöldökkel, mire a feketehajú csak bólintott, míg Louis ledőlt az ágyamra.

 - Ja – vonta meg a vállát Malik.

 - Miért jöttetek?

 - Hogy elrángassunk bulizni, még a végén begyepesedsz – röhögött rám Louis, én pedig válaszul megforgattam a szemeimet.

 - Nem igazán vagyok bulizós hangulatomban – válaszoltam az invitálásukra.

 - Az a kiscsaj egészen elvette az eszedet, ha nem akarsz szórakozni – vigyorgott még mindig Louis, míg Zayn csak felnevetett.

 - Haver, gyere már.

 - Egyébként is – kezdte a részegebbig világosbarna -, összejött?

 - Még dolgozom az ügyön – kacsintottam rá. 

 - Akkor tökéletes lesz ez az alkalom… engedd ki a gőzt és gyere el velünk – erősködött Malik.

 - Ha elmegyek, békén hagytok? – kérdeztem reménykedve, mire a két részeg összenézett és serényen bólogatni kezdtek.

 - De csak ha eljössz!

 - Remek, akkor elmegyek – sóhajtottam.

                A Funky Buddha a szokásos módon tömve volt, az italokat pedig csinos lányok hozták ki nekünk sorra, rózsaszín playboy jelmezbe öltözve. Hajnali kettő környékén jutottunk el ahhoz az állapothoz, mikor annyi sört és rövideket ittunk meg, hogy teljesen mindegy volt az egész. Táncolás közben egy csinos, vékony, alacsony lány került valahogy a közelembe, én pedig nem féltem kihasználni a helyzetet a rányomulni. Nagyon úgy tűnt, hogy őt sem zavarja az ügy, bár Zayn és Louis egyáltalán nem feltűnő –de- noszogatása igen frusztráló volt. Feltett szándékuk volt, hogy ezt a lányt hazavigyem ma este/hajnalban, de nekem nem szerepelt a terveim között. Ha jól hallottam, a neve Katie volt, vagy valami K-betűs. Már a bemutatkozás időszakában sem éreztem túl józannak magamat.

 - Ne haragudj, mindjárt jövök – mondtam neki, amit valószínűleg nem értett a hangosan dübörgő zenétől, de bólintással jelezte, hogy oké.

                Szinte menekülőre fogtam az utamat, mikor végeztem az egyik mellékhelyiségben, s kerestem a kijáratot, dohányzót, akármit, ahol levegőhöz juthatok. Legközelebb akkor sikerült levinnem normálra a szívritmusomat, mikor a szabad ég alatt álltam, mobilommal a kezemben.

                A telefon jó néhányszor kicsöngött, mikor végre felvették.

 - Igen? – szólt bele halkan, mire felröhögtem. – Mit akarsz ilyenkor?

 - Átmehetek hozzád?

 - Tudod mennyi az idő?

 - Átmehetek?

 - Nem, majd holnap beszélünk, Harry… fáradt vagyok – motyogta, majd sóhajtott egyet.

 - Maya!

 - Nem, tényleg nem jössz át. Három óra van, hajnalban! Egyáltalán mit csinálsz ilyenkor?

 - A Funky Buddhában vagyok két haverommal – válaszoltam neki, mire halványan felnevetett.

 - Te részeg vagy – állapította meg.

 - Ez csak természetes – nevettem fel én is. – Mikor láthatlak?

 - Még ma, csak kérlek hadd aludjak még.

 - Mikor végzel? Hazaviszlek.

 - Kettőkor fogok – válaszolt kis gondolkodás után.

 - Jó éjszakát.

 - Neked is!

                Mikor megfordultam, miután letettem a telefont, Louis szélesen vigyorgó arcával találtam magamat szemben, tőle egy méterre pedig Zayn alakját fedeztem fel a sötétben bagózva.

 - Most meg mi van? – kérdeztem széttárt karokkal.

 - „Hazaviszlek suliból” – idézte magas hangon, engem utánozva, mire felröhögtem és megcsóváltam a fejemet.

 - Inkább fejezd be – intettem le mosolyogva. – Zayn, minden oké? – Erre ő csak felmutatta mutatóujját, és továbbra is csendben figyelte az eseményeket.

 - Szóval holnap bébiszitteled? De aranyos – kontrázott rá megint Tomlinson.

 - Annyira idegesítő vagy, mikor iszol – fogtam a fejemet nevetve, majd visszamentünk a tánctérre.

