Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Hétfő van szóval hoztam új fejezetet, remélem tetszeni fog! Az előzőnél picit hosszabb lett, vagyis annak terveztem, és remélem eseménydúsabb is. Köszönöm a néhai kommenteket és feliratkozókat, imádlak titeket, és örülök, hogy olvastok. :) Jó olvasást kívánok.

Dóri


Maya
                 Lefagyva ültem tovább a széken, földbegyökerezett lábakkal és enyhén tátott szájjal. Nem tudtam ép ésszel elképzelni, hogy mit csinálhatott már megint, de jobb döntés volt, ha nem mentem utána. Nyilván nem attól féltem, hogy kezet emelne rám, hanem attól, hogy még többet megtudok. De valahogy továbbra sem tudtam normálisan gondolkodni, mert elővettem a telefonomat és Harry számát tárcsáztam.
                 Hallgatag, idegesítő másodpercek következtek. A csendes éjszakában egyetlen zajforrás a zúgás volt, ahogy kicsengett a telefonom. Sokadszorra sem vette fel Harry, amitől egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Többször próbáltam elérni, de egyszer sem sikerült. Millió és egy szituáció zajlott le a szemeim előtt, hogy mit csinálhatott a bátyám, de így sem éreztem megkönnyebbülve magamat. Még mindig nem akartam utána menni, így fogtam a slusszkulcsot és a kabátomat, majd már bent sem voltam.
                 Próbáltam visszaemlékezni, hogy úgy egy-másfél hete hol vettük fel Harryvel a haverját, egy bizonyos Louist. Ha emlékezetem nem csalt, most épp azelőtt a ház előtt álltunk, ahol történt az eset. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy becsöngessek. Hosszú percekig álltam az ajtó előtt, mire sikerült a házigazdát rábírnom arra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Szerencsére nem tévesztettem el a házszámot, mert ő állt előttem, kicsit zavartan méregetve engem.
 - Szia - szólalt meg, majd elvigyorodott. - Miben segíthetek?
 - Harry nem veszi fel a telefont, és rosszat sejtek - hadartam.
 - Biztos valami csajjal van - legyintett.
 - Szerintem a bátyám csinált valami.
 - Nézzük meg - mondta komolyabban, majd felkapta a kabátját és elindultunk a kocsim felé. - Mit gondolsz, mi történt? - Közben beültünk a kocsiba.
 - Csak annyit közölt, hogy elintézte.
 - Itt jobbra, két utcával lejjebb, és annak a végén - mutogatott. - Ez nem jelent sok jót.
 - Annyira szégyellem magamat Tommy miatt - sóhajtottam fel.
 - Ne tedd, Harry volt még anno a seggfej. Teljesen érthető a bátyád reagálása.
 - Hogy megverte őt? - kérdeztem vissza meglepetten.
 - Nem az - rázta meg a fejét -, hanem inkább az, hogy gyűlöli. Csalódott benne, mert hagyta, hogy egy lány a barátságuk közé álljon. - Befordultam, ahogy azt Louis mondta, így megérkeztünk ahhoz az utcához, melyben ő lakott.
 - De miért kellett ennyire felhúzniuk magukat egy csajon? - értetlenkedtem.
 - Mert az nem akármilyen csaj volt.
 - De nekem nem ezt mondták...
 - Akkor talán nem tudod a teljes igazságot - magyarázta -, de ezt nem az én feladatom tudatni veled.
                 Csendben eltöltött, kínos percek következtek, az utca pedig hosszabb volt, mint amilyennek hittem. Mikor végre megkaptam a következő utasítást, hogy álljak meg a nagy, fehérre mázolt ház előtt, a szívem a torkomban kezdett dobogni az aggodalomtól. Louis ment előre, míg becsuktam a kocsim ajtaját, s utána mentem, egyenesen a bejárati ajtóhoz. A srác szinte egyből "ráfeküdt" a csengőre, olyan erősen kezdte nyomni egészen addig, míg egy ismerős hangot nem véltünk felfedezni, mely bentről szólt ki.
Kissé morcos volt. - Mit akarsz? - Szinte egyből megnyugodtam, ahogy hallottam, hogy még él.
 - Bajba kerültél? - kérdezett vissza egyből Louis.
 - Semmiség.
 - Bemehetünk?
 - Azt hiszem inkább nem kellene, csúnyán belilult az ütés helye - mondta Harry.
 - De be akarok menni - erősködött Louis.
 - Én most haza megyek, oké? Harry, te pedig engedd be Louist. Holnap szeretnélek meglátogatni, vagy az után, rendben? - tettem fel a kérdést az ajtó másik oldalán állónak, aki néhány másodpercig morfondírozott, majd utána szólalt meg.
 - Holnap felhívlak, jó?
 - Rendben. - Elmosolyodtam, majd elköszöntem Louistól. Gyorsan beültem a kocsimba, hogy hazamehessek, mielőtt a bátyámnak feltűnik a keletkezett űr.

