Kilencedik fejezet

Sziasztok! :)
Nincs sok hozzáfűznivalóm, jó olvasást! Ha tetszett, ne felejtsetek el írni nekem! :)

Dóri


Maya

                 Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de Jenna rávett, hogy elmenjünk az egyik kedvenc kocsmájába. Az igazat megvallva legszívesebben otthon ültem volna az ágyamon, és olvasnék, de nem engedte. Estére egy egyszerű fekete farmert választottam, farmeringgel és magassarkúval. A hajamat a szokásos módon becopfoztam, majd már indultam is a találkozónkra.
                 Tommy néhány perc alatt elvitt a pubig, majd ment is tovább, hogy ott lehessen Dean, a haverja házavató buliján, valami kisvárosban, Londontól egy órányira. Mivel sosem volt szokásom ilyen helyekre járni, kissé megilletődve léptem be. A füst csak úgy gomolygott a helyiségben, és halvány fények világítottak meg mindent, közben pedig a '90 éves slágerei mentek kellemesen halkan, éppen nem elnyomva a beszélgető embereket.
 - Gyere az asztalunkhoz - rántott ki a nézelődésből Jenna, ahogy a semmiből előttem termett.
 - Oké - dünnyögtem halkan, és elindultam utána. Szőke hajzuhataga csak úgy lebegett előttem, ahogy egyre beljebb törtünk a kocsmában, s végül leültünk egy asztalhoz.
 - Mit szólnál egy kör töményhez? - kérdezte egyből, ahogy leültünk. - A múltkor egyáltalán nem volt alkalmam leitatni téged, úgy eltűntél a szobánkban.
 - Csak felidegesített Tommy - legyintettem, mintha semmiség volna.
 - Akkor két kör tömény - kacsintott, majd felpattant a pénztárcájával az asztaltól és már el is tűnt a szemeim elől.
                 Enyhén oldalra fordítottam a fejemet, ahogy próbáltam keresni a szememmel Jennát, de sehol sem találtam. Igazából csak Harry körül tudtak a gondolataim forogni, hogy mégis hogy lehet, hogy érezheti most magát és jól van e. Féltettem azok után, amit a bátyám csinált, akivel azóta nem is álltam szóba. A reggel kellemetlenül csendesen telt, látszott rajta, mennyire másnapos, de nem szólalt meg egyikőnk sem...
 - Itt is vagyok! - Széles mosollyal az arcán ült le velem szemben, majd elém tolta a két pohárka vodkámat.
 - Köszönöm. - Kicsit magam elé húztam, és nézegettem.
 - Csak húzd meg, máris szebb lesz a világ. - Ő is így tett, aztán én is. Hamar elfogyott mind a két feles pohár, mire Jenna újabb körért ment.
 - Tessék. Most kezdhetsz mesélni - mondta komolyan.
 - Mégis mit? - néztem rá értetlenül, és a pohár szélével kezdtem játszani.
 - Min idegesített fel a bátyád?
 - Ez egy hosszú történet, ráadásul nem is lényeges.
 - Harryről van szó? - Hirtelen megállt az ujjam, és visszahúztam magam elé a kezeimet. - Igen, én mindenről tudok, Tommy tőlem kért tanácsot, mit tegyen.
 - És te azt mondtad neki, hogy verje meg Harryt? - vontam fel a szemöldökömet kissé, és elmosolyodtam.
 - Jézusom, miért, megverte? - lepődött meg. Aprót bólintottam, mire az ő arcán is megjelent egy mosoly. - Ha annyira elintézte volna, akkor nem ülne két asztallal arrébb Louisval és Zaynnel, drágám. Nem kell aggódnod.
 - Hogy mi?
 - Harry egyfolytában téged bámul, nézz csak hátra. - Lassan, vontatottan fordítottam el a fejemet, hogy lássam, miről is beszél Jenna. Harry mosolygó feje néhány méterre volt tőlem, és vigyorogva intett nekem.
 - Üljünk oda - dobta fel Jenna az ötletet.
 - Szó sem lehet róla!
 - De, gyere.
                 Intett egyet a fejével, majd megfogta a vodkás poharat és a táskáját, és már ott sem volt. Nem tehettem mást, megfogtam a cuccaimat és elindultam utána. Valamit beszéltek, míg nem értem oda, amit pedig nem értettem, de végül a szőke ciklon, azaz Jenna leült Louis és Zayn mellé. Mire odaértem, Harry vigyorogva nézett rám, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
 - Sziasztok - köszöntöttem a többieket mosolyogva, majd letettem a pohárkámat az asztalra. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Harry keze még mindig a jövendőbeli helyemen van, jelezve, hogy oda üljek.