Néhány nap múlva…

Maya

                Péntek délután volt, és épp az imént értem haza az utolsó órámról. Tommy „utasítására” előkaptam a nagy, fekete bőröndömet és nekiálltam összepakolni a hétvégére. Véletlenszerűen ejtettem bele mindenféle vastagságú és hosszúságú ruhát, minden időjárási viszonyra felkészülve, majd nem egészen két óra múlva készen ültem lent a nappaliban.

 - Mikor indulunk? – kérdeztem Tommyt, aki csak megrántotta a vállát és tovább evett. – Tommy!

 - Jenna és Freddie bármelyik percben megjöhetnek, ők visznek minket – válaszolt vontatottan, majd a mosogatóba tette a tányérját és elmosta.

 - Remek – reagáltam le, és tovább nyomkodtam a mobilomat.

                Pár perc múlva ténylegesen dudaszó hallatszott kintről, mire szinte egyből felpattantunk, bezártuk a lakást és a házunk előtt parkoló autó felé igyekeztünk. Kiszállt a kocsiból egy magas, szőke srác, Tommy korabeli és segített betenni a bőröndömet.

 - Freddie vagyok – adott két puszit. – Ezt add ide, beteszem hátra, ülj csak be.

                Így is tettem, ahogy mondta. Hátul, még rajtam kívül egy szőke, ismeretlen lány ült, aki kedvesen mosolygott rám, mikor beszenvedtem magamat az autóba. A srácok épp ekkor csapták le a csomagtartó tetejét, és indultak el, hogy beülhessenek előre.

 - Maya vagyok – mutatkoztam be neki.

 - Jenna, Freddie húga – mondta. – Nem is mondták, hogy jössz.

 - Mit nem mondtunk? – csatlakozott be Freddie a beszélgetésbe, amint bepattantak ők is. A kocsi szépen lassan felbőgött, és elindultunk.

 - Hogy jön Maya.

 - Nehéz volt rávennem, de mondtam, hogy nem fogja megbánni – magyarázott Tommy.

 - Ezek a kis hétvégi összejövetelek mindig jól sülnek el – vigyorgott a visszapillantóba Freddie, miközben vezetett. – Jól fogod magadat ismerni, a többiek is jó arcok.

 - Ez megnyugtató.

 - Fel a fejjel – bökött oldalba Jenna -, életed egyik legjobb hétvégéje előtt állsz!

Negyedik fejezet

Sziasztok! :)

Újra itt vagyok, egy újabb fejezettel. Köszönöm az előzőekhez kapott néhány reagálást, igazán jól estek. Épp mostanság, az elmúlt héten estem túl egy fárasztó, bár király kiránduláson, de azért remélem, jó rész lett, meg hosszú. :)
Egyébként felugrott egy olvasóval a rendszeresek listája! Kövessétek a blogot.. :_)

Nos, akkor olvassátok szeretettel tőlem a következő fejezetet!

Dóri

Maya

Nem tűnt túl boldognak, ahogy karba tett kézzel állt előttem, szinte égető szemekkel. Már vártam a boldog beteljesülést, mert most úgy éreztem, hogy másodperceim vannak hátra. Ezért nem akartam, hogy Ő hozzon haza.

 - Most meg mi van? – néztem rá kérdő tekintettel, és levettem a kabátomat. 

 - Mondtam, hogy kerüld azt a seggfejet!

 - Nekem aztán nem mondtad – rántottam meg a vállamat lazán, és elindultam felfelé az emeletre.

 - De mondtam!

 - Én nem emlékszem.

 - Utaltam rá, hogy remélem, sosem állnál le egy ilyennel. Erre Styles hozott haza – magyarázott teljesen kiakadva, mire én csak ügyet sem vetve sétáltam tovább, fel a szobámba.

 - Egyszerűen elment előttem a busz, mire megjelent és felajánlotta. Ebben mi ekkora ügy? – szóltam vissza, már én is elég pipán. Utáltam, ha így viselkedett velem.

 - Csak ne lógj vele.

 - Meglesz.

 - Elmentem, majd jövök! – Ennyit hallottam, majd az ajtócsapódást és egyedül is voltam.

                Ez viszont azt jelentette, hogy valószínűleg holnap hajnalig nem fog előtűnni, szóval sok időre egyedül maradtam. Fogtam a telefonomat és a fülhallgatómat, a kedvenc könyvemet, meg a cigimet és kiültem az erkélyemre. Picit hűvös volt, ezért felkaptam egy meleg pulcsit, amibe körülbelül kétszer belefértem volna, és kényelembe helyeztem magamat.