Harry

                 Szörnyen fájt az arcom, amiért bemosott Tommy, nem is egyszer. Egyáltalán nem vágytam semmi társaságra, csupán egy kis jégre az arcomon és arra, hogy aludhassak. De volt egy olyan enyhe érzésem, hogy Louis addig nem megy haza, míg meg nem győződött arról, hogy még élek, így beengedtem.
 - Veled meg mi történt? - kérdezte egyből, amint beljebb jött. Szó nélkül visszadőltem a fotelba, és az arcomra tettem a zacskó jeget, amit a fagyasztóban találtam.
 - Tommy megtalált - válaszoltam neki vigyorogva, mire csak megcsóválta a fejét.
 - Megmondtam, hogy szörnyű ötlet a húgával kezdeni, de te nem hallgattál rám...
 - Láttad már egyáltalán Mayát? Lehet neki ellenállni...?
 - Nekem erről ne is kezdj magyarázni, nem érdekel - legyintett lazán, majd felállt és átsétált a konyhába.
 - Ez a lány fantasztikus, akár hiszed-akár nem.
 - megéri, hogy a volt legjobb barátoddal szétveresd magadat minden alkalommal? - Visszajött két pohár jeges teával, amit a kezembe adott, ő pedig leült  a sajátjával a kanapénkra.
 - Kössz. - Beleittam, közben pedig a válaszán gondolkodtam. - Megéri, azt hiszem.
 - Hát, te bolond vagy - dőlt hátra vigyorogva. - Amúgy jól hazaüldözted, meg ápolhatott volna.
 - Majd találkozom vele holnap... nem akartam, hogy így lásson.
 - Jut eszembe, ha mellette még marad ránk időd, eljöhetnél kocsmázni velem és Zaynnel.
 - Benne vagyok. Remélem, hogy addigra nem egy ekkora lila folt lesz rajtam - sóhajtottam fel fájdalmasan, és levettem a szememről a jeget.
 - Láttam már rosszabbat is - reagálta le egyszerűen Louis. - Akkor, nem is zavarlak tovább. Örülnék, ha holnap tényleg eljönnél, Zaynnel így hárman rég volt már programunk.
 - Ott leszek - biztosítottam mosolyogva.
                 Miután Louist kikísértem, bezártam a bejárati ajtót, és felmentem a fürdőbe, hogy letusolhassak. Tíz perc múlva már az ágyamban is voltam, és kisebb fájdalmak mellett próbáltam elaludni végre, várva, hogy holnap jobb legyen.