 - Helló, mi már találkoztunk, Zayn vagyok - vigyorgott rám a fekete hajú, s tényleg rémlett.
 - Szia - bólintott egyszerűen Louis.
 - Ülj csak le - beszélt hozzám a göndör, mire engedelmesen helyet foglaltam.- Mit isztok, lányok?
 - Eddig vodkáztunk - válaszolt Jenna.
 - Nekem azt hiszem, ennyi elég is volt - mondtam, miután lehúztam az utolsót.
 - Szó sem lehet róla, alig múlt el tíz - szólalt meg Louis. - Még biztosan meghívunk titeket valamire, ne is ellenkezzetek. - Segélykérően pillantottam Jennára.
 - Hallottad. - Ennyit mondott a szőkeség, majd Louisval és Zaynnel elmentek utánpótlásért.
 - Hogy-hogy erre látlak? - kérdezte vigyorogva Harry, miközben a haját igazgatta.
 - Jenna erősködött, hogy jöjjek el vele.
 - Honnan ismered őt amúgy?
 - Tommy mutatta be, még a hétvégén - rántottam meg a vállamat. - Miért, te is ismered?
 - Aha - bólintott lassan, majd csendben is maradt, ahogy visszaérkeztek a többiek.
 - Tessék, Maya - tolta elém mosolyogva Louis a poharat.
 - Köszönöm... de nem terveztem többet inni, így is érzem, hogy picit a fejembe szállt.
 - Akkor lehet, hogy még fizetünk pár kört - kacsintott Styles, mire felsóhajtottam és beleittam a vodkanarancsomba.
 - Így kell ezt kislány - mosolygott rám kedvesen Jenna.
 - Ments meg valahogy! - fordultam Harry felé.
 - Menjünk ki cigizni, nem szeretnél? - Aprót bólintottam, mire megfogta a kezemet és kihúzott a kocsma teraszára. - Na, mit csináljunk itt? - kérdezte teljesen normális hangnemben, és zsebre tette a kezét.
 - Picit hagyom a májamat pihenni, az elmúlt egy óra nem tett jót neki - közöltem vigyorogva, közben elővettem a zsebemből a cigimet, hogy rágyújthassak.
 - De gyűlölöm, mikor valaki cigizik - sóhajtott fel halkan.
 - Egyszerűen csak szokd meg. - Újra felsóhajtott, aztán néhány perc csend telepedett közénk.
 - Sajnálom, hogy tegnap nem akartam veled találkozni, de nem voltam a toppom. Louist is elküldtem volna a francba, ha nem tudom, hogy bemászott volna az ablakon...
 - Tényleg, egyébként már jobban vagy? - néztem rá komolyan.
 - Persze... nem vészes, csak fáj egy kicsit az arcom. - Megrántotta a vállát, és nekitámaszkodott a falnak. - A bátyád mennyire akadna ki, ha megtudná, hogy velünk vagy?
 - Igazából Jennával vagyok...
 - Ne is próbálkozz - mosolygott rám. - Elhiszed, hogy ő ezt nem így látná? Nagyon nem akar a közelemben tudni téged, és mindent megtenne, hogy megtudjon akadályozni.
 - Mégis miben? - vontam fel a szemöldökömet, és beleszívtam újra a cigimbe.
 - Hogy a barátnőm legyél.
 - Nekem is van annyi eszem, hogy nem állok be a sorba, ki tudja hányadikként...
 - Ez kicsit sértő, nem gondolod?
 - Teljesen egyértelmű, hogy nem két-három lánnyal voltál már közelebbi kapcsolatban - gondolkodtam hangosan, mosolyogva -, ennyire azért ne nézz naivnak.
 - Remélem, egyszer megmutathatom neked azt az oldalamat, amit azok a lányok sosem láthattak.
 - Persze... az oldaladat amit senki sem látott még, ugye? - ironizáltam, majd elnyomtam a cigimet és ránéztem. - Bemehetünk?
 - Persze - bólintott.
                 Az esténk innentől kezdve gyorsan haladt, s mikor legközelebb ránéztem az órámra, már hajnali kettő volt, és lassan ki is ürült a hely, közeledtünk a záráshoz. A fiúktól már elköszöntünk, és ketten vártunk Jennával a taxinkra.
 - Először kiteszünk téged, utána engem - magyarázott, miközben próbált egyenesen megállni. Én sem voltam túl józan, de kettőnk közül én tűntem a tisztábbnak.
 - Szó sem lehet róla, a taxiból sem tudsz segítség nélkül megállni. Aludj nálunk.
 - Szerintem Tommy nem örülne neki - mondta komolyan.
 - Nem értelek - ráztam meg a fejemet -, de mindegy is. Nálam alszol, és kész.
 - Rendben - sóhajtott fel, majd nekem dőlt. Így vártuk a taxinkat...