Harry

 - Akkor ugye meg tudod szerezni a telefonszámát? – kérdeztem újra, mire ismét nem kaptam választ. A visszapillantóban láttam, ahogy Louis nagyban nyomkodja a telefonját. – Louis!

 - Megteszem, amit tudok – válaszolta.

 - Kell a száma, érted? Kell.

 - Megéri egyáltalán a vesződésem? Kérd el tőle – mondta epésen, és felnézett rám.

 - Nem fogja megadni – ráztam meg komolyan fejemet. – Itt más eszközökhöz kell folyamodnom.

 - Olyan múlt századi elkérni egy lány számát…? – sóhajtott fel.

 - Szerinted erre nem gondoltam? Egyszerűen nem adta meg.

 - Akkor mi lenne, ha békén hagynád? – kérdezte epésen, mire felröhögtem.

 - Felkeltette az érdeklődésemet.

 - Képzelem – motyogott tovább, mire újra megráztam a fejemet és az útra koncentráltam. – Tegyél ki anyám munkahelyén, ha vársz tíz percet, megszerzem.

 - Jövök neked eggyel – vigyorogtam rá, erre ő csak nevetve megcsóválta a fejét, és újra a telefonjába mélyedt.

 - Mi olyan érdekes ebben a lányban? Én személy szerint semmi érdekeset nem láttam benne, ahogy néztem – szólalt meg pár perc múlva Louis.

 - Nem tudnám megmondani, csak érdekel.

 - Valószínűleg azért, mert nemet mondott – magyarázta -, aztán ha megszerzed, majd nem is fog kelleni. Gondold át, így nem kéne veszélyeztetnem magunkat.

 - Ennyit abszolút megtehetsz értem – vigyorogtam rá. – Itt is vagyunk. Megtudod akkor csinálni?

 - Már párszor megtettem. Várj meg itt.

                Ahogy kiszállt az autóból, becsapta az ajtót maga mögött, így egyedül hagyva engem. Az anyja főnökének voltak kapcsolatai a városházán, így a legtöbb ilyen esetben könnyen hozzájuthattunk a keresett információhoz. Ráadásul Louis jött nekem eggyel, miután a múltkor segítettem neki egy elég vészes ügyben, a környék egyik veszélyesebb alakjával szemben.

                Nem telt el öt percnél több, mikor arra lettem figyelmes, hogy Louis ledobja magát mellém, az anyósülésre. Megvártam, míg kifújja magát, s csak utána fordultam felé.

 - Na? – néztem rá várakozóan, mire egy papír cetlit nyomott a kezembe.

 - Nagyon közel álltam hozzá, hogy lebukjak.

 - Köszönöm – vigyorogtam rá.

 - Cserébe menjünk el inni este, meghívhatsz pár sörre – ajánlotta fel most ő, már sokkal jobb kedvvel.

 - Hívd meg magadat, nekem este dolgom lesz – lebegtettem meg előtte az imént szerzett fecnit mosolyogva.

 - Elviszed randizni?

 - A bátyja bajos téma, szóval szerintem csak meglepem. – Megrántottam a vállamat, és elindultunk kocsival hazafelé. – Hazadobjalak?

 - Ne, vigyél inkább Zaynhez, majd megyek vele kocsmázni.

 - Rendben – bólintottam.

Maya

                Picit elbóbiskolhattam a kora tavaszi időben az erkélyen, mert arra ébredtem fel, hogy fázom, nagyon. Az elgémberedett végtagjaimat néhány perc alatt sikerült kinyújtanom, majd köröztem egyet a nyakammal és letettem a mellettem álló asztalra a könyvet az ölemből. A telefonomra pillantva megnyugodtam, hogy csupán két órát szundikáltam. Egy ideig még üldögéltem a székemben, majd furcsa hangokat hallottam a kert kapuja felől. A következő pillanatban pedig már a ott állt a „behatoló” az erkélyem alatt, nagy mosollyal a száján.

 - Ugye tudod, hogy a bátyám megöl, ha meglát itt? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mosolyogva.

 - Gyere el velem vacsorázni, és akkor nem lát meg minket.

 - Nem megyek veled sehová.

 - Várj, felmegyek, nyisd ki az ajtót – mondta, s már indult is.

Sietve indultam le a földszintre, hogy ajtót nyithassak látogatómnak.

 - Itthon van? - kérdezte egyből, és belépett a házba.

 - Nincs, de neked sem kellene itt lenned. Menj el. 