                 Kisebb fejfájással ébredtem másnap dél környékén. A szemem és az arcom jobbnak tűnt, mint tegnap este volt, bár még mindig nem volt túl szép látvány. Reménykedtem benne, hogy a nővérem tud segíteni a problémámon, így átsétáltam hozzá a szomszédos szobába. Először kopogtam hozzá, majd a varázsszó hallatán benyitottam.
 - Egek, neked mi történt az arcoddal? - szaladt hozzám, és közelről kezdte kémlelgetni.
 - Kisebb balhéba keveredtem. Nincs valami női cuccod, amivel eltudnánk fedni? - kérdeztem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
 - De, persze. Ülj le az ágyamra, és kezdj mesélni. - Gemma össze-vissza szaladgált az íróasztala és az ágy között, végül kétféle kenceficét tett le elém. - Lány volt?
 - Egy lány nem tud ekkorát ütni.
 - Úgy értem, egy lány miatt volt?
 - Tökéletesen ismersz - vigyorogtam rá, mire csak megcsóválta a fejét.- Emlékszel Tommyra?
 - Persze - bólintott.
 - Ő volt, kissé összevesztünk.
 - Azóta sem békültetek ki? - kérdezte meglepetten.
 - Nem...
 - Ez az alapozó, ha bekened a lila részeket, részben eltünteti, ha úgy sem megy, itt a púder. Ettől nem fog csillogni a bőröd. Az a legbiztosabb, ha mindkettőt használod.
 - Úgy érzem magamat, mint egy buzi - mérgelődtem.
 - Ha nem kell, akkor nem adom oda.
 - Köszönöm. - Adtam egy puszit az arcára, és megfogtam az alapozóját és a púderét. - Meddig maradsz?
 - Hétvégén már megyek is vissza - válaszolt kérdésemre. - Újra üres lesz a ház.
 - Utálok egyedül lenni ebben a nagy házban.
 - Gyere haza, holmes chapel-be. Anyáéknak már nagyon hiányzik a kicsi fiuk - viccelődött velem mosolyogva, miközben a mobilját nyomkodta.
 - Húsz éves múltam, nem vagyok már annyira pici - néztem rá komolyan.
 - De azért néha meglátogathatnád őket... ha már arra nincs esély, hogy visszaköltözz.
 - Arra azt hiszem tényleg nincs esély - mondtam. - Itt vannak a barátaim, az a lány is - itt a kisebb monoklimra mutattam -, ráadásul az ellenségeim is...
                 Mikor tíz éve, apámnak új állást ajánlottak a fővárosban, kapva kaptunk az alkalmon, hogy eljöhessünk a szokásos, nyugodt kisvárosból. Mindannyian, főleg én és Gemma, vágytunk a nyüzsgésre, amit London szolgáltatott mindig is. De amint betöltöttem a tizennyolcat, Anya és Apa visszaköltöztek, engem és Gemmát pedig itt hagytak, pár hónapja pedig a nővérem is eljött Londonból, csak őt a szerelem húzta vissza kisvárosunkba.
 - Nem akarok újra új életet kezdeni - mondtam ki hangosan végre. Gemma csak szélesen elmosolyodott, és megölelt. - Végre sikerült valami stabilt felépítenem, nincs az az Isten, amiért újrakezdeném.
 - De ígérd meg, hogy nyáron meglátogatsz minket. - Elengedett, én pedig lassan felálltam az ágyáról.
 - Persze.
 - És hozd azt a lányt is, aki miatt ezt kaptad. - A szememre mutatott mosolyogva, mire bólintottam és felnevettem.
 - Ha addig nem öl meg a bátyja, bemutatom nektek.
 - Csak óvatosan.
 - Mint mindig - kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából.

                 Sokáig ültem a telefonom mellett, de végül hagytam Mayának egy üzenetet, miszerint csak holnap találkozzunk, ha neki nem gond és ráér. Szerencsére nem sértődött meg, amiért múltkor nem akartam beengedni, szóval holnap délután elviszem sétálni a kedvenc helyemre.
                 Közeledett az este, és ha akartam volna sem tudtam volna lemondani a srácokkal az esténket. Ha megpróbáltam volna, Zayn és Louis értem jöttek volna, majd bilincsben cipeltek volna el a kocsmáig, ahová épp tartottam taxival. Kicsit több, mint húsz perces késéssel besétáltam a helyre, és az egyik oldalsó boxhoz igyekeztem, ahol már a két srác elfoglalta a helyünket.
 - Hallod, Styles, ismered az órát? - vigyorgott rám Zayn, mire összepacsiztunk.
 - Gemma feltartott - válaszoltam neki, és ledobtam magamat Louis mellé. Neki is köszöntem a szokásos módon, majd rendeltem egy korsó sört magamnak az arra járó pincértől.
 - Amúgy... ott látod azt a lányt? A szőke mellett, kettővel arrébb. - Egy ideig próbáltam kitalálni, kire is célozhatott, aztán mikor picit oldalra fordította a fejét, felismertem.
 - Maya.