Tommy
                 Nem életem legkellemesebb reggelei közé tartozott az, mikor London másik végében keltem fel, pici másnapossággal, úgy hajnali ötkor. Fél órámba minimum telt, míg kipofoztam magamat, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé kocsival. Az utak csendesek voltak az ilyen korai órákban, nem volt dugó vagy tömeg, így könnyedén hazaértem, alig fél óra alatt. Mikor besétáltam a házba, a cipőknél egy ismeretlen, piros magassarkút láttam me, fentről pedig a zuhanyzó csobogását, így letettem a kabátom és lekaptam a cipőmet, hogy felmehessek. Csendben közelítettem meg a fürdőt, s szinte egyből bekopogtam.
 - Gyere! - szólt ki egy ismerős hang, aki nem Maya volt. Kíváncsiságom nem hagyott alább továbbra sem, így lassan benyitottam.A hosszú, szőke hajú lány a tükör előtt állt, egy törölközőt maga köré csavarva. - Óh - nyögte meglepetten, majd kínosan elmosolyodott. - Szia, Tommy.
 - Szia - köszöntem neki, ugyanúgy meglepetten. - Mit keresel itt? - kérdeztem, remélem, hogy kedvesen, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, bár még mindig tartottam Jennával a méteres távolságot.
 - Tegnap elmentünk Mayával kicsit kikapcsolódni, és nem akarta, hogy egyedül menjek haza...
 - Ez kedves a húgomtól - bólintottam aprót, mire ő is elmosolyodott. Kínos csend telepedett közénk, míg ő a mosdókagylót nézte, én őt. Ezt persze szinte egyből észrevette, és halkan felnevetett. - Mi az?
 - Sikeresen kerüllek már hosszú hónapok óta, erre pont a húgoddal leszünk barátnők... ez azért vicces, nem? - nézett rám keserű mosollyal az arcán.
 - Azt hittem, hogy megbeszéltük és nem kell kerülgetnünk egymást. - Nekidőltem az ajtónak, és karba tettem a kezemet a mellkasom előtt.
 - Nem is kell... csak az egész olyan kényelmetlen nekem. - Megrázta a fejét, és az az ismerős Jennás mosoly jelent meg az ajkain. - Hallom, elintézted Stylest.
 - Maya mondta? - bólintott. - Annyira nem sikerült utánad kibékülni vele.
 - Reménykedtem, hogy az, ami egy éve történt, már a múlté és nem lesz több balhétok.
 - Csak a húgom volt olyan okos, hogy lógott vele... - Fájdalmasan felsóhajtottam és ellöktem magamat az ajtótól.
 - Ennyire nem kell féltened Mayát, okos lány és nem akar a sráctól semmit, plusz már leszállt róla - szólt utánam.
 - Örülnék, ha neki több esze lenne, mint neked. - Erre csak felhorkant. - Elmentem, remélem, elleszel egyedül, míg Maya nem kel fel.
 - Menj csak.

                 A gondolataimba mélyedve autóztam át újra a város másik végébe, hogy találkozzak egy régi "barátommal". Igazából David sosem volt a barátom, de megérte, hogy normális viszonyban voltunk. Csupán annyi volt a bökkenő, hogy tartoztam neki és nem kevéssel, szóval kizárólag ezért akart velem mielőbb találkozni... Egy városszéli kávézóba rángatott el, melynek ár az ajtajában álltam. Néhány pillanatig tartott, míg rávettem magamat arra, hogy benyissak és besétáljak, de végül leküzdöttem minden rossz megérzésemet, és bementem. Nem tartott sokáig, míg megtaláltam Davidet, ahogy a kávéjával ül és mobilozik.
 - Helló - köszöntem kurtán neki, és leültem vele szemben.
 - Helló, Tommy. Rég jelentkeztél.
 - Miért akartál találkozni? - tértem egyből a tárgyra, mire elvigyorodott.
 - Szükségem lenne arra a pénzre, amit kölcsön adtam, emlékszel? Egy-másfél éve történhetett a dolog.
 - Nem igazán állok most úgy anyagilag, hogy odatudjam adni azonnal.
 - Pedig jobban járnál, ha visszatudnád adni...
 - Csak egy kis időt kérek - néztem rá komolyan, mire bólintott.
 - Hétfőig van időd - mondta egyszerűen, majd megitta a kávéját és felállt.
 - De... - kezdtem, mire félbeszakított.
 - Van néhány napod összekaparni, ennyi időt kapsz. Hétfőn, este nyolckor, ugyanitt várlak. Most dolgom van. - S azzal a lendülettel már ott sem volt. Nekem pedig továbbra sem volt semmi ötletem arról, hogy honnan szerzek pénzt.

Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Hétfő van szóval hoztam új fejezetet, remélem tetszeni fog! Az előzőnél picit hosszabb lett, vagyis annak terveztem, és remélem eseménydúsabb is. Köszönöm a néhai kommenteket és feliratkozókat, imádlak titeket, és örülök, hogy olvastok. :) Jó olvasást kívánok.

Dóri


Maya
                 Lefagyva ültem tovább a széken, földbegyökerezett lábakkal és enyhén tátott szájjal. Nem tudtam ép ésszel elképzelni, hogy mit csinálhatott már megint, de jobb döntés volt, ha nem mentem utána. Nyilván nem attól féltem, hogy kezet emelne rám, hanem attól, hogy még többet megtudok. De valahogy továbbra sem tudtam normálisan gondolkodni, mert elővettem a telefonomat és Harry számát tárcsáztam.
                 Hallgatag, idegesítő másodpercek következtek. A csendes éjszakában egyetlen zajforrás a zúgás volt, ahogy kicsengett a telefonom. Sokadszorra sem vette fel Harry, amitől egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Többször próbáltam elérni, de egyszer sem sikerült. Millió és egy szituáció zajlott le a szemeim előtt, hogy mit csinálhatott a bátyám, de így sem éreztem megkönnyebbülve magamat. Még mindig nem akartam utána menni, így fogtam a slusszkulcsot és a kabátomat, majd már bent sem voltam.
                 Próbáltam visszaemlékezni, hogy úgy egy-másfél hete hol vettük fel Harryvel a haverját, egy bizonyos Louist. Ha emlékezetem nem csalt, most épp azelőtt a ház előtt álltunk, ahol történt az eset. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy becsöngessek. Hosszú percekig álltam az ajtó előtt, mire sikerült a házigazdát rábírnom arra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Szerencsére nem tévesztettem el a házszámot, mert ő állt előttem, kicsit zavartan méregetve engem.
 - Szia - szólalt meg, majd elvigyorodott. - Miben segíthetek?
 - Harry nem veszi fel a telefont, és rosszat sejtek - hadartam.
 - Biztos valami csajjal van - legyintett.
 - Szerintem a bátyám csinált valami.
 - Nézzük meg - mondta komolyabban, majd felkapta a kabátját és elindultunk a kocsim felé. - Mit gondolsz, mi történt? - Közben beültünk a kocsiba.
 - Csak annyit közölt, hogy elintézte.
 - Itt jobbra, két utcával lejjebb, és annak a végén - mutogatott. - Ez nem jelent sok jót.
 - Annyira szégyellem magamat Tommy miatt - sóhajtottam fel.
 - Ne tedd, Harry volt még anno a seggfej. Teljesen érthető a bátyád reagálása.
 - Hogy megverte őt? - kérdeztem vissza meglepetten.
 - Nem az - rázta meg a fejét -, hanem inkább az, hogy gyűlöli. Csalódott benne, mert hagyta, hogy egy lány a barátságuk közé álljon. - Befordultam, ahogy azt Louis mondta, így megérkeztünk ahhoz az utcához, melyben ő lakott.
 - De miért kellett ennyire felhúzniuk magukat egy csajon? - értetlenkedtem.
 - Mert az nem akármilyen csaj volt.
 - De nekem nem ezt mondták...
 - Akkor talán nem tudod a teljes igazságot - magyarázta -, de ezt nem az én feladatom tudatni veled.
                 Csendben eltöltött, kínos percek következtek, az utca pedig hosszabb volt, mint amilyennek hittem. Mikor végre megkaptam a következő utasítást, hogy álljak meg a nagy, fehérre mázolt ház előtt, a szívem a torkomban kezdett dobogni az aggodalomtól. Louis ment előre, míg becsuktam a kocsim ajtaját, s utána mentem, egyenesen a bejárati ajtóhoz. A srác szinte egyből "ráfeküdt" a csengőre, olyan erősen kezdte nyomni egészen addig, míg egy ismerős hangot nem véltünk felfedezni, mely bentről szólt ki.
Kissé morcos volt. - Mit akarsz? - Szinte egyből megnyugodtam, ahogy hallottam, hogy még él.
 - Bajba kerültél? - kérdezett vissza egyből Louis.
 - Semmiség.
 - Bemehetünk?
 - Azt hiszem inkább nem kellene, csúnyán belilult az ütés helye - mondta Harry.
 - De be akarok menni - erősködött Louis.
 - Én most haza megyek, oké? Harry, te pedig engedd be Louist. Holnap szeretnélek meglátogatni, vagy az után, rendben? - tettem fel a kérdést az ajtó másik oldalán állónak, aki néhány másodpercig morfondírozott, majd utána szólalt meg.
 - Holnap felhívlak, jó?
 - Rendben. - Elmosolyodtam, majd elköszöntem Louistól. Gyorsan beültem a kocsimba, hogy hazamehessek, mielőtt a bátyámnak feltűnik a keletkezett űr.