 - Ezt te sem gondolhatod komolyan - vigyorgott rám oldalra döntött fejjel, és megfogta a vállamat. - Öltözz fel valami csinos ruhába, és menjünk el.

 - Mikor jössz értem? - sóhajtottam fel, feladva az ellenkezést.

                A tervem az volt, hogy majd nem leszek túl kedves vagy érdeklődő, és akkor egy-két óra közösen töltött szenvedés után feladja ő is a próbálkozást, majd békén hagy. Bár nem mintha eddig olyan kedves lettem volna vele…

 - Megvárlak inkább a szobádban, ha nem baj - villantotta rám aranyos mosolyát. 

 - Jó, csak gyere, mielőtt hazajön!

Elindultam az emeletre, Harry pedig továbbra is mosolyogva követett, miközben felmérte a ház minden egyes négyzetcentijét. Próbáltam minél előbb felérni a biztonságos rejteket adó szobámba, és ez sikerült is. Míg a szekrényemhez léptem, hagytam, hogy Styles helyetfoglaljon az ágyamon, és onnan kémlelje a szobám berendezését. 

 - Mégis mit vegyek fel? – néztem hátra rá.

 - Valami szépet. 

 - Ez nem segít túlságosan - ráztam meg a fejemet. 

                Esélytelen volt, hogy ebben a kora tavaszi-késő téli időben valami lenge ruhában mutatkozzak, így egy fekete farmert vettem elő a szekrényemből. A kiválasztott ruhadarabokkal együtt vonultam át a szomszéd helyiségben lévő fürdőszobába, hiszen Styles nem volt hajlandó elfordulni, vagy kimenni, míg öltözködtem. Felülre fehér blúz került, rá pedig egy kardigán. A hajamat kiengedve hagytam, miután az ujjaimmal néhányszor belefésültem, hogy nagyjából összeálljon. A táskámba tettem néhány apróságot, és visszasétáltam a szobámba.

                Ekkor hallottam meg azt a hangot, amit nem szerettem volna. A lenti ajtó mindig is hangosan csukódott, ahogy az imént is. Harryvel egyszerre pillantottunk egymásra, bennem pedig szinte felszaladt az adrenalin szintem. Úgy éreztem, hogy életem utolsó óráit élem, hiszen ha meglátja Tommy Harryt, itt vér fog folyni.

 - Gyorsan, be a szekrényembe – szóltam rá, a szokásosnál is magasabb hangon.

                Az volt a szerencsém talán, hogy engedelmeskedett nekem, s csendben bevonult a gardróbomba. Szépen rázártam az ajtót, és úgy tettem, mintha nem rejtegetném a bátyám által legjobban gyűlölt személyt.

Kopogott az ajtón, majd bedugta a fejét. – Szia.

 - Helló – mosolyogtam rá tettetett nyugodtsággal. – Mi a helyzet?

 - Most jövök edzésről, megyek befoglalom a fürdőt. Te merre igyekszel?

 - Csak felpróbáltam a ruhát, amibe holnap megyek – rántottam meg a vállamat semlegesen, mire felnevetett.

 - Ez kamu szöveg. Jó bulizást. – Majd elment.

                Hangosan fújtam ki a benntartott levegőt, és az ajtóhoz léptem, hogy a résen kinézhessek. Tommy ajtaja is csukódott, majd néhány másodperc elteltével elment fürdeni. Addig vártam a megszólalással, míg nem hallottam a vízcsobogást, jelezve, hogy már a zuhany alatt állt.

 - Kijöhetsz.

 - Ez meleg helyzet volt – vigyorgott rám idiótán, mire megcsóváltam a fejemet.

 - Mindkettőnket megölt volna, ugye tudod?

 - Épp ezért izgi – magyarázta -, mehetnénk, vagy újra kockáztatni szeretnél?

 - Inkább menjünk – sóhajtottam fel újra, majd kiosontunk.

                Megkönnyebbültem, mire sikeresen átkocsikáztunk a város másik felére, mivel elég messze voltunk mindenkitől. Mondjuk egy másik szempontból ez pont lehetett volna ijesztő, de nem erre gondoltam, hanem inkább arra, hogy jó távol voltunk mindenkitől, aki ismerhet minket, főleg a bátyámtól.

                Jól tettem, hogy nem rittyentettem ki magamat az estére, hiszen egy eldugott pizzázóba hozott el, ami ettől függetlenül iszonyat hangulatos volt. Leültünk egy ablak melletti boxba, mire szinte egyből ott termett az egyik pincér, aki a köszöntés után a kezünkbe nyomta az étlapot.