Hetedik fejezet

Sziasztok! :)
Ezennel megkezdődött az utolsó hét a suliból. Tudom, hogy ez nem lett olyan hosszú... 
Élvezzétek ezt a fejezetet. :) 

Dóri


Maya
                Hamar visszaértünk a bevásárlásból Ryannal, és az egész utat végignevettük. Mikor visszaértünk a házba, már senki sem tartózkodott bent, csupán a konyhában égve hagyott villany tanúskodhatott arról, hogy itt voltak nemrég. Megkönnyebbülve tettük le a pultra a söröket, majd néhány másodperc végtag-kinyújtóztatás után újra felkaptuk a bevásárolt termékeket, és kivittük a kertbe, ahol már mindenki nagyban készülődött a sütögetésre. 
 - Sikerült mindent megvenni? - pillantott felénk félvárról Chris.
 - Simán - válaszolt helyettem is Ryan, majd letett mindent a felállított műanyag asztalra. 
 - Maya is él még? - szólalt meg valahol a kert hátsó felében a bátyám, mire felnevettem. 
 - Nem, őt otthagytam, vele fizettem - viccelődött Ryan, majd felém fordult és rám kacsintott. - A virsli amúgy az asztalon van, ha kell, csajok. 
 - Szedd elő a nyársakat, a garázsnál van hátul - válaszolt neki Chris, míg néhány lány "rárepült" a kajára, hogy előkészítsék.
                Úgy döntöttem, ebben sem veszem ki a részemet, így leültem Dean mellé a székre. Pár perc néma csend után elővettem a zsebemből a mobilomat, hogy megnézhessem, kerestek e. Nem volt meglepő, mikor az első két üzenet Harrytől jött.

"Érezd jól magadat. :) H." - Állt az első üzenetben.

"Nem a legjobb mód arra, hogy lekoptass, ha kikapcsolod a telefonodat. Ha elakarod mondani, hogy mi bajod van, felhívhatsz.. H." 