Harry

                 Szörnyen fájt az arcom, amiért bemosott Tommy, nem is egyszer. Egyáltalán nem vágytam semmi társaságra, csupán egy kis jégre az arcomon és arra, hogy aludhassak. De volt egy olyan enyhe érzésem, hogy Louis addig nem megy haza, míg meg nem győződött arról, hogy még élek, így beengedtem.
 - Veled meg mi történt? - kérdezte egyből, amint beljebb jött. Szó nélkül visszadőltem a fotelba, és az arcomra tettem a zacskó jeget, amit a fagyasztóban találtam.
 - Tommy megtalált - válaszoltam neki vigyorogva, mire csak megcsóválta a fejét.
 - Megmondtam, hogy szörnyű ötlet a húgával kezdeni, de te nem hallgattál rám...
 - Láttad már egyáltalán Mayát? Lehet neki ellenállni...?
 - Nekem erről ne is kezdj magyarázni, nem érdekel - legyintett lazán, majd felállt és átsétált a konyhába.
 - Ez a lány fantasztikus, akár hiszed-akár nem.
 - megéri, hogy a volt legjobb barátoddal szétveresd magadat minden alkalommal? - Visszajött két pohár jeges teával, amit a kezembe adott, ő pedig leült  a sajátjával a kanapénkra.
 - Kössz. - Beleittam, közben pedig a válaszán gondolkodtam. - Megéri, azt hiszem.
 - Hát, te bolond vagy - dőlt hátra vigyorogva. - Amúgy jól hazaüldözted, meg ápolhatott volna.
 - Majd találkozom vele holnap... nem akartam, hogy így lásson.
 - Jut eszembe, ha mellette még marad ránk időd, eljöhetnél kocsmázni velem és Zaynnel.
 - Benne vagyok. Remélem, hogy addigra nem egy ekkora lila folt lesz rajtam - sóhajtottam fel fájdalmasan, és levettem a szememről a jeget.
 - Láttam már rosszabbat is - reagálta le egyszerűen Louis. - Akkor, nem is zavarlak tovább. Örülnék, ha holnap tényleg eljönnél, Zaynnel így hárman rég volt már programunk.
 - Ott leszek - biztosítottam mosolyogva.
                 Miután Louist kikísértem, bezártam a bejárati ajtót, és felmentem a fürdőbe, hogy letusolhassak. Tíz perc múlva már az ágyamban is voltam, és kisebb fájdalmak mellett próbáltam elaludni végre, várva, hogy holnap jobb legyen.