 - Mikor nyögöd ki végre, hogy miért hoztál ide? – kérdeztem normál hangnemben, miközben próbáltam kiválasztani, mit kérjek.

 - Mit gondolsz, miért hozzák a fiúk a lányokat randira?

 - Ja, ez randevú? – lepődtem meg. – Szólhattál volna, és akkor lehet nem jövök el.

 - Mintha lett volna választási lehetőséged – vigyorgott rám büszkén, mire megráztam a fejemet.

 - Minden lánnyal így „törődsz”?

 - Nem, csak néhányuknak adatik ez meg – mondta teljesen egyszerűen.

 - Ó, most jön a szöveg a kisebb monológgal, hogy én különleges vagyok? – ironizáltam mosolyogva, és figyeltem a reakcióját.

 - Igazából nem terveztem semmi ilyen szöveget mondani – nevetett fel halkan. – Választottál már?

 - Szerintem csak egy süteményt eszek, a szunyálásom előtt ettem valamikor.

 - Az erkélyen aludtál? – szaladt fel a szemöldöke, mire vállrándítás kíséretében bólintottam egyet. – Tommy mit szólna, ha tudná, hogy velem vagy?

 - Tisztában van vele, hogy saját szándékomból nem jönnék veled sehová – kacsintottam rá -, de szerintem megölne, mindkettőnket. Engem utána még szobafogságra is ítélne.

 - Egyszóval nagyot csalódna, ha tudná – húzta az agyamat.

 - Ne csináld ezt, mindketten tudjuk, hogy nem fogod neki elmondani – sóhajtottam, és megállapodtam magammal, hogy egy citromos tortaszeletet választok.

Leadtuk az épp megérkező pincérnőnek a választott süteményeket és italokat, majd miután elment, újra egymásra néztünk. Nagy mosollyal az arcán méregetett egész végig.

 - Elmondod, hogy mi volt a Funky Buddhában? – böktem ki halkan.

 - Semmi különös. – Elgondolkodva hátradőlt. – Kicsit felhecceltem a bátyádat egy üzenettel, szóval számítottam egy kisebb bunyóra. De megérte, vicces volt.

 - Egyszer nagyon megütöd majd a bokádat ezekben a vicces dolgokban. Túl komolytalan vagy.

 - Inkább Tommy túl komoly veled kapcsolatban.

 - Szerintem csak téged utál – közöltem nemes egyszerűen. – Mi történt köztetek, amiért ennyire fúj rád?

 - Benyúltam egy barátnőjét, ennyi.

 - Ezért nem kéne ennyire ősellenségként kezelnie – vontam fel a szemöldökömet. – Biztos van valami más is a dologban.

 - Köszönjük – mosolygott rá a nőre Harry, aki épp most hozta ki a rendelésünket. – Egyébként… úgy tudom, ennyi történt. Elég jó barátok voltunk gimiben, de mára már… hát, láttad.

 - Nem úgy érzem, hogy ez a teljes sztori.

                Néhány percig csendben üldögéltünk a kis vendéglőben, míg megettük a süteményeink utolsó falatjait is. A telefonom csörgése szakította meg a kínos csendet, ami közénk telepedett.

 - Igen? – vettem fel a telefont.

 - Hol vagy? – szólt bele Tommy. Szinte megfagyott az ereimben a vér, mikor meghallottam az ismerősen csengő hangját.

 - Egy barátnőmnél a város másik végében – válaszoltam neki -, miért?

 - Ne csinálj hétvégére programot, mert hívtak valahová. Mellesleg mikor jössz haza? Holnap még suli.

 - Komolyan most kezdesz el foglalkozni azzal, hogy járok e iskolába, Tommy? – lepődtem meg, mire Harry is elmosolyodott. – De rendben, fél óra és otthon vagyok. – Erre intett a pincérnek, hogy fizetne, aki szinte egyből nálunk is termett a számlával.

 - Várlak, és akkor megbeszélhetjük a hétvégét.

 - Alig várom – ironizáltam, mire a vonal másik végén felnevetett. A mobilomat kinyomtam, és a zsebembe tettem.

 - Menjünk? – kérdezte Styles egyszerűen, mire bólintottam.

 - Valami programra teljesen ráállt, azt akarja velem megbeszélni.

 - Szinte látom rajtad az izgalmat a dologgal kapcsolatban – vigyorgott rám, mire én is elmosolyodtam.