                Zavartan olvastam el újra és újra az utolsó üzenetét. Bár teljesen nyilvánvaló volt, hogy miért nem voltam elérhető ma, de mégsem szerettem volna, ha ő erre rájön. Abba a tudatba akartam őt ringatni, hogy csak lemerültem és nem vagyok a töltőm közelében, vagy véletlen elszundikáltam; de nem abba, hogy szándékosan ignorálom a jelenlétét. Rosszul éreztem magamat emiatt a helyzet miatt, hisz' sosem tett ellenem semmi rosszat, csupán szeretett volna megismerni. Én meg így lekoptatom.
                Kétségek között voltam, s a telefonomat szorongatva ültem még mindig ugyanott, pedig a többiek már hosszú métereket maguk mögött hagyva szaladgáltak a vacsora miatt. 
 - Minden oké? - kérdezte halkan Jenna, mire mosolyogva bólintottam.
 - Nem igazán vagyok éhes. 
 - Pedig ehetnél. 
 - Ezt a telefont elintézem - mondtam továbbra is mosolyogva, miközben meglengettem a kezemben lévő készüléket. 
 - Oké, csak ne tartson sokáig, a fiúk képesek mindent felfalni - rázta meg rosszallóan a fejét, s odébb állt.
                Hátralépkedtem a kert legeldugottabb részére, ahol felfedeztem egy régi hintaágyat, mellette pár székkel és egy hintával. Lassan ültem le a hintaágyba, félve, hogy kárt teszek a rozsdás, ősrégi darabban, majd nagy sóhaj keretei között kezdtem tárcsázni Styles telefonszámát. Néhány hosszú pillanatig kicsöngött, majd egy fáradt hang vette fel a telefont. 
 - Igen? - szólt bele.
 - Maya vagyok, ne haragudj, ha felkeltettelek - szabadkoztam hadarva, miközben az ujjaim közé vettem egy szál cigarettát. A gyújtó kattanással adta tudomásomra, hogy meggyulladt, majd a következő másodpercben már megkönnyebbültem pöfékeltem tovább. 
 - Egy picit bealudtam, de semmi gond. Miért kerestél?
 - Hagytál egy üzenetet, hogy hívjalak fel - emlékeztettem -, gondoltam megteszem. 
 - Neked lelkiismeretfurdalásod van - közölte egyszerűen. Szinte láttam magam előtt, ahogy nemtörődöm módon megrántja a vállait. 
 - Igazából csak lemerült a telefonom, és nem voltam a házban. 
 - Mit csináltál? - érdeklődött kedvesen. 
 - Kalandparkban voltunk a többiekkel. Egészen normálisak Tommy barátai, szerintem már ők is megkedveltek... most épp vacsit csinálunk. - Kínos csend. - Ne haragudj a szófosásomért.
Jóízűen felnevetett a vonal másik végén. - Egyáltalán nem zavar, szeretek veled beszélni, csak furcsa voltál a telefonban reggel...
 - Ha a bátyám ezt tudná, valószínűleg megölne mindkettőnket, nagyon utál téged.
 - Erre valahogy én is rájöttem - nevetett tovább halkan, mire nekem is mosoly kúszott az ajkaimra. - De ne fújd fel ennyire a dolgot, mert nem komoly annyira, mint ahogy azt te látod. Tommy csak egy picit utál... 
 - Persze, én is így látom - ironizáltam, és beleszívtam újra a kezemben tartott cigibe. 
 - Mikor jössz haza?
 - Holnap este, vagy délután, még meglátjuk - mondtam.
 - Hétfőn, suli után eljöhetnél velem a könyvtárba, ha van kedved... 
 - Figyelj, Harry... már mondtam reggel is, hogy ez mennyire vészes. Nem szeretnék akármi bajba kerülni miattad, vagy akárki miatt. - Újabb nagy levegőt vettem. - Lehetünk barátok, beszélhetünk telefonon, de többet nem szeretnék tőled. 
 - Hát rendben - hallottam a hangját. 
 - Sajnálom.
 - Most leteszlek, rendben? Majd hívlak, de egy kis dolgom akadt. 
 - Rendben, szia!
 - Helló - köszönt el, s meg is szakította a vonalat.
                Nem sok időt tölthettem el csendes magányomban, mert léptek zaját hallottam, majd egy árnyék jelent meg mellettem, hogy leülhessen mellém. 
 - Az én kis húgicám máris férfiakat utasít vissza? - kérdezte szélesen vigyorogva Tommy. - Nyugi, csak ennél a mondatnál érkeztem meg, ne aggódj. 
 - Akkor sem ér kihallgatni - sóhajtottam fel fáradtan. 
 - Ki volt az amúgy?
 - Egy volt osztálytársam, tudod, Jamie. Magas, barna... egy általánosba jártunk - improvizáltam, remélem hihetően. Tommy csak bólintott, majd felállt a sokat megélt hintaágyról, mely reccsenéssel reagált csak. 
 - Menjünk előre - mondta.- És kicsit szedd össze magadat, a ma este folyamán engedem, hogy igyál!
 - Óh, köszönöm - hajlongtam előtte, kis iróniával a hangomban. 
 - Én úgy tudtam, hogy te nem fogyasztasz alkoholt - reagálta le normál hangnemben, miközben lassan odaértünk a többiek mellé, akik már nagyban tűzdelték fel a virslit és a szalonnát a nyársakra. 
 - Nem is - mosolyogtam rá ördögien, majd felkaptam egy nyársat, amire rászúrtam a virslimet és leültem Ryan mellé. 
 - Mi a helyzet? - nézett rám Ryan. 
 - Semmi különös - legyintettem. - Hol van a sör?
 - Bent a hűtőben - válaszolt Jenna, miközben leült a másik oldalamra. 
 - Akkor mindjárt jövök. Hozzak nektek is? - Mindkettő bólintott.
                Csendben sétáltam be a házba a teraszon keresztül, majd megálltam, hogy felidézzem, merre is van a konyha. A sötétben a telefonommal kezdtem világítani, majd miután megtaláltam a hűtőt és a söröket, letettem a konyhapultra. Megfogtam a három dobozos sört, és visszamentem a többiekhez.
 - Köszi - mondták egyszerre, mikor leültem közéjük. Átvettem a nyársamat Jennától, és folytattam a vacsorám elkészítését.
                A társaság többi tagja össze-vissza ültek a tűz körül, szinte mindegyikőjüknél ott volt a virslis-szalonnás nyárs, a doboz sör vagy a cigi a kézben. Néhányan valamin épp nevettek, elég jó hangulat kerekedett. 