                 Kisebb fejfájással ébredtem másnap dél környékén. A szemem és az arcom jobbnak tűnt, mint tegnap este volt, bár még mindig nem volt túl szép látvány. Reménykedtem benne, hogy a nővérem tud segíteni a problémámon, így átsétáltam hozzá a szomszédos szobába. Először kopogtam hozzá, majd a varázsszó hallatán benyitottam.
 - Egek, neked mi történt az arcoddal? - szaladt hozzám, és közelről kezdte kémlelgetni.
 - Kisebb balhéba keveredtem. Nincs valami női cuccod, amivel eltudnánk fedni? - kérdeztem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
 - De, persze. Ülj le az ágyamra, és kezdj mesélni. - Gemma össze-vissza szaladgált az íróasztala és az ágy között, végül kétféle kenceficét tett le elém. - Lány volt?
 - Egy lány nem tud ekkorát ütni.
 - Úgy értem, egy lány miatt volt?
 - Tökéletesen ismersz - vigyorogtam rá, mire csak megcsóválta a fejét.- Emlékszel Tommyra?
 - Persze - bólintott.
 - Ő volt, kissé összevesztünk.
 - Azóta sem békültetek ki? - kérdezte meglepetten.
 - Nem...
 - Ez az alapozó, ha bekened a lila részeket, részben eltünteti, ha úgy sem megy, itt a púder. Ettől nem fog csillogni a bőröd. Az a legbiztosabb, ha mindkettőt használod.
 - Úgy érzem magamat, mint egy buzi - mérgelődtem.
 - Ha nem kell, akkor nem adom oda.
 - Köszönöm. - Adtam egy puszit az arcára, és megfogtam az alapozóját és a púderét. - Meddig maradsz?
 - Hétvégén már megyek is vissza - válaszolt kérdésemre. - Újra üres lesz a ház.
 - Utálok egyedül lenni ebben a nagy házban.
 - Gyere haza, holmes chapel-be. Anyáéknak már nagyon hiányzik a kicsi fiuk - viccelődött velem mosolyogva, miközben a mobilját nyomkodta.
 - Húsz éves múltam, nem vagyok már annyira pici - néztem rá komolyan.
 - De azért néha meglátogathatnád őket... ha már arra nincs esély, hogy visszaköltözz.
 - Arra azt hiszem tényleg nincs esély - mondtam. - Itt vannak a barátaim, az a lány is - itt a kisebb monoklimra mutattam -, ráadásul az ellenségeim is...
                 Mikor tíz éve, apámnak új állást ajánlottak a fővárosban, kapva kaptunk az alkalmon, hogy eljöhessünk a szokásos, nyugodt kisvárosból. Mindannyian, főleg én és Gemma, vágytunk a nyüzsgésre, amit London szolgáltatott mindig is. De amint betöltöttem a tizennyolcat, Anya és Apa visszaköltöztek, engem és Gemmát pedig itt hagytak, pár hónapja pedig a nővérem is eljött Londonból, csak őt a szerelem húzta vissza kisvárosunkba.
 - Nem akarok újra új életet kezdeni - mondtam ki hangosan végre. Gemma csak szélesen elmosolyodott, és megölelt. - Végre sikerült valami stabilt felépítenem, nincs az az Isten, amiért újrakezdeném.
 - De ígérd meg, hogy nyáron meglátogatsz minket. - Elengedett, én pedig lassan felálltam az ágyáról.
 - Persze.
 - És hozd azt a lányt is, aki miatt ezt kaptad. - A szememre mutatott mosolyogva, mire bólintottam és felnevettem.
 - Ha addig nem öl meg a bátyja, bemutatom nektek.
 - Csak óvatosan.
 - Mint mindig - kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából.

                 Sokáig ültem a telefonom mellett, de végül hagytam Mayának egy üzenetet, miszerint csak holnap találkozzunk, ha neki nem gond és ráér. Szerencsére nem sértődött meg, amiért múltkor nem akartam beengedni, szóval holnap délután elviszem sétálni a kedvenc helyemre.
                 Közeledett az este, és ha akartam volna sem tudtam volna lemondani a srácokkal az esténket. Ha megpróbáltam volna, Zayn és Louis értem jöttek volna, majd bilincsben cipeltek volna el a kocsmáig, ahová épp tartottam taxival. Kicsit több, mint húsz perces késéssel besétáltam a helyre, és az egyik oldalsó boxhoz igyekeztem, ahol már a két srác elfoglalta a helyünket.
 - Hallod, Styles, ismered az órát? - vigyorgott rám Zayn, mire összepacsiztunk.
 - Gemma feltartott - válaszoltam neki, és ledobtam magamat Louis mellé. Neki is köszöntem a szokásos módon, majd rendeltem egy korsó sört magamnak az arra járó pincértől.
 - Amúgy... ott látod azt a lányt? A szőke mellett, kettővel arrébb. - Egy ideig próbáltam kitalálni, kire is célozhatott, aztán mikor picit oldalra fordította a fejét, felismertem.
 - Maya.