                Az idő elteltével a sörös dobozok száma is felugrott a kert ezen felén. A tűz mellett már csak Jennával és Ryannel ültünk, a többiek a házban néztek valami focimeccset, és őrjöngtek valami rock zenére. Aznap este épp úgy éreztem, mint ahogy nagyon régen nem; úgy gondoltam, hogy barátokra leltem bennük. Nem tudtam mire fogni ezt az érzést, talán túl sokat ittam és becsiccsentettem, vagy magányosságomban bebeszéltem magamnak, de tényleg olyan volt. 
 - Nem láttátok valahol a mobilomat? - kérdeztem őket, kicsit elnyújtott hanglejtéssel. 
 - Szerintem bent hagytad... - válaszolt Jenna. 
 - Megkeresem. 
                Kisebb erőlködések árán, de sikerült felállnom. Miután néhány méteren belül eljutottam odáig, hogy tudtam egyenesen menni, könnyedén jutottam el a konyháig, ahol nem volt. Második ötletként a szobánkba sétáltam fel, ahol felkutattam az ágyamat és éjjeli szekrényem összes fiókját, de továbbra sem leltem rá. 
 - Ezt keresed? - Az ismerős férfihang Tommyéhoz hasonlított, majd be is bizonyosodott kiléte, mikor megfordultam és szembetaláltam magamat vele. 
 - Hol volt? - kérdeztem.
 - A hűtő mellett. - Szó nélkül vettem el tőle, s a zsebembe tettem. - Miért hazudtál nekem? Én azt hittem, hogy jóban vagyunk. 
 - Miben hazudtam neked? - kérdeztem vissza, bár kissé kótyagosan. Nem jött jól, hogy ilyen helyzetben voltam ilyen állapotban, nagyon nem.
 - Te Stylest utasítottad vissza, nem azt, akit mondtál. Mióta beszélsz vagy találkozol vele?!
 - Egyiket sem csinálom - rántottam meg a vállamat. - Nem tehetek róla, hogy járni akar velem!
 - Ezt egyáltalán nem hagyom annyiban, remélem tisztában vagy vele - fortyogott tovább, majd kisétált a szobából, jól becsapva maga mögött az ajtót.

Néhány nappal később...

                Szerda délután tájt járt az idő, és a hétvégi kedélyek végre kezdtem lecsillapodni Tommy-Harry és köztem. Jennával voltam a délután folyamán, elcipelt vásárolni, így gazdagodtam két új pólóval és egy rövidnadrággal, amit a Londoni öngyilkos időjárásban úgy is képtelen leszek hordani... mindenesetre, jó napot zártunk. Egészen addig, míg állat módjára ki nem csapódott a bejárati ajtó, amin a részeg bátyám esett be. Ez még nem lett volna olyan furcsa, ha nem tántorog mellém a konyhába, és dobja le magát a pultra, több-kevesebb sikerrel. 
 - Elintéztem a te kis Stylesodat - közölte vigyorogva. Az alkohol bűze méterekről megcsapta az orromat, s nem tudtam, hogy ettől vagy az előbbi információtól kezdtem szédelegni. 
 - Hogy mit csináltál? - kérdeztem vissza.
 - Nem hallottad jól? El-in-téz-tem - tagolta, majd egyszerűen sarkon fordult és felment.